2011. január 18., kedd

Rocktörténeti triptichon - Bikini

Kedves Bikini-honlapról idelátogatók! Az írás megjelent: a Szív 2011. januári számában. Ez egy országos, "katolikus" havilap, tematikus számokkal. Jezsuiták szerkesztik, ami garancia arra, hogy gondolkodó lapról van szó.

Ajánlom figyelmetekbe, építő történet, épp úgy mint Lojziék zenéje és szövegvilága. Itt megtaláltok róluk infót,országos, hírlapárusoknál történő terjesztésük még nem kiépült, rk. templomokban, illetve Pesten a Petőfi irodalmi kávézóval szemben, a Pannonhalma könyvesboltban pl. megtalálható, de szerintem a Ferenciek tere újság- és könyvárusainál is. Valaki írta a honlapon, hogy az első példány-t ingyenesen megküldik, hát ez az egyiik elérhetőség pl. S a lapjukról:

http://www.parbeszed.com/main.php?folderID=1518



Rocktörténeti triptichon - BIKINI

Szubjektív magyar rocktörténelem

 

Leonard Cohen nyilatkozta 1972-es koncertútján a kérdésre: van-e politikai üzenete a dalainak? Rövid csend. "Igen. A magányomról énekelek. És az emberek felismerik benne a magányukat. Ez összehozza őket és közösséget teremt. Az emberi magány így veszélyes politikai kijelentés. Erő." Rock and roll és az evangélium így rokonok. Mindkettő megfogalmazza azt a jó hírt: az ember és közösségek magánya feloldható.

 

 

Az előadó és a közönség találkozása valós közösségélmény. Ha időleges is. Maga a Rock'n roll születése, próbatermekben, stúdiókban, vagy mint az ősidőkben, albérletekben - már ilyen előtalálkozás. Minden koncert, minden CD (régen lemez, kazetta) nekifutás a szív történeteit megosztani. Tiltakozás a magány ellen. Tiltakozás a szabadság hiánya ellen. Ez a rock'n roll. Beavatás egyfajta "exodus-érzékenységbe". Kilátni a korból. Elgondolkodtatni bezárkózásainkról.

A "popzene" szövegeivel, dallamaival magába fényképezi a kort. A korszak reményeit és szenvedéseit. Bezárulásait. Passió ez a szó kettős értelmében: szenvedni és szeretni. Az igazi rock and roll fokmérője ez a passióírás. Urbánus népzene? Nem hivatalos történelemkönyv? Elnémíthatatlan és becsukhatatlan.

Számomra a magyar "rockzene" az evangélium ilyen őrtüze. Mert közös történetünk tanít. A zenésztársadalom különös, egymásra terülő háló-világ. Egymásra is hatnak, egymástól is tanulnak: "hagyományban" élnek. Történetünkkel közös kavargásban. Cseh Tamás énekelte: "agyamban összekeveredtek féldecik s kormányzatok". Egy nép zenekultúrája mégis folytonosságot ad. Magam nem az Illés-Metró-Omega-nemzedékhez tartozom. Mégis tisztelem azt a történetmondást, amit ők kezdtek el. Mely "írás" a rendszerváltások (gengszterváltások?) által szabdalt történetünket egységbe fogja.

A zenei léptékkel mért "generáció" tágabb a történetinél. Több nemzedéket képes átfogni. Így töprengek egy privát rocktörténeten. Mindenkinek van ilyen. Érdemes lesz megrajzolni részleteiben is. S elgondolkodni keresztényként, például Cseh Tamásról, Bereményi Gézáról, az Európa Kiadóról, Menyhárt Jenőről, a Sziámiról, a Fonográfról, Omegáról. És a többiekről.

 

A rockzene kettős arca

Rocktörténeti triptichon. "Kihajtható szárnyas-festmény." A két kihajtható szárnya elmondja: a "rockzene" kettős arcú. Dionüszoszi, azaz jelen van benn az elragadtatás, az eksztázis. A formátlan, a kavargó, az ösztönös. Ám egyszerre "apollóni" arcunk is, az értelem világa is. Szövegei érzés és gondolat egysége. A rock'n roll skálája gazdag. Vannak építő, az etikum rendjéért kiáltó dalok. Vannak a bezárkózások. A reményvesztés dalai. Vannak a "dekonstrukció" dalai. Dekadenciába hajlók. Ami már karcol, ami már ingerli a bennünk élő rendet. Amikor a "legönpusztítóbb" és nihilista, akkor is elgondolkodtató: e nihilizmusért nemde "szupernormális", nyakkendős-aktatáskás világunk is felelős? S vannak dalok, amelyek egyszerűen jókedv, felhőtlen szórakoztatás. Kamaszkorunkban tüntető lázadással úgy mondtuk, és van a "Dolby Roll". (S érdemes megfigyelni, csöndes vagy puha diktatúrák idején virágzik az örömzene.) De a Dolby Roll nem rock'n roll. A plaza és bevásárlócsarnok zenéje, valahol a "rágógumi és Beethoven között" (Cseh Tamás), az igazi rock'n rollhoz képest másként ringat el. A Megasztár vagy X-Faktor sem az a fajta rock'n roll, amire gondolok. Egy Leonard Cohen sosem került volna beválogatásra. Az igazi rock'n roll nem csak énekhang kérdése.

 

Történetmondások

Az én rocktörténeti triptichonom közepe a Bikini. E középső "koncertfestményhez" tudom viszonyítani az új generációk gondolkodó zenéjét. Korosztályomból mondjuk Ákost és Lovasit. Jól kitapintható pontok. Érdemes egybevetni mondandóikat. A veszélyes magány (Cohen) három megfogalmazásaként. Eltérő zenei magatartások, ízlések és élményvilágok. Ez a másság is a rock'n roll természetéhez tartozik. Pedig mindössze egy generáció a különbség. Az "Ákosok és Lovasik" nemzedéke fiatalabb. Kicsit később születtek. Egy kicsit szabadabb világba, mint Németh Alajos Lojzi és Nagy Feró (utóbbi ős) Bikinije. A legújabbak pedig már egészen a diktatúrán kívül születtek. Mégis ugyanabba a világba.

A Bikini zenekar olyan, mint egy történeti csigalépcső. Egyedülálló történetmondás az övék. A Hová lett. (1983) albumtól a 2007-es Őrzöm a lángot-ig. Talán Cseh Tamáson (alkotótárs Bereményi Géza) kívül nincs is másik olyan folyamatos történetmondás, mint az övék. Szövegeik egyedülálló szociológiai lenyomatok. Párhuzamos egyháztörténetek, ha úgy tetszik. Mert a Bikini tulajdonképpen "katolikus történetmondás". Mert szintézis. Mert integrál. Nagyon más, mint történelemkönyveink racionális történetmondása. Különbözik az "egyházi történetmondástól" is. A zenésznek tényleg "pokolra kell menni", hogy rálátást adjon történetünkre. Rock'n rolljuk olyasmit mond el, amit moralizáló nyelvünk, angyallá lenni akarásunk nem tud elbeszélni.


Mint a félelem a színpadon,
Ülök a közelben egy padon.
Kínomban a színpadon,
Fejem a lábam közt, ülök a nyakamon,
Homokkal teli szám,
Szép vagyok, mosolygok rám." (Adj helyet)

 

A legszebb dalokat mindig a tékozló fiúk írják. A legjobb dalok mindig a megtérés előtti pillanatokban születnek. A mélypont látszólagos ünnepén. Így figyelem, hogy e "határidőkben" a hit alapszavai hogyan törhetnek be a tudatosba. Nagyon sok zenészünket jelöli meg a gyerekkori hit. D. Nagy Lajos, az énekesük mondta egy találkozáskor. "Én is katolikus vagyok". S valóban, sok-sok szövegükben ott kavarognak a kereszténység ősképei.

 

Az angyalokban mindig is hittem,
Legendákkal a fejem bevetettem.

 

Uramisten, mibe keveredtél velünk,

A ruhánk szakad le rólunk, nem a szégyenünk.

 

Ezek az emberi találkozások végleg megerősítették, hogy e zenék "teológiai helyek". De legalábbis "egyháztörténeti helyeink", mely történet templomaink körül, utcáinkon is ott kavarog. A hit érzékenysége tékozlóként is megjelöli zenészeinket. Nagyon nyitott emberek. Ránk. Világunkra. "Hitetlent" nem is igen találni közöttük. Ne hitbeszédet, ne vallási tanításokat várjunk tőlük. A zenész feladata másfajta "katolicitás". Emberi helyzeteinket elbeszélni. Ideálvesztéseket, bukásokat, és a talpra állás küzdelmeit. A katolicitás, amit tőlük tanulhatunk az őszinte érdeklődés a történelem, a közösség iránt, amiben élünk. Feltárják az emberiből azt is, ami "árnyékunk". Démonainkat. Örömeinket. Ideáljainkat. Egy dalban ki tudjuk énekelni "birkózásukat". Megtanítanak nem félni az emberi bensőnktől. Legjobb pillanataikban belső világunkat a kegyelem leszállópályájaként sikerül számunkra megláttatni.

A"tékozló" Kispál és Borz fájdalmas Karácsony éneke:

 

Ahogy a nők, hogyha mennek
A nőgyógyászhoz, én úgy térdelek
Le imához, össze a kéz,
Mozdul a száj de olyan nehéz,
Mert a kulcs ami a mennyet nyitja,
A pokolba is jó, fordítva
A kulcs ami a pokolba jó,
Az igazából a mennyből való.

 

A gyökerek csattogása

Németh Alajos "Lojzi" Bikinije olyasmi, mint egy régi írógép. Szép, körperemű billentyűkkel. (Rég elhunyt rendtársam, dr. Kövér Fidél harmincas évekbeli, "emeletes" írógépe adja a képet. A kommunista feloszlatás után "a világ végére", Maglócára kitelepített paptanár ezen írta száműzetése történetét.) Ez a szépség a lényeges. Az írógép jelenti a "manualitás", a kézművesség örömét. S a gyökerek "csattogását", a rock'n roll őserejét. Ez az alap mindvégig átüt a zenekar korszakain. Az ős-Bikini karcosságán a nyolcvanas évekből.

 

Az első programokat az anyám adta
Az iskolában mindent bekódoltak,
A tévéből, a rádióból érkezett az újabb program
A játékszabályokat rendre megtanultam.
A hármas csatornán a program változatlan. (Program)

 

Majd a Bikini átmenetileg mind édeskésebb melódiákba csomagolt egzisztencializmusán. Az még a késő kádári "nemzeti együttműködés rendszere" volt. A "ki tud többet a Szovjetunióról és kevesebbet Csíkszeredáról" evangéliumtalan világa. Fagyi:

 

Kösz jól vagyok,
Egész nap fagyizok,
Hogy mondjam el,
Ez kitölti az életem.
A tejszínhabos mogyoró
Az jó dolog,
A puncs is nagyon kell
Lassan olvad a nyelvemen.

 

Mert nyalni csak úgy lehet
Ha élvezzük az ízeket,
Nyaljuk a fagylaltot,
A mézesmadzag rég elfogyott.

 

Fülbemászó slágerek mélyén szólal meg az ember rendszerek alatti magánya. Ma Megasztár és X-faktor színpadokon.

 

A sorok között és mögött

A Bikini ebben az időben tanult meg a sorok között és mögött élni. S ott is maradt, mint D. Nagy Lajos szobornyugalma a színpadon. Mert a rock'n rollra nemcsak rohangálni lehet. A Bikini soha nem lett okoskodó zenekar. A kisember érzéseinek állítottak emlékművet. Az emberi szív védtelenségének a személyes és kollektív magánnyal szemben. Érdemes megfigyelni, sosem ültek fel pártrendezvények színpadára. Egyetlen új szélnek, iránynak vagy erőnek sem. Nem írtak ideológiát. Véleményük, meggyőződésük persze van. A színpadon, épp passiótörténeteink miatt, náluk egy az ország. Az ember szeretetvágyáról szól szinte minden dal.

A Bikini évek óta a legtöbbet koncertező zenekar. A legtöbbet határon kívül játszó is. Ettől népzenészek. Ott lenni a közönség közelében. És ez nagyon fontos. Mert a muzsikus legtöbbet a koncerten fejlődik, mint közönségére odafigyelő ember. A Bikini szövegírási politikája ezt a közösségi érzékenységet erősíti meg. Sok, sokféle tollú szerző ír nekik. Van, aki az igazságért tud szólni legjobban. Van, aki lírában erős, az intimitás hangján. Ez a Bikini egyik karizmája. Nemcsak a többnyelvű ország, a többszerzőjű lemez is gazdagabb. Természetesen esetükben is igaz, hogy a tehetség nem állandó. Az alkotó nem "egyenletesen tehetséges" élete során. Vannak tehetségesebb és kevésbé tehetségesebb (ihletettebb) korszakok. Ezt az esendőséget vállalni kell. Mégis folyamatosan írni, énekelni.

Így következhet be egy-egy kiszámíthatatlan csúcspont. Az Angyali üdvözlet (2004) ilyen kimagasló album lett. A vadkeleti történet c. dal olyan, mint egy kollektív, országnyi osztálytabló.

 

Gyermekként a képeken,
Mindig nevettem,
A múlt század az ravasz volt,
Mert ellopta a kamaszkort.

 

Én úgy maradtam életben,
Hogy veled voltam lélekben
És elbújtam a dalokban,
Amit veled hallgattam.

 

Tudod, vadkeleti történet,
Hogy a szabadság az eltévedt.

 

Az Őrzöm a lángot (2007) az életmű eddigi záróköve. Talán a legérzékenyebb közegben íródott és békéért kiált. Tévéostrom, pesti rendőrattak, kordonnal lezárt ünnepek idején. Németh Alajos meghívta szövegírónak Bródy Jánost és Nagy Ferót. Talán a hazai rocktörténet máig legfelelősebb sorai születtek meg. Kimondják, a nemzet töréseit végre meg kéne hallgatni a nép urainak.

 

Őrzöm a lángot, de mondd el kinek,
Úgy sem érti meg senki,
Legkevésbé az értené meg,
Akihez kéne szólni.

.

Apákba fojtott érzések
Törnek elő a szívekben,
Apákba fojtott érzések
Törnek elő most elemi erővel.
Fekete lyuk van a lelkemben,

 

Nekem csak fekete lyuk van a lelkemben,

Egyre csak zuhanok, zuhanok a semmibe.

 

Fekete lyuk van a zászlón újra
Idézi bennem a múltat
Állva kellene meghalni végre,
Vagy elfeledni a múltat

                    (A címadó dal, az Őrzöm a lángot)

 

Megrendítő pillanat, nagyon oda kéne figyelni rá, amikor az avantgárd a rend őrzője lesz.

 

Rocknépzene

A Bikini különös egyensúly. Középen van. Sok szempontból mérce a tőle "jobbra" és "balra" zenélőknek. Jobb és bal itt esztétikai értelemben. Mert vannak a Bikininél "dionüszoszibb" és "apollónibb" zenék. A sokszor felületesen kijátszott Lovasi - Ákos szembeállítás jó példa a két gondolkodásmódra. Az operációs rendszerek hasonlatával élve, a Bikini olyan, mint a "Windows". Azon belül is leginkább a "Vista". Színes, eklektikus, sok-sok történettel, ablakkal. "Eksztázis" és "ráció" és "etikum" egyensúlya. Lovasi Kispálja reszelősebb, amolyan "protestáns" zene. Az MS-DOS puritánsága és szálkássága. (Akik még emlékszünk a windows elődjére.) Na jó, amikor mívesebben akar játszani, akkor "Windows 3.1". Lovasi nem is akar tovább beolvadni, nem kell túl sok készre szabott ablak. Valahol a Bikinihez esztétikai "jobbról" látom Ákost. Ő már inkább a "Windows 7", de inkább már "Windows 8". Érdemes lesz együtt hallgatni a "triptichont". A Bikini márciusban megjelenő új albumát, Ákos A katona imáját és a Kispál és a borz Búcsúkoncert DVD-jét.

A Bikininél vannak dögösebb zenék és intellektuálisabb szövegek. Mégis valami fontosat tanulhat tőlük a posztmodern zenészgeneráció. Az élő zene szeretetét. A gépek helyett muzsikáló emberek filozófiáját. Az individualitás világában tiszteletre méltó ez a "régi idők focija", az együttes mint műfaj. "Lojzi" erős, szakmailag egyenrangú muzsikusokat mer meghívni zenekarába. Erős személyiségeket. Erős szövegírókat: Nagy Ferót, Dévényi Ádámot, Katona Lászlót és Jantyik Zsoltot. Mert az énekes-szólista és kíséret egyenrangú viszonya a döntő. S zenekar és közönsége "egyszintű" közössége.

A Bikini "hosszú történetmondása" - a zenekar 28 éves - felveti, hogy igenis, létezik a kollektív művészet. Lehetséges az, hogy egy "kamarazenekar" életében a közösség állapota és szükségei szólalnak meg. A közösség nevében zenélnek. S gyanítom, ha a kollektív emlékezetben hosszan megragadnak e dalok, az ezért is van. Mert népzene is. A rock'n roll "katolicitása" ez a kollektív történetmondás.

 

Megválthat a jelen

Így idézem fel a kor rezdüléseit és reményvágyát. A rendszerváltás kéregmozgásainak idejéről. Ahogy a táblamozgások között manőverezünk. Mindmáig.

 

Közeli helyeken,
Dombokon, hegyeken,
Kibelezett kőbányák üregében.
Itt ül az idő a nyakamon,
Kifogy az út a lábam alól,
Akkor is megyek, ha nem akarok,
Ha nem kísér senki utamon,
Arcom mossa eső és szárítja a szél,
Az ember mindig többet remél.

Porból lettem, s porrá leszek,
Félek, hogy a ködbe veszek.

 

A Temesvári vasárnap (1990) a Ceausescu rendszer bukásának napjaiban már Temesváron találja a zenekart.

Személy szerint a hétköznapok ellenállását megfogalmazó dalaik szólítanak meg leginkább. Az a nonkonformizmus, ami szinte vállrándítás nélkül, a rendszer által "kimutathatatlan" mozdulattal mond nemet. Posztmodern korunkról így gondolkodtat el D. Nagy szinte mozdulatlan éneklése. Bármennyi nehéz "maszkot" rak ránk a kor, bensőnk, mint a vízesés, szüntelen aláomló várakozás. Megváltathat a jelen. Mert vannak korok, amelyek harsogó rendszerré növik ki magukat. Mindent megszerveznek helyettünk. Magabiztosan, erőből, kérdezés nélkül. Vannak idők, amikor a Messiást várni olyan, mint állni a kor havazásában. Odébb menni, ahol nincsenek gondolatok.

 

Az élet megy tovább, én meg csak jövök szembe,
Hideg vagyok, mint egy zsilettpenge.
.Történni kellene valaminek.

Ahogy ti zenéltek, én úgy táncolok. (Ahogy ti zenéltek)

 

Az Izzik a tavaszi délután, Az itthon vagyok, Elrepülök világa ilyesfajta helyzet. Hátunkkal nekitámaszkodni az evangélium palánkjának. S tudni, remélni, hinni, hogy a történetünk bármelyik pillanata kapujává válhat a Messiás érkezésének. (V. Benjamin)

 

Nehéz a dolga katonának,
Nehéz a dolga.

 

Azt hiszem, a Bikini-történet kulcsa ez: a magány megéneklése, mely összegyűjt. S így lesz politikailag veszélyes kijelentés. A Bikini nem forradalmi zene? Lehet. De kimondja, amikor fáj: "Automata bilincs üvölti szabad vagy!" Képes összegyűjteni egymás iránti szolidaritásba a rendszerek országútján magukra hagyottakat. Látni tanít egy közös benső tájat.

 

Hogyha Bartók itt volna,
Ő is rácsodálkozna,
Mitől lett a világ így elhangolva.

 

Tényleg nem forradalmi zene, mint a korai Bartóké volt. Mégis ellenállásra hív, mint ahogy a kései Bartók higgadt Concertója. Ha ott kell állni a sorban, akkor sem úgy belépni a sorba. Beállva is kilépni. Észrevéve, felismerve a közösen hordozott szenvedést.

 

Néha kevés itt a fény,
De én mégis otthon vagyok,
Fújjon bármerről a szél,
Én mindig ugyanaz maradok

.

Felkelsz, s elalszol, keresztül vágsz a téren,
Én ott leszek veled mindenütt, ahol megígértem. (Itthon vagyok)

 

Evangéliumi tekintet

A Bikini azonban nemcsak a benső, de a külső táj meglátására is tanít. Ha van felülmúlhatatlan teljesítmény honi dalaink között, akkor az a Világ végén. Az evangéliummal mélységesen egybeömlő sorok: megrendülni a másik szenvedésén. Érdemes eltanulni ezt az evangéliumi tekintetet, ami észreveszi az utcán elalvó hajléktalant. Itt és most polgári világunkban, mely legszívesebben betiltaná az utcai koldulást és "hajléktalanságot". Mindazt, ami nem illik a polgári látképbe itt, a Világ végén.

 

Már nem számít mi volt a múltad,
Már nem számít, megtanultad,
Már nem csábíthat semmi se jóra,
Hogy vagy vagy nem vagy az mindegy.
A világ végén, Télapó alszik a hóban,
A világ végén, újság alatt a metróban,
A világ végén, bárcsak sohase látnám,
A világ végén, megfagy a lábnyom a járdán.

 

 

 


1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szerencsés vagyok mert életem első koncertélménye a BIKINI-hez fűződik. (nem véletlen, hisz Csíkszeredáról van szó és ők jöttek először) Azóta is ők a középpont zeneileg. Hasonló a véleményem: vannak keményebb és lágyabb zenék amelyek meghatározóak számomra, de a BIKINI a viszonyítási pont. Az volt '92 és '97 között is amikor épp "nem léteztek" és ciki volt középiskolásként egy, nem hogy nem divatos, de "nem létező" zenekar rajongójának lenni. Az újjászületésükkor (amit én a 97-es BS koncerttől számolok) nem fértem a bőrömben és azóta is hatalmas élmény ha egy koncertjükre eljutok. Nem csalódtam még bennük, az új albumok egyre jobbak, remélem még sokáig örülhetek egy-egy újabb lemeznek.
Üdv: DonCosta
P.S. a 3 éves lányom is tud néhány Bikini dalt és remélem az idén már koncertre is együtt mehetünk.