Pókember húsvét nyolcadában, Gloucester Road 2009.
Szavakat kiáltok, 1985.
B-év, húsvét 2. hét, V. (ApCsel 4,32-35; Zs 117; 1Jn 5,1-6; Jn 20,19-31)
Jelenések. Találkozások a Feltámadottal. Ahogyan Stanislav Lem Solarisában az intelligens bolygó üzen. Fáradhatatlanul. Különös keveredése ez Isten és ember történetének. Nyolc nap; vagy negyven év? Álom és ébrenlét határán. "Mikor meghallották [Mária Magdolnától], hogy él és hogy ő látta, nem hitték el." Nem, nem a távoli múltban történik mindez. A jelenések ideje, nem, mint a biológia szertárak tárlóiban feltűzött lepkék, egykor fényes tűhegyeken. A tudatosnak és tudattalannak ez az átmenete, mint egy érzékeny, áteresztő sejtmembrán üzen világunkba; ám Isten világába is: szükséges a szeretetben kapott értelem. Az értelmességben ("logosziságban", nagy L-lel) felnyíló szeretet. Ahogyan az evangéliumban komolyan kell venni a tanítványok rugalmatlanságának "feloldódását"; úgy szükséges mánkban is odafigyelni az értelem és káosz közötti "kéregrengésekre". Így veszem elő, s hallgatom a Bikini 1985-ös Szavakat kiáltok c. dalának eredetijét. "Alámerülök, és csendben hallgatom, hogy nő a hajam,/ míg a legyek ordítanak az ablakban." Húsvét minden korban ott feszül a felszín mély hallgatása, és eseménytelensége alatt. Ezért nem kéne félnünk huszonegyedik századi magyar tántorgásainktól. Csak olvasni kéne azokat, el nem kapott tekintettel. Értenünk kell a szétesés mögül - önmagunknak - küldött értelmes jeleket. Észlelni a pótcselekvésekbe száműzött értelmes világunk segélykiáltását. E "húsvéti" jelenések épp azt mondják el, s ez felelősségünk, hogy mindkét világ lehetséges. Süllyedésünké; és az ébredésé is. Ezért lüktet, két történet határán a Bikini dala, a refrén. "Megjelentek ígéretek, az ajtóhoz megyek,/ de szólni nem merek" Közelmúltunk e képei mögött a jelen pillanatfelvételei. Ugyanaz a mélytengeri tempózás. Ugyanaz a küzdelem a mindent befutó gyökértelenséggel. Az utolsó lélegzetvétel erejéből; de felfelé. Felszín alatti rúgásaink ugyanaz az örvénye sodorja a mai képeket. "Alámerülök, és csendben hallgatom", ahogy a Magyar Gárda birkózik plexi rendőrpajzsokkal. Ahogy székely gyerekek iszlám hiten. Ahogy elődök hitének meddőhányóján. Ahogy Boliviában lelőnek egy évek óta halálos seblázát kiíró magyar költőt, Eduardo Rózsa Florest. Ahogyan válságszakértő elegáns nihilisták.
És mégis, töretlenül hiszem, hogy "jelenéseinknek" van pozitív olvasata. Sőt, csak az lehetséges. Nem bízom abban a szalonliberalizmusban, ami undorral fordul el szennyes képeinktől. Az "undor irodalma", írástudók antiszemita észvesztése, az őrült érzések, gondolatok, a félelmek, és gazdátlan tüntetések krónikája - elengedhetetlen műfaj, mondja Julia Kristeva. Ezért nem "fújozással" kéne politikusainknak elfordulni a gárdistáktól; túlméretezett adornói szmokingban, "fehér kesztyűsen", és patyolattisztán. Ahogyan nekünk sem kéne két kör között elhatárolódni a "hal/hab a tortán celebkultuszától". Mert a mi őrületünk és a mi kiégésünk képei ezek. Az abjekt (undor) irodalom ugyanis figyelmeztet: megőrült a "szimbolikus rend"; perverzzé és zsarnokká lettek az életünket igazgató törvények. A rothadás-undor nélkül soha nem látnánk meg értelmünk, és erkölcsi, sőt politikai jogrendünk korrupcióját. Ezért olvasom Tamás apostol kételyét a végső szeretet és végső felelősség himnuszaként. Nem elfordítja fejét, undorral az emberi történettől, hanem látni és érteni akarja a sebzés nyomát; egész történetét. A sebeken át megérinteni és vágyni a gyógyulás teljes - hamisakat és igazakat egyként beborító - rendjét. "A többi tanítvány elmondta neki: ,,Láttuk az Urat!'' Ő azonban így szólt: ,,Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és ujjamat a szegek helyére nem teszem, és kezemet az oldalára nem helyezem, én nem hiszem!''"
2009-04-18
http://www.youtube.com/watch?v=ouFCgCu_Irs&feature=related Szavakat kiáltok 1985
Szavakat kiáltok - 1985.
Mostanában, olyan furcsán néznek rám a halak
az akváriumból, és híznak a dögök.
A szeretőmmel együtt, akinek én voltam az első,/
.alámerülök, és csendben hallgatom, hogy nő a hajam,/
míg a legyek ordítanak az ablakban.
Meztelen kéményseprő kopogtat,/
pórázon vezeti, szerencsemalac a szájában, bomba híresztelés.
Péntekenként, jelentéktelen lottószámok mögé bújt Amerika,/
partizánok kézzel írt jókívánságai megérkeztek, mondja.
Negyven évvel a háború után.
Megjelentek ígéretek, az ajtóhoz megyek,/
de szólni nem merek,/
félek, hogy válaszol,/a meztelen kéményseprő,/
Az ablakból, az utcára nézek,/
gyermekkori képeket idézek,/
tüzet raktam egy furcsa nőnek,
nem tudtam, mögötte minek örülnek
Semmi nem új/ már semmi nem drága,/
nem születnek hősök,/ bátor minden gyáva
Semmi nem új/ már semmi nem drága,/
nem születnek hősök,/ bátor minden gyáva
hajnal van, egyedül az utcán,
látom a falon egy hatalmas táblán
a felirat mögül, kilőtték a hőst,
én nem látok ismerőst
Semmi nem új/ már semmi nem drága,/
nem születnek hősök,/ bátor minden gyáva
Semmi nem új/ már semmi nem drága,/
nem születnek hősök,/ bátor minden gyáva
check out the rest of the Windows LiveT. More than mail-Windows LiveT goes way beyond your inbox. More than messages
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése