Ami megfesthető

 

Képzeljük el a festőt, kinn a tájban, madártávlatból. Távolról nézve, mozdulatlan. Ahogyan közeledünk, egyszerű, ismétlődő mozdulatok. A kéz az ecsettel, ide oda jár a vászon, a festékes paletta és az oldószer között. Egy-egy lépés hátra. A fej követi mindezt, mint egyfajta koordinátor. Ami madártávlatból nem látszik, az figyelem intenzitása. A festés folyamatos problémamegoldás, minimális szünetekkel. Ez a figyelem-cikázás a lényeg. Az összes többi csak szárnyverés vagy toll-igazítás egy különös, csak képzeletével és szemeivel repülni képes „madárban".

Megfigyelem a festő elkészült képét közelről. A kész kép a megtestesült figyelem. A tájképfestő figyelmének dokumentuma. Mi emberek, e furcsa „szárnyverésen-repülésen" keresztül, elismerjük (visszaadjuk?) a természet méltóságát. Hogy a táj megfesthető. Megfigyelhető. S a festményeken keresztül – s ez minden galéria funkciója – tudatosítjuk a világ méltóságát. Egyfajta fegyverletétel és békekötés ez a természettel. Mert máskülönben, művészet nélkül, erőszakkal nyúlnánk hozzá.

Fegyvereink okozta sebekkel. Környezet-szennyezés, a föld erőforrásainak rablógazdálkodás szerű kihasználása. Mind-mind fegyver, „ecset helyett".

S a tájképfestészetben azt szeretem, hogy kimondja, az emberi táj emberként megfigyelhető. Elidőzni részleteink, szeretetünk egyfajta kifejezése. S az antitézis: egyedül a háború nem figyelhető meg. Nincs rajta-benne semmi kifejezhető szépség. Nem is lesz.

 

03.04.2024

 

What can be painted

 

Let's imagine the painter, out in the landscape, from a bird's-eye view. From a distance, motionless. As we approach, simple, repetitive movements. The hand with the brush goes back and forth between the canvas, the paint palette, and the solvent. A step back. The head follows all this, like a kind of coordinator. What is not visible from a bird's-eye view is the intensity of the attention. Painting is continuous problem-solving, with minimal breaks. This zigzagging of attention is the essence. Everything else is just wing flapping or feather preening in a peculiar "bird" that can only fly with its imagination and eyes.

I observe the painter's finished painting up close. The finished painting is the embodiment of attention. A document of the landscape painter's attention. We humans, through this strange "wing-beating-flying," acknowledge (or perhaps restore?) the dignity of nature. That the landscape can be painted. It can be observed. And through the paintings – and this is the function of every gallery – we make the world's dignity conscious. It's a kind of laying down arms and making peace with nature. Because otherwise, without art, we would approach it with violence.

With wounds caused by our weapons. Environmental pollution, the plundering exploitation of the Earth's resources. All of them are weapons, "instead of a brush."

And what I love about landscape painting is that it states the human landscape can be observed as a human being. Lingering over details is a kind of expression of our love. And the antithesis: only war cannot be observed. There is nothing expressible about its beauty. It won't be.

 

03.04.2024