2011. december 7., szerda

Útlevélkép a mindennapokba

.
.


B-év, ádvent 2. hét, Sze. (Iz 40,25-31; Zs 102; Mt 11,28-30)


Fizikai arcunk. És szellemi arcunk. A kettő, írja Lepahin Valerij Az ó-orosz kultúra ikonarcúsága című könyvében, nem ugyanaz. Testi arcunk a maga biológiai adottságában egy irányítatlan, rajtunk átgyalogoló történelem lenyomata. Mondják is, negyven fölött, az ember felelős az arcáért. Mert fizikai arcunk. Ébredés után a legláthatóbb. Míg vonásainkat helyére „rendezzük", teljes törékenységében mutatkozik. Öntudatlanság, sodródás kapcsolható hozzá.

A szellemi arc, a belül is élő ember arca. Mindig kapcsolható hozzá egy szüntelen transzformáció. Biológia és kultúra határán jóval innen van. Sőt, kultúra és kegyelem határán jóval innen. Szellemi arcunk: lelkünk és az Isten(i) alkímiája. A tudatosan ápolt benső „lelki tér" gyümölcse.

A csak fizikai arccal élő ember könnyebben betegszik meg. Talán a testi betegségekre is igaz, de úgy pontosabb fogalmazni: ha csak fizikai arccal bírunk, lelkünk könnyebben betegszik meg. S azért fontos az emberi és isteni alkímiájáról beszélni, s nem csupán Istenről, mert lelki arcunknak igenis léteznek profán forrásai. Minden, ami őszinte figyelemhez kötődik, ilyen kezdet.

Lelki arc: leülni egy asztalhoz. Barátot meghallgatni. Önmagunk történetét baráttal megosztani. Lelki arc: barátra gondolni. Lelki arc: engesztelni a múltért. Jövőért. Lelki arc: segíteni. S gondolatban is, elkísérni, tovább kísérni a segítettet. Lelki arc: könyv arcába nézni. A sorokon túli embertárs világ, s irántunk való figyelmét meghallgatni. S legfőbbképpen leli arc: imádkozni. Istenhez; s az említett módokon.

A lelki arc születésének azonban megvan a maga anatómiája. Gyökere az, amit a teológia eszkatonnak nevez. Kapcsolat a Jővővel. Az Érkezővel. A lelki arc, tulajdonképpen arcunk időbeli „légköre". Amikor mint élhető bolygófelszínt a légrétegek, arcunkat jövőnk fedi. Amikor arcunk szó szerint jövőt hordoz. Biztatásban kapott biztatást. (Utóbbi lehetne az ima definíciója is.)

Richard Kearney Átalakító Isten című esszéje kísér, a napokból. Ebben számomra meglepő módon, a personá-t nem negatívan, társadalmi maszkjainkra használja, mint Jung. Hanem összekapcsolja a personá-t (személyt) és az eszkaton-t (az Érkezőt). A személy (mint persona) közönséges állapotából „színeváltozik át". Lelki arcába. Ez a pozitív perszónánk, hangsúlyozza, mindig találkozásból születik. Tulajdonképpen − a lelki arc így − minding a másiktól ajándékban kapott arcunk. „A másik személy perszónája hazahozza nekünk azt, ami fölött nincs uralmunk fölötte." A lelki arc így: a másik tisztelete. Azt nyilatkoztatja ki bennem, amit nem szabad birtokolnom benne.

Ezért, gondolom, az ádventi idő valóban Isten-látásunk tisztulásának az ideje. Hívőben és nem hívőben egyaránt. Úgy látni Istent, aki, s nem úgy, ahogyan magunkat látjuk. Önismerően és önbirtoklóan. A lelki arc tehát: kér, meghív, ad, bátorít. A hozzánk érkező, s magunk is, miközben a másikhoz megérkezünk, így teszünk. Lelki arcunkban járva − megváltozhat a történelem.

S életünk, s csak kicsit kéne a Másikra, mint jövőnkre tekintenünk: csupa gyönyörű lehetőség. Nem egyszerűen tekintetváltásra, belsőséges pillanatokat átélve. Hanem Arc-váltásra. Lelki arcaink kicserélésére. Mert ez az a bizonyos lelki arc, melynek kezdeteit mindig magunkban hordjuk, ami igazán összeköt bennünket. Erre mosolyog vissza a gyermek. Ezt szólítja elő miközben apát, anyát mond. A lelki arc, végül is, emberségünk ünnepére készületünk. Mert igenis lehetséges lelki arccal: gyermeket nemzeni, nevelni, szerelmesnek lenni, barátként megmaradni, hazát szeretni; Istennel szövetséget őrizni. Elég a bizonyíték, ha csak rátekintünk, mi történik, ha mindezt csak fizikai arccal tesszük.

Az evangélium talán legszebb sorai ezek, a lelki arcról. Egyszerűen muszáj egészében idézni. Összefoglalja mindazt, amit az előbb megfigyeltünk. Az a pillanat, amikor fizikai arcunk lelki Arcunkban megpihen. Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű."(Mt 11,28-30)

S még egy gondolat ide kívánkozik. A másik lelki arcát mi csalogathatjuk elő. S nekünk feladatunk ápolni és őrizni. Mert ez az a lelki arc, ami megerősít: életünket szövetségben összekötni, érdemes. És mindvégig tartó, fizikai időn tovább tartó öröm.


2011-12-07


Nincsenek megjegyzések: