2012. augusztus 28., kedd

Poszt-traumatikus stressz



Poszt-traumatikus stresszről beszélnek intenzív osztályon eltöltött huzamosabb idő után. Lélegeztető gép után. Nehéz, talán a legnehezebb utak ezek, testileg és lelkileg.

Hallgatom Obamát, most épp a hírekben beszél. Nem értem mit beszél. A propaganda ritmusa. Hangja pattog. 2009 ben a semmiért Béke Nobel - díj. Emberek reményét játszotta el. Drónország elnöke. Reménykedtem én is, valami változik.

Csurka Hatodik koporsójába beleolvasok. Mintha a híreket, demokratikus propagandákat hallgatnám, pepitában. Semmivel több, semmivel kevesebb ostoba gyanú, mint ami ami az arab-tavasz kapcsán történt. Sőt, Csurka talán különb a propagandánál, hogy végső stádiumos történelmi és személyes sebei őszinték.

A simabőrű Tarlós letiltotta és eltanácsolta. Szégyen. Németországban Hitler Mein Kampf-ját hivatalos kiadásban lehet kapni. Egy kiadótól, monopolizálva. Nem tiltják, így adják ki, hogy ne keltsék a tiltott dolgok kultuszát.

Csurka Trianonról beszél, zsidó összeesküvésről. Nem lenne szabad eltagadni sem az indulatot, sem Csurka nézőpontjában a torzulásokat. Bolond ez az ország, émelyítő reakciókkal.

A nagybecsű közönséget a tízpercenként bemondott gyilkosságok, ki, hogyan, kit ölt meg, nem zavarja.
Csurka démonjai, igen.

Ezért nem lesz ebben az országban soha sem egészséges polgári kormányzat, sem egészséges baloldali, vagy liberális kormányzás. Nem elhallgattatni kell a történelem őrületeit, hanem fáradhatatlanul cáfolni.

Csurka antiszemitizmusa az abjekt-irodalom része. Éppen-hogy, liberális és mindentudó urak, egy korszakot megítélni, önmagunkkal szembenézni, épp a "gyűlöletirodalommal" kell. S nem biztos, hogy egy szembenézésben Csurkát olvasni és megítélni értelmetlenség.

Csurka darabja nem született volna meg egy olyan világban, ahol a külpolitikai hírek arról szólnak, amiről. Most épp Iránról beszél amerikai akcentussal egy szakértő kormánypotentát mint a kapcarongyról.

Háború lesz. Iránt is megszórják majd. Szíriában is véletlen, a rosszfiúk majd vegyifegyvert fognak bevetni. S a jófiúk, good guys, majd beavatkoznak. S lesz igazságos per, mint Saif Guaddafinak.

Az intenzíven ma először láttam elhunytat. Elkerítve. Lepedőjébe göngyölve. Áldás a szenvedőre. Történelmünk is épp ilyen kiszolgáltatott, mozdulatlan testvér.

2012. augusztus 27., hétfő

A rezzenéstelenarcúak




Martonyi János külügyminiszter. „Kitért arra is, a magyar külpolitika egyik sarokköve, hogy az Aszad-rezsimnek távoznia kell.” Cuki. Amolyan „antirákóczi.” A szíriai magyarok szabadulása utáni nyilatkozatával elveszítette maradék szimpátiámat.
Érdemes megfigyelni az ország nagyurait. Gerincük horizontális. Nyelvük szultáni udvar hízelkedéseibe való. És ezek a vezetőink. Akik függetlenséget és szabadságharcot szajkóznak. Közben kinyalják a világ Lócsiszárainak valagát.
Nem ragadtatom el magam. Csak a mindennapi ébredés. Ezzel a sunyi gerinccel adják el az anyjukat, apjukat, országukat, és ha kell, 56-ot.
Hazug világ. Hazug külügyminiszterek. Hazug hadügyminiszterek.
A szíriai ellenzék valagát kell nyalni. Most a divat. Drónvilágban.
Lám, a kicsiny, nemcsekernőnyi Magyarország is beszáll. A vörösingesekhez (és kékfehérsávossorbanállócsillagos). Einstand van. S a hordogurigatók halálra hízzák magukat.
Martonyi uram, a nagynyalás és nemzetárulás határosak.
Békét kéne hirdetni, és kimaradni, mert oda teccik raganni a nyelvével. Oda, akik majd élvezik, hogy drágul az olaj. A benzin, itt, főleg itt. S majd gerjesztik a feszültséget az elszabaduló árak és kirovandó sarcok. Teccik tunni, mint Caraffa zsoldosai, anno, Rákóczi idején. No, majd a Drónállamok helyi konfliktusgerjesztése lesz majd magunknak, „szabadságharcosmagyaroknak” selyemzsinór helyett. Hogy még Martonyi bácsinál is hosszabbnyelvűek jöjjenek, akiknek a nyelve olyan hosszú, mint Drónország zászlaján a sávok. Köröskörül.
No, a mesének vége. Az Orbán-kormány itt játszotta el maradék hitelét.
És nem mentség, hogy ez egy igen-igen kemény, kemény világ.

S nézek magam elé, főleg befelé. A jelenet az intenzív osztály folyosóján. Fiatal doktor adja tudtul a hozzátartozóknak. Nem mondhatja még ki hivatalosan, de orvosi szempontból a beállt agyhalál miatt a hozzátartozó halott. Emberséggel és türelemmel teszi. Mindennapi jelenet ez, egy sokkal valósabb országban.
Egyszer Drónország tábornokai, külügyminiszternői-asszonyai, stb., Drónalország tábornokaival, hosszú nyelvű külügyminisztereivel, Romulus-Augustulus (utolsórómaicsászár) stadionépítő miniszterelnökeivel, és versenyhosszúnyelvű ellenzékeikkel, egyszer már ebben a valós Magyarországban ébredhetnének fel. Országuk az intenzíven.
S Martonyi úrnak költői kérdés. Megadták, kit kell szeretni, kit kell utálni, és ki a menekült és ki nem? Röviden, hosszú nyelvűeknek. Kottára hányunk?
„Villog a monitor hallom a zajt/  Nem értek semmit,de érzem a bajt/ Beolvadunk ahogy tűnik a kép,/ Mint zöldben a zöld,vagy kékben a kék.” (Bikini)

2012-08-27

2012. augusztus 26., vasárnap

Drónok alatt (biblikus lázadások)




II. Rákóczi Ferenc Vallomásait olvasom. Nincs időm olvasni, szorít az idő más teendőkkel. Laponként haladok, lassan. Megfogalmazódik bennem, érdemes lenne megfigyelni közelebbről a Fejedelmet.
Meglep, megrendít összetett története. Katolicizmusa közös a császári udvarral. Janzenizmusa, melynek szellemében benső naplóját írja, korábbi keletű. Mai nyelven azt mondanánk, tele van szinte "ödipális" félelmekkel és szorongással a császári és isteni tekintélytől. Állandó bűntudat gyötri. A katolikus udvari intrikákban ugyanarra a szövevényre, függésekre, hatalmi zsarolásokra és perverziókra bukkanunk, maradandó (vallási) szervezeti kultúránkként ismerhetünk.
Szinte csoda, hogy fel mer lázadni, voltaképpen saját katolicizmusa ellen. Érvelése nem is elsősorban II. András Aranybullája, mely annak idején a nemességnek megadta a jogot a lázadásra az "ország rontó" király ellen. A felkelést, melynek élére állt, a bibliai prófétizmussal legitimizálja. Ez a hit és hivatkozás rendít meg. "Szegény alattvalóimat a telelő német katonaság tönkretette távollétemben, és ha velük voltam, erősen gyötörtek panaszaik. Eljutottak ezek a te füleidhez is, ő, szegények atyja, és kétségtelenül ezért estek meg a következők. A pogány zsarnokságra hasonlított a császári katonaság eljárásmódja a pénz kicsikarásában, és ezt még csak tetézték a bűnök. A fizetésképtelenek feleségén ugyanis erőszakot követtek el úgy, hogy az adósság törlése érdekében arra kényszerítették a férjeket, engedjék át nekik az asszonyokat, és a gyalázkodásokat a férfiak jelenlétében hajtották végre. Másokat megkorbácsoltak, olykor némelyek meg is haltak a korbácsolás közben. Még a jelentéktelen sérelmek és olykor a nyomorúság fakasztotta panaszok is okot adtak a halálbüntetésre." (Vallomások, Emlékiratok, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1979, pp.88-89.)
Istenem, micsoda küzdelmek és kincsek fölött járunk. Rákóczi portrék és égből fényképező robotbombázó drónok között. "Lefényképeznek minket az égből, édes/ Ránk a háború és a béke egyformán veszélyes." Ám akkor is ki kell írni a falakra: Pro Patria et Libertate.

2012-08-26

2012. augusztus 14., kedd

kairosz


Kedd. Napokban mise. Hátsó sor. X püspök kezét figyelem meg az egyetemes könyörgésnél. Jobb keze remeg. Csendes kereszt. Szavai derűsek, finomak, mint mindig. Egy gondolata megragad. Most, amikor napokban, órákban mérem az időt. Azt mondja, ahhoz az élethez képest, ami Jézusban vár ránk, beteljesülő örök Országában, az az öt, tíz, húsz, akár ötven év, amivel technikáink meghosszabbíthatják az életünket, valójában semmi.

Igen. Most kéne élnünk. Órát, napokat, heteket, éveket, évtizedeket...perceinket, teljesen. Az ember, betegeinket figyelem, nem az, amivé szenvedése teszi. Hanem amit spontán éveiben tapasztaltunk. Az élet, a gondok, gondtalan derűjében.

Hitem legarchaikusabb imáit tanulom. Kérni, teljes kiszolgáltatottságban. Nem magamnak. S halkan, a hegyek súlyával, átrendeződik bennem minden. S remélem, az evangélium öröme és bizonyossága majd, majd, újra megszületik.

Tudom, hogy az élet szép. Tartalmas. Csak itt, most, ezt a szépséget és tartalmat féltjük.

Nehezen, de eljutnak hozzám a hírek. Valójában a világ haldoklik, nem az élet. Rossz arcú felkelőivel. Rossz arcú diktátoraival. S meglegyint: azon háborodunk fel, amin nem kéne, s amin kéne, azon nem. Nincs erőm vezetni. Ezért tűnnek fel a benzinkutaknál az irreális árak.

A világ ül, hallgatja a híreket, s szurkol a "jóknak" és elítéli a "rosszakat". Benzinárak mögötti vezényszóra.

2012. augusztus 11., szombat

Harmadik típusú találkozások


Érdeklődtek többen, megszűnt-e a Londoni Napló. Nem, hisz, mint Bulgakov mondja, "kézirat nem vész el". Itthon újra. Írni lenne miről, de most vannak fontosabb dolgok.

Kórház. Mindenki feszült. Egy cigány család velem szemben. A férfi odajön. Ki van bent? Mondom. Nála? Öccse. Agydaganattal műtötték. Intenzív. Bármilyen abszurd a beszélgetés, felvidít. "Barkácsolt-e a hozzátartozója?" "Nincs egy kis vashulladék?" "Vagy ruha, bármi?" Az üzlet az üzlet. Persze, a látogatás céljáról is beszélgetünk.

"Maga mit csinál?" "Katolikus pap vagyok." "Aha, lelkész." "Mi is járunk a gyülekezetbe, a Németh Sándoréba. Szokta nézni az ATV-n?" "Igen, láttam néha." "Maga szerint melyik az igaz vallás?" - kérdezi. Itt az intenzív előtt kellemetlen lenne hitvitát nyitni. Nem is szándékom. "Nincs különbség. Amelyik gyülekezethez tartozik az ember, ott kell jobb emberré válni." De még nem adja fel, "Az Isten nem akart templomot". Barátságos, feszültségét is oldja a párbeszéddel. Magam is. "A gyülekezetük amikor istentisztelet van, akkor azt ugye valamilyen házban tartják. Szóval tető alatt, nem?" "De." "No, hát ez a templom, akárhogyan nevezzük."

S visszatérünk az üzletre. Mondom, jó, megnézem a pincét, s ha lesz lomtalanítás, szólok. Telefonszámot hozat feleségével. Számsor és név: Jani. Tulajdonképpen meglep az a természetesség, ahogyan kórház és mindennapok közt nincs számukra határ. S valahol ez a természetesség gyógyít.