Névadás

 

Két kép jut eszembe a művészet (szemünk) szerepéről. Az alkotásba belefeledkező embert látom így. A festő helyén egy tisztálkodó állatot látok. Magát mosdató macskát. Ösztönös mozdulatokkal végignyaldossa mindenét. Banális kép. Mondhatni prózai.

Ám pontosan ez történik. Miközben a festő fest, e látszólag öncélú tevékenység világunk tisztálkodása. Talán épp úgy, mint a hajnali nádas fölött a madarak hajnali dala. Hasznos funkció, de, annál tényleg több. Madárdalban, alkotásban: tisztulunk. Tisztulni próbál kollektív történetünk.

S a másik kép? A névadás. A tájban festve döbbenek rá, mennyire nem ismerem a növényeket, fákat, virágokat. Felismerni felismerem őket, korábbi találkozásokból, de nevüket nem ismerem. A névadás azonban mégsem marad el. Ez a tájképfestő élménye. Amikor megfigyeled a táj egy részletét, s kikevered színét, nevén nevezzük azt. Minden szín és árnyalat, a táj egy-egy neve. S a festés így: nevekben utazás. Nevekbe feledkezés. Névadás. Talán még pontosabb, ha azt mondjuk: néven szólongatás. Nevein szólongatjuk a tájat. S visszatérve a tisztálkodó macska képéhez. Az alkotás mindennapi gesztusai nélkül név nélküli, s elvadult marad világunk.

 

05.04.2025

Naming

 

Two images come to mind about the role of art (our eyes). I see it as a man absorbed in creation. In the place of the painter, I see an animal cleaning itself. A cat washing itself. He licks everything with instinctive movements. A banal image. It's prosaic.

But this is exactly what happens. While the painter paints, this seemingly purely self-serving activity is the cleaning of our world. Perhaps like the dawn song of the birds over the reeds at dawn. A useful function, but, really, more than that. In birdsong, in creation: we are purified. Our collective history is trying to be cleansed.

And the other picture? The naming. Painting in the landscape, I realize how little I know about plants, trees, and flowers. I recognize them from previous encounters, but I don't know their names. But the naming does not stop there. This is the experience of landscape painting. When you observe a detail of the landscape and blend its colours, you name it. Each colour and hue is a name for the landscape. And painting is thus: a journey in names. Forgetting in names. In names. Perhaps it is more accurate to say: calling by name. We call the landscape by its names. And returning to the image of the cat cleaning itself. Without the everyday gestures of creation, our world remains nameless and wild. 

 

05.04.2025

Ami megfesthető

 

Képzeljük el a festőt, kinn a tájban, madártávlatból. Távolról nézve, mozdulatlan. Ahogyan közeledünk, egyszerű, ismétlődő mozdulatok. A kéz az ecsettel, ide oda jár a vászon, a festékes paletta és az oldószer között. Egy-egy lépés hátra. A fej követi mindezt, mint egyfajta koordinátor. Ami madártávlatból nem látszik, az figyelem intenzitása. A festés folyamatos problémamegoldás, minimális szünetekkel. Ez a figyelem-cikázás a lényeg. Az összes többi csak szárnyverés vagy toll-igazítás egy különös, csak képzeletével és szemeivel repülni képes „madárban".

Megfigyelem a festő elkészült képét közelről. A kész kép a megtestesült figyelem. A tájképfestő figyelmének dokumentuma. Mi emberek, e furcsa „szárnyverésen-repülésen" keresztül, elismerjük (visszaadjuk?) a természet méltóságát. Hogy a táj megfesthető. Megfigyelhető. S a festményeken keresztül – s ez minden galéria funkciója – tudatosítjuk a világ méltóságát. Egyfajta fegyverletétel és békekötés ez a természettel. Mert máskülönben, művészet nélkül, erőszakkal nyúlnánk hozzá.

Fegyvereink okozta sebekkel. Környezet-szennyezés, a föld erőforrásainak rablógazdálkodás szerű kihasználása. Mind-mind fegyver, „ecset helyett".

S a tájképfestészetben azt szeretem, hogy kimondja, az emberi táj emberként megfigyelhető. Elidőzni részleteink, szeretetünk egyfajta kifejezése. S az antitézis: egyedül a háború nem figyelhető meg. Nincs rajta-benne semmi kifejezhető szépség. Nem is lesz.

 

03.04.2024

 

What can be painted

 

Let's imagine the painter, out in the landscape, from a bird's-eye view. From a distance, motionless. As we approach, simple, repetitive movements. The hand with the brush goes back and forth between the canvas, the paint palette, and the solvent. A step back. The head follows all this, like a kind of coordinator. What is not visible from a bird's-eye view is the intensity of the attention. Painting is continuous problem-solving, with minimal breaks. This zigzagging of attention is the essence. Everything else is just wing flapping or feather preening in a peculiar "bird" that can only fly with its imagination and eyes.

I observe the painter's finished painting up close. The finished painting is the embodiment of attention. A document of the landscape painter's attention. We humans, through this strange "wing-beating-flying," acknowledge (or perhaps restore?) the dignity of nature. That the landscape can be painted. It can be observed. And through the paintings – and this is the function of every gallery – we make the world's dignity conscious. It's a kind of laying down arms and making peace with nature. Because otherwise, without art, we would approach it with violence.

With wounds caused by our weapons. Environmental pollution, the plundering exploitation of the Earth's resources. All of them are weapons, "instead of a brush."

And what I love about landscape painting is that it states the human landscape can be observed as a human being. Lingering over details is a kind of expression of our love. And the antithesis: only war cannot be observed. There is nothing expressible about its beauty. It won't be.

 

03.04.2024

Képzelet

 

A természetes ébredés hatalma. Ha gépek nélkül ébredünk, mindig másképp történik meg velünk a reggel. Egy titokzatos, benső fény vezet bennünket vissza az ébrenlét világába. Még semmit sem teszünk, de érezzük, alakíthatjuk, hogyan történik majd napunk.

Nem kész képeket, negatív öntősablonokat kapunk – ellentétben ha közvetített (média) világunkat hallgatjuk meg először.

S ez itt a kulcs. Képzelettel ébredni, történelem feletti – jótékony hatalom. Kollektív és személyes történet felett is. Közbe vethetnénk, hogy ez mindössze szép gondolat. De elmúlt generációk, még az internet előtti világból ébredők, semmit nem tettek, hogy történelmük más (jobb) legyen, mint a miénk. Háborúk, rossz döntések, satöbbi. Igen, tényszerűen ez így történt. Tagadhatatlan a folytonosság az erőszakos mával. De, mégsem teljesen.

A természetesen (Istennel, teremtéssel, önmagukkal, embertársukkal) ébredőknek, minden korban, megvolt a hatalmuk, hogy az elkerülendők ne történjenek meg. Háború volt. De lehetett volna, hogy nem következik be az a bizonyos napkezdő, reggeli ébredés-vesztés. Mert, figyeld csak meg, mi a hírek előtti reggelek üzenete? Miről beszél a madár-hang, a kinti szél, a városban megfigyelt róka? Egyetlen szót. Béke. Áldott béke – és mindez, ha Istennel (valódi önmagunnkal) ébredünk, örökre megtörténhet velünk.

 

02.03.2025

 

Imagination

 

 

The power of natural awakening. If we wake up without machines, the morning always unfolds differently for us. A mysterious, inner light guides us back into the world of wakefulness. We haven't done anything yet, but we feel we can shape how our day will unfold.

We do not receive ready-made images, negative molds – unlike when we first listen to our mediated (media) world.

And this is the key. Waking up with imagination, transcending history – a benevolent power. Over both collective and personal history. We could interject that this is merely a nice thought. But past generations, even those who woke up in a pre-internet world, did nothing to make their history different (better) than ours. Wars, bad decisions, and so on. Yes, factually, this is how it happened. The continuity with the violent present is undeniable. But, not entirely.

Those who naturally awaken (to God, creation, themselves, and their fellow humans) have had the power, in every age, to prevent the avoidable from happening. There was war. But it could have been that the above mentioned morning loss of our true awakening did not happen. Because, just observe, what is the message of the mornings before the news? What do the bird's song, the outside wind, and the fox spotted in the city talk about? One word. Peace. Blessed peace – and all this, if we wake up with God (our true selves), can happen to us forever.

 

 

02.03.2025

Félig

 

Hány meg nem festett festmény marad bennünk, a „festőben"? Mennyi meg nem figyelt szépsége a világnak, gazdátlan maradt részlete? S hány napunk múlik el a mindennapi felejtésben? S mindez a figyelmetlenség hol kezdődik el?

Nyilván, az első lépésben, az ébredésben. Amikor felkelünk, mi az első mozdulat, az első gondolat? Telefon után nyúlni, bekapcsolni a rádiót? Beleébredni a figyelmetlenségbe? Mi az első érdeklődésünk a nap legkezdetén? Csendben végigmenni a napkezdő rutinokon. Kíváncsinak lenni, hogy mi történik Istenben? Nem a világban, hanem őbenne.

Mennyire más tud lenni, ha így indul mindennapi útjára a szem, a szív, a kéz; mindennapi szeretetünk. S mennyire másként, valóságosként, érzékeljük a világot. S mennyire teljesebb, éberebb önmagunkkal találkozik így világunk maga.

Így van lehetőségünk megtölteni mindennapi szépséggel életünket. Vagy nem megtölteni, egyszerűen elmenni minden mellett, amit szépséggel megjelölhetnénk. S elveszni az internet digitális, személytelenebbnél személytelenebb ködében.

 

01.04.2025

 

Half

 

How many unpainted paintings remain in us, in the "painter"? How much of the world's beauty is unnoticed, its details left unclaimed? And how many of our days pass in everyday forgetfulness? And where does all this inattention begin?

Obviously, in the first step, in waking up. When we get up, what is the first movement, the first thought? Reaching for the phone, turning on the radio? Waking up to inattention? What is our first interest at the very beginning of the day? Going through the routines that start the day in silence. Being curious about what is happening in God? Not in the world, but in Him.

How different it can be if the eye, the heart, the hand set off on their daily journey like this; our everyday love. And how differently, as real, we perceive the world. And how more fully, more alertly our world itself meets ourselves.

This is how we have the opportunity to fill our lives with everyday beauty. Or not to fill it, simply to pass by everything that could be marked with beauty. And to get lost in the digital, impersonal fog of the internet.

 

01.04.2025