Tulajdonképpen váratlan megérkezés. Utolsó pillanatban jut eszembe Gereon rég, régi látogatása Csornán. Még növendék koromban. Kisebb-nagyobb félreértésekkel (elírom a dátumot, a novemberi érkezést Decemberre.), de megérkezem. Nem terveztem. Roberték elköltöztek Brüsszelből, így jut eszembe, mint kézenfekvő megoldás, megszállni, Grimbergenben.
Tulajdonképpen, még, hazajövök. Meglehet, régebben kellett volna jönnöm. Mégsem. Most volt, e váratlanságokban, ideje. Nincs jobb szó rá, megragad, mint régen, teljes erővel a "monostor". Koen fogad, a vendég-páter. Este van. A Refektóriumban szendvics és tea. Egyszerűen, ömlik hajszolt szívemre a nyugalom. Talpra állni a szemem mögött hordozott poklokból és emésztő kétségekből.
Tulajdonképpen, a gyermeket, az első monasztikus szerelmet hozza vissza bennem, a falak első üzenete. Nosztalgia, tudom, mégis, iszonytató erőket és benső emlékezést mozgósít. Tengerrengés a bensőm, mélytengeri viharokkal. Most nem tehetek mást, magamba fényképezem és iszom - feljegyzem ezt a tengerrengés. Tisztuló szívembe. Tudom jól, hogy megtanulom tisztelni ezt a kolostorbelsőt és a lakói által őrzött Hagyományt.
A zsoltárimádság az ősi falak között, első éjszakai élményem. Az első emeleti kápolnában. Szent Norbert csontereklyéje az oltáron. Nos, a zsoltárok a mai, önmagából kilépett, túl-technicizált világ előtti világunk. Amikor még törékenységünk, az emberi test, psziché és külső világ törékenysége nyílt titok volt. Melyben Isten segítsége elé borultunk emberségünk minden sejtjével. Mert ott zokogott bennünk ez a sebezhető-angyallét, melyek vagyunk. A zsoltárok archaikus képeiben: ott látom apát, az intenzív osztály csendes, ám bizonyos leépülésében. Sohasem imádkozta ezeket a sorokat, mégis egész, (utolsó) sebzett lénye ezeket a zsoltárokat imádkozza. Léte egész-ségét kéri. Mint ma, épp a 90. zsoltár szavaival. "Vigyáz rád, hogy kőbe ne üsd lábadat." Ő, apa, halálra sebeztetett. Mégis, hiszem, egész lénye ebbe a reménységbe tisztult. Igen. A szívemben hordozott háborúságok helyén egy kis teret kiürítek, és élővé teszek számára. Mert kötelességem az emlékezés.
*
Grimbergen váratlan ajándék volt. Kisimult a tenger. Jó lenne ebben a beköszöntött tisztánlátásban megmaradni. Mérlegre tenni és bejárni a tegnapot. Az otthoni világ és az itteni világ kapcsolódnak össze bennem. S még mielőtt kérdéseimnek nekiindulnék, egy dolog bizonyos. A Megváltás folytonosságának érzékét kéne megújítani bennünk, a "hívőkben". Az 50. zsoltárt nap mint nap imádkozom a régi bencés zsolozsmából. Meglep, miért kezdődik minden reggeli ima konokul ezzel a zsoltárral. Nyilván, mert történelmünk állandó tisztításra szorul, belső öntisztulásra (általunk) és külső, mélyebb tisztítására (Istentől). Most történik a Megváltás, Krisztusban, Tórában. Nem egy elmúlt egyszeri esemény: itt, és most, alaktalanul is, formát öltve. Az élet és szeretet prózai tényeiben. Azaz: semmiképpen a múltban. Most kell megalkotni, most kell átélni a Messiással való közös tisztulást. Mint ahogyan most, ebben a pillanatban kell élnünk az életünket: a saját életünk helyén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése