2011. szeptember 2., péntek

Newman-töprengő




John Henry Newman (1801-1890)


Newman-töprengő


John Henry Newman-ról olvasom Ian Ker írását a Cambridge Companion-ból. Newman hite. Most kerül kezembe a londoni Ágostonos nővérektől kapott karácsonyi ajándék. S szintén felidézem, 2002-ből, az Abingdon road-i plébánia ebédlőfalán a Newman portrét. Vörös-grafit vagy szén-grafit portré. Hasonló stílusban, mint itt, a monográfia kötet címlapján. Newman időskori arcképén szembe néz velünk. Ott, a zöld ebédlőben, profilból látjuk, fiatalon. Az idős Newman a katolikus Newman. A fiatal még anglikán, megtérése előtt.

Számomra Newman esetében értelmetlen a katolikus megtért – korai anglikán szembe állítás. Newman megosztott kultúrák között élt. Korszakok és Krédók törésében. S épp ettől izgalmas. Tudatosan választ kívánt adni e törésekre. S nem csupán anglikán volta, és a katolicizmus között. Newman nagyon korán, már „Egyetemi prédikációi" idején érezte, hogy a kereszténység, ha nem válik gondolkodóvá, intellektuálisan versenyképtelenné válik. Oxfordban látja mindezt. 1826 és 1843 között mintegy tizenöt beszédsorozatot szentelt a hit és értelem viszonyának. Jellemző, katolizálása után épp katolikus részről fogadták gyanúval a gondolkodó hit sürgetését. Már anglikán korában küzdött a mentalitásváltásért. A tizenhetedik század óta a hiten belüli érvelés kiment a divatból. A hit, mely „gyenge értelemre" épül, nem más, mint kulturális és esztétikai választás. Nem gyökerezik mélyebben, mint „szokás". S mai értelmünkkel látjuk, hogy e stabilnak tűnő korszakokat milyen könnyen söpri le a színről egy-egy korszakváltás a kultúrán belül.

A huszadik századi kommunizmus, nálunk, nem azonnal ingatta meg a hitet. Tizenöt-huszönöt évig, nagyjából a hatvanas évekig erős volt, megfélemlítettsége ellenére is. Nem igaz, hogy az iskolákban és a közéletben folytatott vallási propaganda miatt fogyott meg a hívek száma. Nem; sokkal inkább a bekövetkezett életforma váltás következménye volt. Mint ahogy ma is ez az elsődleges forrása az egyházon belüli „szekularizációnak". Fogyasztunk. Egy gyenge vallásról gondolkodásból érkeztünk meg egy deklaráltan nem gondolkodó korba. S ebben, épp a Newman által szorgalmazott hitről való gondolkodás elmaradt volta a döntő. Kényelmes kereszténységünk visszavág. Mert az az apologetikus, a kor liberalizmusát és szabaderkölcsűségét kárhoztató „gondolkodásminta", amiben máig élünk, mozgunk és vagyunk: nem elég. Sőt, elégtelen és kontra produktív.

Napokban kerestem rá a neten néhány püspöki nyilvános beszédre, itthon. Mi hangzott el főbb egyházi ünnepeken egyház és kultúra, s egyház és közélet viszonyáról. Helyenként riasztó a kép. Még mindig a Newman által hangoztatott „gyenge értelem" köszön vissza. Nincs gondolkodás a hit természetéről. Talán azért, mert a megszólalók érzik a híveket is szorongató vákuumot. A hitről, mint gondolkodásról beszélni − kockázatos ott, ahol ezt évtizedeken át nem tettük meg. Komoly töprengés, és megelőző önművelés nélkül, ez tényleg „risky", s a közhelyeket mondogatni bukás. Mert hiteltelen.

Ám a másik oldala a „gyenge értelemnek", a tapintható félelem a külvilágtól. Van püspökünk, s nem is egy, akiktől híveik állandóan a „bizonyos politika csoportok keresztényellenes", és üldöző, magatartásáról hallanak. A démonizálásnak valami iszonytató hajlamában, sőt, kényszerében élünk, mi, magyar keresztények. Felelősséget hárítunk, „szerkezeti" szembenézéseket. S még csak véletlenül sem lépünk rá a newmani útra: meggyászolni a kulturális korszakváltásokat. S pozitívan, felfedezve, vállalva, és tanúsítva a hit mint gondolkodásforma örömét és szabadságát.

„Soha nem volt még értelem ilyen kitartó szívósággal mozgásban. E mozgás állandó növekedés volt, és sohasem forradalom", írja egyik méltatója. Newman nézőpontjának összetettsége magyarázza ezt az elmélyedést. Lelkipásztorként, teológusként, igehirdetőként, máskor nevelőként ír. Képes bensővé tenni a kor kihívásait, és szintetikus választ adni rá. Nem a külső konfrontáció a válasza, nem a „liberális elit" kárhoztatása. Hanem a hit és kinyilatkoztatás „erős értelmű" rehabilitációja. Úgy fogalmazhatnánk, hogy Newman képes volt „kulturális gyászra". S mindezt a teológiai gondolkodás keretében. A keresztény gondolkodás egyedülálló tartalma mellett áll ki. S ideálként állítja elénk a keresztény gondolkodást, mint életstílust. Mintái a nagy korai elmélyedők, Ambrus, Atanáz, és Ágoston, a korai egyházatyák nagyjai. Számára ők példázzák, hogy a Kinyilatkoztatás mélységes gondolati elmélyedés forrása: korunkban és az egyház életében. Ideálja a Hitvallásból kiinduló élet-szentég. Mely hívő gondolkodás terméke. Azaz: gondolkodó módon követni Isten Igéjét és a keresztény hit rendszerét. Newman életére a legnagyobb hatást a korai egyházatyák olvasása tette. Mint az „egyház ifjúkori naplóját" olvasta őket.

Ez a pozitív kitekintés hiányzik ma − egy befogadó, nem apologetikus orientáció. Aminek végeredményeként nem félünk. Sem fogyástól, sem növekedéstől, sem korszellemtől. S ezért lenne jó látni egy olyan püspöki mintát, amely nem csupán intézménye korlátaiban, s saját cölebsz papi kultúrája sebeiben él, és belőle beszél. S nem is csupán az aktuális kormányzatoknak való lekötelezettségből, vagy a kiszolgáltatottság félelméből. Hanem ezekből a helyzetekből és szerepekből kilépve. Erős értelmű „értelmiségiként", bármennyire megterhelt e szó jelentése. Mert a tét newmani. A bennünk élő kor − gazdasági haláltáncokban regimentírozott EU-s értelmünk − igenis vár egy fontos megerősítést. A „vallás utáni ember" vágyja a visszavonhatatlan megerősítést, hogy világa jó. És ez olyan tett, ami nem független a keresztények Krédójától. Maga az emberi élet felett érzett öröm a végső tét. Newmannal e vágy gyökereiről gondolkodhatunk. A hitből világra tekintésről, mert ez tényleg hiányzik. Nemcsak a honi szellemi térképről, politikai küzdelmekből, de egyházon belül is. Legfőbbképpen abban a térben, ami a püspöki-papi szószékek és templompadok közt húzódik. Elsőként is itt fontos megmutatni, egyfajta közös szocializációban a „kinttel", hogy van az értelemnek egy plusz rétege. S ez a jövőről hittel tudni gondolkodás hiányzik leginkább hiperracionális korunk „gyenge értelméből".



2011-09-02

Nincsenek megjegyzések: