Kondor Béla, A mennyország meghódítása (rézkarc)
Három Bach szonáta
B-év, 33. hét, V. (Dán 12,1-3; Zs 15; Zsid 10,11-14.18; Mk 13,24-32)
A bizalmon nyugszik a világ. Miként élhető emberi kapcsolataink is. A bizalom nélkülözhetetlen az intézményekben, társadalmi tekintélyekben, eszmékben. Ha a bizalom kivész és sérül, a "dekonstrukció", a dolgok lebontásának mind szűkülő köreiben találjuk magunkat. A bizalom két forrása: az anyák szeretete és a helyi egyházak hite. E hívő közösségek szerepe, meggyőződésem, fel fog értékelődni. Ők hordozzák és őrzik a Bizalom példáját. A visszautat a dekonstrukció világából. (S ez a "dekonstrukció"/lebontás nem semleges minőség. A személyesség, az elfogadás hiánya. A "szerető atya", Isten jelenlétének hiánya. Távolodás valami pozitív minőségtől, integrációtól, egyben-látástól, kegyelemtől, irgalmazni tudástól.)
Bach zenéje a bizalom világából táplálkozik. H-moll szonátája hegedűre és csembalóra az azonosulni tudásunkról beszél; mely az élhető hétköznapokat alapozza. Így olvasom a mai evangéliumi szakasz fejlécét, "Az Emberfia eljövetele". A szakasz gyönyörű, borzongatóan szép. Kérgeinket - a bizalmatlanság vastagodó rétegeit - töri fel. "Azokban a napokban pedig, a nagy nyomorúság után, a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullnak az égből, és az égi erők megrendülnek." (Mk 13,24-25) A jungi analízis nyilván leásna a mélybe, kollektív vallási archetípusokat kutatva. E szempontból bizalmatlan vagyok Junggal; a "freudi" megközelítés jóval józanabb. A "szerető atya" képében - mert ő az Emberfia/Atya - a történelem kényszerei által elnyomott azonosulás-vágyunk tör felszínre. Az a képességünk, mely megszüli, napról-napra, hogy első reakciónk ne a gyanú legyen. Létezik, s ez legalapvetőbb képességünk, a világ pozitív látása. "Tisztává látása", pontosabban.
Az Emberfia érkezése rendkívül komplex kép. Ez egyben megláttatja: az Atyához visszatérő, bízó Fiút bennünk. "És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel; és akkor elküldi az angyalokat, és összegyűjti választottait a világ négy tájáról, a föld sarkától az ég sarkáig." (Mk 13,24) A bizalom, az első szeretetben izzás, tényleg, ítélet a világon. Az elutasítások felett; mely sebzi népek, helyi közösségek, személyek viszonyát. Bach zenéje e hazatalálásban evangéliumi tanítónk: A-Dur hegedű-csembaló szonátája a hit és elfogadás dinamikáját mutatja. Megfellebbezhetetlen az a szabadulás, ami a pozitív narratívákkal való azonosulásból fakad. Szabadulás: felszabadulás egy termékenyebb látásra és közösségi építkezésre.
Szó szerint életre hangoltságunk ez az új látás. Olvadó jéghegyek, klímaváltozások, és globális járványok, széteső demokráciák idején - az "Emberfia látása" a hiányzó szolidaritás és integráció forrása. Szemünk új tartalommal, élettel való megtelése, lehetséges; valódi választásunk. Az E-Dur szonátája nem hagy kétséget; akaratunk képes szabadon lélegezni. "Így ti is, amikor meglátjátok, hogy ezek történnek, tudjátok meg, hogy közel van ő, az ajtó előtt" (Mk 13,30)
2009-11-14
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése