Gyakran azt gondoljuk, hogy a tájképfestés központi eseménye a festő figyelme a tájra. Ez igaz, természetesen, de csak fele az igazságnak. Könnyű átlépni a tényen, hogy mindennek alapja a tény, hogy elsőként a táj figyel ránk. A Táj folyamatosan beszél hozzánk. Valamit – mint egy szünet nélküli rádióadás – el szeretne mondani. A tájkép – éppúgy, mint az üdvösség-történelem – állandó kinyilatkoztatás és inspiráció.
John Constable, tizenkilencedik század első harmadának kiemelkedő és egyben „az első angol tájk épfestőjének” (elsőként önálló téma szintjére emelte a tájat) munkássága küzdelem a táj ránk irányuló figyelmét meghallani. A Royal Academy-in ezért nem érzi jól magát. Meggyőződése, hogy urbánus festő kollégái vakok a táj valódi, élő karakterére. Kapott egy gondolatot, amit művészként továbbgondolt. Ahogy George Pauk, a világhírű hegedűművész mondta a Desert Island Discs interjújában, hogy „a hegedű a kezem meghosszabbítása”. Ezt tette Constable, kiterjesztette a amit meghallott a tájból.
Constable munkássága arra példa, mennyire fontos, hogy képesek legyünk az osztatlan figyelemre. Amikor figyelmünket semmi nem szakítja félbe. Nem szórjuk szét igénytelen, silány dolgokra. Mai összefüggésben: amikor figyelmünk nem oldódik fel és hígul fel teljesen a cyber-térben. A Táj (természet, kinyilatkoztató Isten) igényli figyelmünket. Állandóan beszél.
S ez az állandó beszéd, önközlés az alapja az üzenetnek: gyönyörű táj tulajdonosai vagyunk. Mindig gyönyörű tájban élhetünk. S mi magunk vagyunk e szépséges tájképnek a részesei.
*
E tájra figyelés, természetesen, nyitott történet. Tanulságokkal. Például azt megfigyelendő, hogy Constable, kétszáz évvel ezelőtt, jóval kevesebb színnel dolgozik, mint a mai „modern szemű” tájképfestők. A kor, melyben él, egyszerűen még nem látja és pillantja meg azt a hihetetlen színgazdagságot, amit a francia impresszionizmustól kezdve látni vagyunk képesek. S minél korábbra megyünk Constable előtt, a németalföldi tájképek és csendéletekig például, annál egységesebb színpalettát látunk. Ám: hihetetlen érzékenységgel a részlet-megfigyelés iránt. Szinte felállíthatnánk a tételt: a kidolgozottság fordítottan arányos a „színgazdagsággal”. Minél oldottabb a forma, s eltűnnek a részletek, annál inkább kiszínesednek a képek. Mint az anyagi részecske hullám természete. A modern fizika mutatta ki, hogy egy részecskének vagy helyét, vagy sebességét tudjuk csak pontosabban meghatározni. Téltelünket végig víve: minél szétesőbb, szerkezetnélküli a korunk, annál inkább csak a színeket látjuk. (Soha nem volt ilyen színtobzódó a képernyő-világ, amiben élünk.)
*
A fenti gondolatok háttere előtt gondolkodom el a Megjelenés, Epifánia ünnepéről. Tulajdonképpen Jézus istenségének kijelentése. A karácsonyi ünnepkör, mely a Születést (az Isten közöttünk való megtestesülését) ünnepli. A tájképfestés nyelvén szólva, Epiphany a Táj mondanivalójának tudatosítása. Az Inkarnáció óta a tájnak (történelemnek) emberi szava van. Szünet nélkül bennünket szólító Szava.
Látjuk-e az oly sokszor emlegetett „Jeruzsálemet”, mint ezt az állandóan fénylő-beszélő tájképet? „Arise, shine out, Jerusalem”, for your light has come, the glory of the Lord is rising on you, though night still covers the earth and darkness the peoples./ Above you the Lord now rises and above you his glory appears.”
Az ünnepi mise második olvasmánya olvasható a Tájára figyelni tudó ember meghallgatni tudásáról. Az apostolok, miként minden megkeresztelt ember, hordozhatja az ajándékot: mindannyian „jó hallgatókká” lehetünk. „This mystery that has now been revealed through the Spirit to his holy apostles and prophets was unknow to any men in past generations.”
A három betlehemi bölcs pedig annak példája, amikor az emberi figyelem nem szóratik szét, hanem megtalálja az igazságot. Őket nem téríti el semmilyen külső csillogás, hatalom, vagy manipuláció. A háromkirályok, éppúgy mint Constable, a megküzdött Istenre-tájra figyelni tudás tanúságtevői. Szó szerint tájképfestők-Isten-festők. Elmennek a történelem legközéppontjáig, hogy ott megfigyeljék („megfessék”) a Megváltót-Tájunkat. Amit mond. S ezt párbeszédük alapjává tegyék. Alakítva lenni attól, ahogy bennünket megfigyel és alakít az Isten. Parafrazeálva Pauk képét a hegedűről: megtörténik-e, hogy az ember Isten kezében tartott hegedű, kezének meghosszabbítása. Vagy még bátrabban: mi minden jó történhet velünk, amikor kezünk meghosszabbítása az Isten?
04.12.2025
What is the landscape talking about? ("Three Kings-Three Painters")
We often think that the central event of landscape painting is the painter's attention to the landscape. This is true, of course, but only half the truth. It is easy to overlook that everything is based on the fact that the landscape is the first thing that pays attention to us. The Landscape is constantly talking to us. It wants to share something with us, like a non-stop radio broadcast. The landscape - just like the history of salvation - is a constant revelation and inspiration for the painter. He is given a thought, and he thinks it further.
John Constable, prominent in the first third of the nineteenth century and also "the first English landscaper. His work (he was the one who raised the landscape to the level of an independent subject for the first time) can understood as the artist’s struggle to capture the landscape's attention directed at us. He received an idea that he continued to think about as an artist. As George Pauk, the world famous violinist said when he was interviewed in Desert Island Disks, that "the violin is the extension of my hands." This is what Constable did, he extended what he heard of the land.
This attitude explains as to why he did not feel well at the Royal Academy among his painter fellows. He was convinced that his fellow urban painters were blind to the real, living character of the English countryside. They were bad listeners.
Constable's work is an example of how important it is to be able to have undivided attention. When nothing interrupts our attention. We don't waste it on undemanding, shoddy things. In today's context: when our attention is not completely dissolved and diluted in cyberspace. The Landscape (nature, revealing God) demands our attention. He talks to us all the time. And this constant speech and self-communication is the basis of the message: we are the owners of a beautiful landscape. We can always live in a beautiful landscape. And we ourselves are part of this beautiful landscape.
*
(Observing this landscape is, of course, an open story. With lessons. For example, it can be observed that Constable, two hundred years ago, works with much less color than today's "modern eyed" landscape painters. The age in which he lives simply does not yet see and glimpse the incredible richness of color that we have been able to see since French Impressionism. And the earlier we go before Constable, to the landscapes and still lifes of the German Lowlands, for example, the more uniform color palette we see. But: with an incredible sensitivity to detail observation. We could almost state the theorem: elaboration is inversely proportional to "richness of color".)
*
Against the background of the above thoughts, I think about the feast of the Epiphany. In fact, it is a declaration of the divinity of Jesus. The Christmas round, which celebrates the Nativity (the incarnation of God among us). Speaking in the language of landscape painting, Epiphany is an awareness of what the Landscape has to say. Since the Incarnation, the landscape (history) has had a human voice. His Word calling us without pause.
Do we see the so often mentioned "Jerusalem" as this constantly glowing and talking landscape? "Arise, shine out, Jerusalem", for your light has come, the glory of the Lord is rising on you, although night still covers the earth and darkness the peoples./ Above you the Lord now rises and above you his glory appears. "
The second reading of the festive mass can be read about the listening ability of a person who can pay attention to his landscape. The apostles, like all baptized people, can carry the gift: we can all be "good listeners". "This mystery that has now been revealed through the Spirit to his holy apostles and prophets was unknown to any men in past generations."
And the three wise men of Bethlehem are an example of when human attention is not scattered, but finds the truth. They are not distracted by any external glamour, power or manipulation. The three kings, as well as Constable, are witnesses of the ability to pay attention to God and the landscape. Literally landscape painters-God-painters. They go to the very center of history to observe ("paint") our Redeemer-Landscape there. What he says. And make this the basis of your dialogue. Being shaped by the way God observes and shapes us. To paraphrase George Pauk’s image of the violin: are you (are we), right now, an extension of God’s hand?
05.01.2025
