Forest Sketch with an Accidental Crucifixion
The forest is a kindred totality to the sea. Both are symbols of life itself. Trees are only apparently motionless. In truth, they move with a surge that speaks the language of the sea. Greater than us. Enclosing us—an embrace like a canopy, a tented intimacy—this is the forest’s space, and yet it holds the infinite horizon of the sea. Only here, we are the shore of this beauty. On the seashore we stand at one point of the horizon; here, we stand at the centre.
What the forest also shares with the sea is that it expels every technology as a foreign, bodily intrusion. AI and cyberspace will never be able to grasp this linguistic otherness and richness. The power of digital reality ends in the forest (just as it does on the seashore).
For me, the forest pastel sketch is not about capturing forms. I am incapable of working through details; I think differently. What appears on the sheet of paper is always a real impression, a true presence. It is genuinely there—I see it. I gather emphases and rhythms. The forest’s totality, its inexhaustibility. The final result bears the title: Forest Walk in Sandringham, with an Accidental Crucifixion. I discover the shape of the cross afterward, in the umbra-seeking lines. By chance. Yet it is precisely this hidden (divine-)human presence that makes the image something other.
A Passion story spoken in the language of the forest. The coastal sketches first began to nourish this thought within me; now the Sandringham forest gives it form. A Passion message in digitalia. The greatest danger of AI and cyberspace is not merely human alienation—that is a separate package. The real stake is that cyberspace should not swallow us whole, that our relationship with the agents of nature should remain intact. For everything—birds, crabs, lichens, wind, stones, elements—that lies outside the cyber bloodstream can only be approached by a self free of AI. We can speak the language of nature only if we are not—even tangentially—part of cyberspace. We speak this language, this Passion story, only when we are our pre-cyber selves: when the eye of nature and the human eye coincide and meet freely.
02.01.2026
Erdei vázlat véletlen keresztrefeszítéssel
Néhány hónapja fogalmazódott meg bennem, hogy szeretném festeni az erdőt. A milliárdnyi apró ág, mind más színben, számomra felfoghatatlan információ robbanás. A távlatok mások, mint a tengerpart. Mégis, a megszámlálhatatlan részlet vibrálása, minden irányba, mélyen rokon nyelv.
Az erdő rokon totalitás a tengerrel. Mindkettő maga az élet szimbóluma. A fák csupán látszólagosan mozdulatlanok. Ténylegesen: a tenger nyelvét beszélő hullámzás. Nagyobb mint mi. Körül-ölel, tető-sátor ölélés, intim tér az erdőé, mégis a tenger végtelen horizontja – de itt mi vagyunk ennek a szépségnek a partja. De míg a tengerparton a horizont egy pontján állunk, itt a középpontban.
Közös továbbá a tengerrel, hogy az erdő minden technológiát testidegen betolakodóként kivet magából. Az AI és a cyber-tér soha nem foghatje fel ezt a nyelvi másságot és gazdagságot. A digitális valóság hatalma az erdőben (miként a tengerparton) midig véget ér.
Az erdei pasztellvázlat, számomra, nem a formák megradadásáról szól. Képtelen vagyok a részletekre, másként gondolkodom. Ami a papírlapra kerül, mind valódi benyomás, valós jelenlét. Tényleg ott van, látom. A hangsúlyokat és ritmusokat gyűjtöm össze. Az erdő totalitását, kimeríthetetlenségét. A végeredmény a cim: Erdei séta Sandringhamben, véletlen kersztrefeszítéssel. A keresztfa formáját, az umbra keresővonalakban, utólag fedezem fel. Véletlen. De ettől a rejtett (isten)emberi jelenléttől lesz a kép más.
Passiótörténet az erdő nyelvén. A tengerparti vázlatok kezdték bennem élelni a gondolatot, most a sandringhami erdő fogalmazza meg. Passió-üzenet digitáliában. Az AI és a cyber-tér legfőbb veszélye nem csupán az emberi elidegenedés. Az külön csomag. Ám az igazi tétje, hogy ne nyeljen magába a cyber-tér, hogy kapcsolatunk a természet szereplőivel megmaradjon. Mert mindazt, madarak, rákok, zuzmók, szél, kövek, elemek, ami kívül van a cyber-vérkeringésen, csak AI mentes önmagunk tudja megközelíteni. A természet nyelvét csak akkor beszélhetjük, ha nem vagyunk, még csak érintőlegesen sem, a cyber-tér részei. Akkor beszéljük ezt a nyelvet (passió-történetet), ha cyber tér előtti önmagunk vagyunk. Amikor a természet szeme és emberi szemünk egybe-esnek és szabadon találkoznak.
02.01.2026
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése