The Greek word theology literally means “speaking about God.” The theologian reflects on God and on everything that is connected with Him.
Soon we are arriving at a new age in which the very use of the word theology will disappear. As a form of thought, it will at least be forced into an alarmingly small minority. Only those will continue to speak it who consciously set themselves against an age that has abolished “speaking about God.”
It is at once frightening and breathtaking to witness how theology is being replaced by AI as the new super-topic. Almost no one speaks about God any more. All the more, they speak about AI—which fascinates.
Our word “God,” perhaps surprisingly, is not merely a linguistic event. All that we understand and feel beneath it is not rooted primarily in speech. Everything we have named as “God” arises first of all from the experience of our eyes. For seeing precedes every word. It is wider than any word, any naming. We have spoken it within the axis of heart and eye - in their inner connection. In the unity of sight and word. In the seeing of the heart.
By contrast, the root of speaking about AI - the super-topic - lies in the artificial eye. In that digital eye tuned to screens, whose primary experience is no longer the landscape, the foliage of trees, or the majesty of the sky, but the simplicity of the reduced square of the screen. Laptop, PC, virtual headset, smartphone, tablet, billboards. “AI-logy,” therefore, is not primarily speech at all, not a logical argument striving for understanding, but rather a form of seeing. A reduced form of seeing: staring. However intelligent it may appear as the theme of our age, discourse about AI is not a meaningful conversation. It is pseudo-discourse, a kind of empty talk. So much so that, in the end, precisely because of AI - because of our new, artificial, reprogrammed eye - we no longer see reality.
And this is why, in the age of AI, we no longer speak about love, but only about roles. About functions, about intensified efficiency. AI thus becomes, metaphorically, the story of the closed eye. A seeing with eyes shut, where the human eye has finally closed. Closed definitively upon itself. And no matter how many images we use to try to reawaken or stimulate ourselves, images do not redeem. Only the word can do that. The human word whose root is God. And a world that has banished this miraculous two-way speech - the dialogue between God and human being - cannot be redeemed.
And so it will all blur together: the world of AI, which speaks about nothing essential, with the world of politicians, who likewise speak about nothing essential, nothing truly human. This becomes the new definition of our ruling class: “people with faces that look into nothing.” Without horizon, without foresight, without any historical perspective that could see beyond - even by a single faint thought -the AI-generated present. Faces looking into nothing, in digital windows looking at nothing. Let this be the definition of a world without theology: when we acknowledge only the existence of images.
20.01.2026
(Illustration: Turner, Mercury Sent to Admonish Aeneas)
Aiologia /AIlogia
A görög eredetű teológia szó jelentése, szó szerint, „Istenről való beszéd”. A teológus Istenről, s mindenről, ami vele kapcsolatos, reflektál.
Hamrosan egy olyan új korba érkezünk, ahol megszűnik a teológia szó használata. Mint gondolkodási forma, legalábbis riasztó kisebbségbe fog szorulni. Csak azok beszélik majd, akik tudatosan szembehelyezkednek a korral, mely megszűntette az „Istenről való beszédet.”
Egyszerre riasztó és lélegzetelállító tapasztalni, ahogyan a teológiát felváltja az AI, mint szuper-topic. Töbé senki sem beszél Istenről. Annál többet az AI-ról. Mely lenyűgöz.
Az „Isten”- szavunk, talán meglepő, de nem csak nyelvi esemény. Mindaz, amit értünk és érzünk alatta, elsősorban nem a beszédben gyökerezik. Mindaz, amit „Istenként” mondtunk ki, elsősorban szemünk tapasztalatából fakad. Mert a látás minden szó előtti. Minden szónál, megnevezésnél tágasabb. A szív és szem tengelyében (összefüggésében) mondtuk ki. Szem és szó egységében. A szív látásában.
Az AI-ról való beszéd (szuper-topic) gyökere ellenben a mesterséges szem. Azé a képernyőkre hangolt digitális szemé, melynek első élménye többé nem a táj, a fák lombja, vagy az égbolt fölsége. Hanem a négyzet egyszerűségében redukált képernyő. Laptop, pc, virtuális szemüveg, okostelefon, tablet, hirdetőtáblák. Az „AI-ologia” így elsősorban nem is beszéd, nem logikus, megértésre törekvő érvelés, hanem látás. A látásnak egy leredukált formája: bambulás. Bármilyen intelligensnek tűnjék is, mint kor-téma, az AI-ról való beszéd, nem tartalmas diskurzus. Ál-diskurzus, egyfajta üres beszéd. Olyannyira, hogy végül épp az AI-tól, új, mesterséges, átprogramozott szemünktől nem látjuk a valóságot.
S ezért van, hogy az AI korából nem a szeretetről, hanem csak szerepekről beszélünk. Funkciókról, felfokozott hatékonyságról. Az AI, így, metaforkusan a lehunyt szemről szól. Lehúnyt szemű látás, ahol az emberi szem végleg lezárult. Végleg: önmagába zárult. Önmagára. S akárhány képpel próbáljuk újra-éleszteni, stimulálni magunkat, a képek nem váltanak meg. Mert erre csak a szó képes. Az az emberi szó, melynek gyökere Isten. S az a világ, mely száműzte ezt a csodálatos, kétirányú beszédet (Isten és ember párbeszédét), nem váltható meg.
S így fog egybemosódni: a semmi lényegesről nem beszélő AI világa, a semmi (lényegesről, emerbiről) nem beszélő politikusok világával. Uralkodó osztályunk új definíciója ez: „semmibe néző arcú emberek”. Záró távlattal és előre látással (történelmi távlat), ami túl látna, akár egy halvány gondolattal is, az AI generálta moston. Semmibe néző (digitális) ablakokban, semmire néző arcú emberek. Legyen ez a teológia nélküli világ definíciója. Amikor csak a képek létezését ismerjük el.
20.01.2026
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése