Kérdezés a Magnificat-tal
B-év, 11. hét, H. (1Kir 21,1-16; Zs 5; Mt 5,38-42)
A jezraeli Nábot szőlőjének története elállítja történelmi lélegzetvételünk megszokott rendjét. Szó szerint mellbe vág. A Szentírás hirtelen minden ideológiából kivetkőztet. Modelljét adja minden háborúnknak. A győztesek szépítenek, és mindig megindokolják a hadüzenet jogosságát. Szisztematikusan felépítik azt. Ezt láthatjuk, mintegy varázsütésre, az afganisztáni, iraki, líbiai, szíriai háborúk óta. S közben nem történik más, mint épp a mai történetben. Nábot nem akarja eladni szőlőjét kert-szomszédjának az „Áchábnak, szamária kiályának". Ilyenkor, mint „hatalom", ugyanúgy emésztjük magunkat, mint Ácháb. „Ácháb erre elment házába, bosszankodva s mérgelődve a beszéd miatt, amelyet a jezreeli Nábót szólt neki, amikor azt mondta: ʻNem adom neked atyáim örökét' − és ágyára vetette magát, s a falnak fordította arcát, s nem evett semmit sem."
S amit minden háborús hatalom tesz, mindig, ugyanarra a receptre, bekövetkezik. Szimbolikus történet. Mégis, valódi történetünk mind a párbeszéd, mind a kibontakozás. „Azt mondta erre neki felesége, Jezabel: ,,Nagyszerű tekintélyed van, s pompásan kormányozod Izrael országát! Kelj fel, s végy magadhoz ennivalót, s légy jókedvű, majd én fogom neked adni a jezreeli Nábót szőlőjét.' Levelet írt tehát Ácháb nevében, s azt megpecsételte annak gyűrűjével, s elküldte azokhoz a vénekhez és főemberekhez, akik Nábóttal laktak, s városában voltak. Ez volt pedig a levél tartalma: ,,Hirdessetek böjtöt, s ültessétek Nábótot a nép elsői közé, s fogadjatok fel ellene két embert, akik Béliál fiai, hogy ezt a hamis tanúságot mondják: ʻKáromolta Istent s a királyt − s aztán vigyétek ki s kövezzétek meg, hogy így meghaljon.'" Mondani sem kell, elég a tévé képernyőkre pillantanunk, Nábotot megölik, hisz mélyen megsértette a „civilizált, demokratikus világ rendjét", és a szőlőjét, vagy éppen olajmezőit, a királyéhoz csatolják.
A történet azért mellbevágó, mert Isten nem szépít. Ezek vagyunk mi, mint történelem. Nagyjából így születnek a mi háborúkra alapozott igazságaink. S egyszer el kéne némulnunk, „szemlesütni", és másként gondolkodni a szőlőről.
S mindez a kontraszt egy votív-misében, „Mária Szeplőtelen Szívéről", kavarog bennem. Magnificatját szép, kedves történetté szelídítettük, egy anya egyéni érzéseivé. Pedig, az „Úr szolgálóleányának" öröméneke épp a fenti történelem ellenhimnusza. S férfi-történelmünket megszégyenítő módon egy fiatal nő-anya ajkairól. S elfeledjük, ez Nyugati civilizációnk szabadságtörekvéseinek leg-alapja. Az ének azt mondja el, hogy Isten kegyelme fogja újra-alapozni a történelem rendjét. Az igazság a szegény és az elnyomott érdekében kimondott igazság lesz. S nem a gazdag háborúinak (birtoknövelés egyéni vagy kollektív értelemben) alapozásává. Deposuit potentes et exaltavit humilies. Gazdagokat letaszított trónjukról, és a szegényeket magasra emelt. Érdemes felidéznünk, hogy mindez Mária és Erzsébet találkozásából ered. A megmélyebb ellen-kulturális lázadás, úgymond. S mindez az ateista Kristeva gondolatai. Hogy a Magnificat kontrasztja még nagyobb legyen. Szóval: keresztények és nem keresztények, ébresztő!
S a fenti gondolatok itt, az Egyesült Királyság legmélyebb, kereszténységet érintő vitája közepette. A kormányzat törvényt hoz, hamarosan, mondván, hogy a házasság eddigi definíciója kirekesztő. A házasság ezentúl nem férfi és nő között köttetik, hanem férfi és férfi, nő és nő között. A civil partnerség intézményében eddig is lehetett homoszexuális személyeknek házasságot kötniük. Most a terminológiából kerül ki a „férj" és „feleség". Az érv: a házasság heteroszexuális definíciója sérti a homoszexuálisok házassághoz való jogát. Az eddigi legnagyobb konfrontáció ez állam és egyház között egy konzervatív kabinettel (sic!).
Saját, fabrikált magyarázatom egy szimbolikus kérdés. Kérdések. Honnan veszik a politikusok a magabiztos érvelést? A „gay-lobbi befolyása"? Vagy más, „szabadkőműves összeesküvés"? Nem hiszem. Mint ahogyan azt sem, hogy művelt kormányzataink messze megelőznék a kort − s főként a „reakciós", homofób egyházak „idejétmúlt" reakcióit. Melyet magabiztosan leintenek. Akkor honnan e kész, eltökélt forgatókönyvek és megkérdőjelezetlen irányok? Honnan az a politikai magabiztosság, mely, még csak társadalmi konzultációnak sem érzi szükségét. Ahol a valódi történetről, emberek, vallási érzékenységek valós vágyairól és félelmeiről lehetne beszélni.
Nos, itt jön a magam együgyű magyarázata. Ez a politiai napirend elfojtott morális szembenézésen alapul. A kollektív tudatalatti − kollektív elfojtása. A szimbolikus támadás − mely kulturális és teológiai vandalizmus is egyben −, feltűnő, épp azon országokban lesz halaszthatatlan politikai napirend, akik legaktívabb résztvevői voltak a közelmúlt háborúinak. Nemde azért éri a terminológia szintjén támadás a „házasságot", mert annak mélyén Mária Magnificatja rejtőzik? Amelyben, egy családból megszólaló nő, mondja ki: elég a kolonizálásból, elég a háborúkból. Fejlett társadalmaink szőnyeg alatt lévő egyéb morális bukásait már nem is említve. A Magnificat lázadása az isteni igazság maradéktalan betartásáért, több, mint kínos emlékeztető.
2012-06-18
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése