2010. szeptember 21., kedd

Álomfe(lej)jtések 2.



Katona imádkozik a 2. világháborúban
(forrás:www.fortepan.hu)


Álomfe(lej)jtések 2.


Van, amikor nem jön szemünkre álom. Ilyenkor, mint Zsoltáros szavaira ébredünk. „Álmomban is téged keres a lelkem." Öntudatlanságunkban is. Az elalvás kis halál, elővételezett halál. Töredékesség. Ám legalább ennyire a szervezet megújulása is, tehát elővételezett Feltámadás. Kevésszer döbbenünk rá, álmunk mély szolidaritás. Szolidaritás azokkal, akiknek nemcsak álma, de napi „feltámadása" veszélyeztetett. Idősek, az aznap kórházba kerültek. Itt, környékünkön. S nemcsak ismeretlenek, de közvetlenebb környezetünk. Családtagjaink köre. A régi időkben ilyentájt keltek fel matutinumra; éjszakai virrasztásra a régi szerzetesek. Szolidaritásra ébredni a világukkal. Amelyből jöttek, és amely bennük él.

Felébredni e szolidaritásra. A helyes istenkép valami ilyesmit jelenthet a hívő emberben. És a nem hívőben? Visszalátogató gondolat ez mostanában. Újra kéne fogalmazni a nem-hívő magatartás jelentését. Mert ráébredni arra az egyetemes szolidaritásra, ami ilyenkor éjjel összeköt bennünket: rehabilitálja e szó jelentését. Nem az egyházélmény. Nem a tanbeli közösség követése. A hit lényegét elsősorban a Történetmondásra való vágyban fogalmaznám meg. Hogy vágyik − istenélménye helyén − minden ember, zakatoló történetét elmondani, megosztani. Vágyik a szív egy „narratívára", melyre nincs jobb szó: Passiótörténet. Passió a szó kettős értelmében; olyan történet, ami eséseinket és emelkedéseinket egyaránt képes integrálni. Szenvedést és szenvedélyt.

Így nem hagy nyugodni az elrejtett belső kép a cikkben, ami ma megjelenik. A Pápalátogatás egy pápátlan korban. Benső, a sorok közti dialógusban azt feszegetem: nemde a kereszténység hivatása újrafogalmazni a Passiótörténetet. Lefordítani, de nem kegyes leereszkedéssel egy nem hívő korhoz. Nem a világ, de önmaga számára újrafordítani a Keresztet. Mint az eddig ismeretlen szolidaritás történetét a „nem hívő világgal." Annak kapcsán ötlik eszembe mindez, hogy Julia Kristeva freudi kereszt-értelmezése a szekuláris tudat számára kínál Passió-történetet. Azonosulást szenvedő és vágyó önmagunkkal. Nem jön szememre álom. Csak a kérdés marad. Lehetséges-e az európai kereszténység számára megfogalmazni istenképét − a szekularitáson kívül? Ha nem, akkor miről szólnak teológiai nappalaink?


2010. szeptember 21.


Nincsenek megjegyzések: