2011. augusztus 13., szombat

A tizenkilencedik század zenéje




Bartók szülőhelyét jelölő emléktábla Nagyszentmiklóson

"A régi dalokban megnyílt az Európa alatti zenei világ". Németh László Bartók és a tizenkilencedik század zenéje című tanulmányát olvasom. Lebilincselő, még ha nem is értek teljesen egyet Németh "programjával". (Megmutatni, hogy a tizenkilencedik század zenéje túl irodalmias lett, túl bonyolult polgári programzene. S ebből Bartók a tudatos letisztulás. A tizenkilencedik század nem csak a "felszínes romantika" és természettől való távolodás ideje. Satie és Bruckner például, a szépet, az egész élményét mutatják fel még egyszer. S egyben a kor kiszolgáltatottságát és sebezhetőségét; mert tényleg, hamarosan mindent felfalnak a gépek.)

Ám Németh képe az Európa alatti zenei világról, mely többek között Bartók és Kodály gyűjtésében tárul fel, találó. Kilépni a "rágógumivilágból". Mert korunk, ha Németh képét alkalmazom, hamisan romantikus. Felszínesen romantikus, a romantikának egy posztmodern változata. Ez a kor éppúgy a(z) (állandó) felfrissülést keresi, inkább csak az érdekességet, a változatot" ragadja ki a helyi kultúrákból. A főzőműsorok szakácsai a kor értelmisége. A történetmondás szintje ez. Miközben színes ruhákban Joshi Barat és a többi színesbe öltözött romantikus "főz", valójában már nem is sérti érzékünket: csak a kuriózum szintjén vagyunk érdekesek. Valaki csak a kuriózum szintjén zenész, költő, magyar, feltaláló, borász, kétkezi munkás, bármi. Valójában senki sem az, aki. S ez a kuriózum-szinkretizmus mindig csak annyira kíváncsi, hogy pillanatnyilag mi vagy. Arra, hogy ki vagy, véletlen sem kérdezhet rá. Mert akkor borulna minden. A fogyasztást tovább konszolidáló, örök kétharmados többségektől, a mivagymivagy rágógumi médiáig. S minden, ami közte van. Az ókor vallási szinkretizmusát, mert vallások már rég nincsenek, a gasztronómiai szinkretizmus váltja fel. "Ételkeveredés." Más népekből is csak ennyit "tudunk". Koktélösszetevőket, rákkülönlegességek, soha nem hallott nevű fűszerek. Tescoalapanyagból.

Bartók zenéje, korából kilépő "disszonanciája" a felszínekhez való viszony. Megrendülten olvasom a szerelmes Bartók levelét Geyer Stefinek Budapestre. Vésztőről írja, 1907. szeptember 6-án. "Buzgó katolicizmusa" utáni ateizmusát írja le. Nem, nem a szépet tevő Bartók póza ez a nőnek, akihez ír. Nem is a tanulság a maradandó, hogy értelme nem sok támogatást kapott korának apologetizáló vallási provincializmusától. (S most egy nyári pillanat is eszembe jut, a tudós, idős G. Sándorral Bécsben W. András barátomnál elköltött ebéd. Kísérteties, e komoly, európai hírű vegyészprofesszor tudós kételyei a valláshoz ugyanazt a hitről való leválást tükrözi, mint Bartóké. Hangja ugyanaz a szelíd alázat: nem tolakodó, sértőrdött világnézetváltás. Kérdéseik voltak, amik nem találtak megválaszolásra. S koruk vallásossága nem is tett különösebb erőfeszítéseket a közös töprengésre. Birodalmi hittanok a Christendom árnyékában ritkán teszik. Külön történet, vajon a ma Bartókjai és Görög Sándorai mennyiben kapnak releváns válaszokat, egy "prebartóki" világban megtorpant katolicizmustól, reformátusságtól, evangélikusságtól? A hívő Bartók anyjának imádságot ír, neki címzett minden levelét imával kezdi még néhány évvel előbb: "Isten áldd meg a magyart!")

Kérdés, mi lesz majd a mi alapzenénk, mely rálátást ad. Mi milyen hagyományhoz nyúlunk? Miből meríthetünk? A hagyománynélküliségnek ez a lázadása érdekel. Lehetőségei. Mert ezek a kilépési, továbblépési pontok léteznek. Bármennyire korszerűtlen is, ezért olvasom újra az "Európa alatti zenei világot". Bartók levelezését, Méliusz Juhász Péter Sámuel könyve- és Királyok könyve fordítását; Németh László néhány tanulmányát. S hallgatok sok zenét. Beethovenen kezdve. S amivel nem értek egyet Németh-tel, az, hogy a tizenkilencedik század zenéje nem forrás. Igenis tükre, ami történik. Sejtése nincs, ami majd a huszadik században bekövetkezik; de ezekben a dallamokban igenis ott van az az Arc, amivel visszatekintünk.

Ettől függetlenül a leegyszerűsödés programja, amit Bartók követ és Németh ideálnak állít, érvényes. Kilépni kultúránk narcisztikus iránytalanságaiból: a nyomtatott betű, a "nyomtatott szív" világába.


2011-08-12

Nincsenek megjegyzések: