A keresztény húsvét, az ünnep intenzitása, egyben kísértés is. Kísértés elveszni a gyönyörű szimbólumokban. Szinte elkerülhetetlen csapdahelyzet? Igen; amennyiben szimbólumok nélkül képtelenség lenne felfogni a Feltámadás jelentését és hatását életünkre.
Maga a "keresztény szimbólumteremtés" intenzitása, ami Húsvéttal teljes üzemre kapcsol, óvatosságra is int. Freud észleli, hogy a keresztények hajlamosak legmélyebb vágyaikat belevetíteni vallási fogalmaikba. S tényleg, magam is elcsodálkozom, milyen bátor kijelentéseket teszünk szószékről és nem szószékről. Oly könnyen "gyarmatosítjuk" (kolonizáljuk) a számunkra kimért valóságot. S muszáj rálépni a fékre, mert "vágyaink" kivetítése, hatalmi vágyakat is elárul. S teológiai kijelentéseink a Feltámadottról: hatalmi kijelentések is. Bennük, csírájában, ott van a "Christendom" óhajtott biztonsága. S ne feledjük el, a "Christendom" mindig az eltérő Feltámadás-értelmezés elvetése is.
Ezért olvasom az emmauszi úti jelenetet (Lk 24,13-35) Isten óvatos kijelentéseként. Amikor valóban ő rajzolja meg saját ikonját. S az első tanítványok "értelmezésbeli bizonytalansága", ennek fényében, felnemesül. A hit alázatának ikonja. Amikor a hit rászorul a Másik vezetésére; s valóban rá tud hagyatkozni a Mesterre, hogy elsőként ő értelmezze hitünket.
Az első, Emmauszi kenyértörés, a hiteles vallási tekintély ikonja is. Mintát ad, hogy a keresztény tekintély akkor autentikus, ha tolmácsol. A hit lefordítójának lenni elsősorban nem azt jelenti, hogy az illető kifejti/lefordítja az egyháznak, vagy az egyház tanítását lefordítja a "kintnek". Nem; a hit húsvéti tolmácsának lenni annyi, mint ajándékozónak lenni. Amikor bírjuk annak ajándékát, hogy másokat hozzásegítsük hogy életük értelmét felismerjék és meg tudják osztani egymással. A "pap" értelmező munkája abban áll, hogy felfedi a személy vagy a közösség számára rejtett ajándékait: és hogy ezt az ajándékot meglássák egymásban. Különösen is azokban a helyzetekben, ahol az első reakció az idegenség vagy a fenyegetettség érzése. (Rowan Williams)
Valahol Istennek ez az önarcképe, melyet szemlélésre köztünk hagy, húsvét maradandó üzenete. S annak a "teológiai magatartásnak" (egyházgyakorlatnak) az ösztönzése, amikor az ortodoxiát nem úgy fogjuk fel, mint amit "pontosan meg kell tanítani". Amikor elsőként, a "misszió" nem "lediktálja az igazságot", hanem megfigyeli a közösség és az egyén belső szükségét. És erre a szükségre válaszol, szeretetben. Az ortodoxia szavak előtti, és szavakon túli, önkifejezéseként.
2013-04-03
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése