[homilia] Szeretettel megnyitott menny

Kísérlet a Trónon ülő Bárány emberi szemének ábrázolására,
José de Mora (1642-1724) Ecce Homo-ja (1680 k), festett faszobor,
Convento de Santa Isabel la Real, Granada

Szeretettel megnyitott menny

B-év, 34. hét, (Dán 3,52-56; Lk 21,1-4)

Izgalmas dolog Dániel próféta, a Jelenések könyve, és Lukács evangéliumának szövegét egymás mellé tennünk. A kegyelem dialektikája. A trónon ülő Bárányt és kíséretét emberi szem látja − a szegény özvegyasszony tettét maga Jézus szemléli. „Áldott vagy, aki a mélységeket szemléled s a kerubok fölött trónolsz, dicséretre méltó és mindenekfölött magasztos mindörökké!" (Dán 3,55-56) „Bizony, mondom néktek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. Azok ugyanis mind a feleslegükből dobtak az áldozati ajándékokhoz, ő azonban szegénységéből mindazt bedobta, amije volt, az egész vagyonát" (Lk 21,3-4). Az özvegy mindenét odaadja. A látnok mindent lát Isten gazdagságából és hatalmából.

A szegény asszony áldozata teljesen megindítja e pillanatban Jézust. Fontos lenne meglátnunk, hogy Dániel próféta és a Jelenések könyvében a teljesség látomása (utóbbit holnap olvassuk) már ott pulzál, kitörésre készen, az evangéliumbeli események jelenideje mögött. „És láttam: Íme, egy fehér felhő, és a felhőn ült valaki, az Emberfiához hasonló: a fején aranykorona volt, a kezében pedig éles sarló" (Jel 14,15) A Trónon ülő (Dánielnél), és a tündöklő Bárány (János a patmoszi látnok, a Jelenések szerzője) az a Jézus, aki mélységes szemeibe fogadja egy törékeny nő hétköznapi tettét, közöttünk. Különös, de így van, a szeretetnek ezek a hétköznapi tettei tették, s teszik láthatóvá a menny éltető Látomását. Szintén, közöttünk.

„Ő azonban szegénységéből mindazt bedobta, amije volt, az egész vagyonát" (Lk 21,4). Jézus Krisztus „szemeink perselyébe" − ha a szegény özvegy lelkületével nyitjuk meg azokat − egészen önmagát adja; a róla szóló legteljesebb látomást. Közössége az özveggyel nyilvánvaló. Amit Jézus róla mond, tiszta önvallomás. Szent Pál apostol erősíti meg, hogy e közösségbe mi magunk is beléphetünk. E belépés képességét, a már velünk közösségbe lépett Istenből meríthetjük ‒ mondja Pál, miközben Krisztus ikonját szemléli: „Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt, aki isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig". (Fil 2,3-8)

2004 (?)