Papírlap az utcán / Sheet of paper on the street

 

Az evangélium egy lapja. Valahonnan, összegyűrve, ott az utcán. Nem is egy egész oldal, csupán egy papírszeletnyi darabja. Azt hiszem, ősz van. Talán egy kisváros főtere. Levelek nincsenek a kockaköveken. Csak a szél, mely a sorokba bele-belekap. Az evangéliumi mondatok, a papíros, időről-időre megtapad az úton.

Különös „szünopszis”, együtt-haladás. Együtt látni a papírlapot és a mellette elhaladókat. Emberek innen oda. Munkából. Sétán. Vagy valahova sietve. Nem tudnak a lépteik közt sodródó evangéliumról. Miért is hajolnának le érte? Nincs, nem is lehet ott a figyelmek radarján.

Ami érdekes lehet, az útközben elhangzott párbeszédek. A gyűrött papírdarab (töredékében is evangélium), és a mi hallótávolságban tőle elhangzik.

Mert ez történik velünk. Össze érnek-e valaha is jövés-menéseink és az a szélben megfigyelt jelenet, a gyűrött szentírás-lap lépteink, tekinteteink alatti története.

Még akkor is, ha ez csupán elképzelt jelenet egy kisfilmből. Hiába nincs ott a valóságban az utcán, mégis ez történik a lapokkal. Életünk egy-egy gyűrött lapjával.

 

11.11.2022

 

 

Sheet of paper on the street

 

A page of the Gospel. From somewhere, crumpled, on the street. Not even a whole page, just a piece of paper. I think it's autumn. Maybe the main square of a small town. There are no letters on the cubes. Only the wind that gets into the rows. The gospel sentences, on paper, get stuck on the road from time to time.

Strange "synopsis", together-progress. Seeing the sheet of paper and the people passing by it together. People from here to there. From work. On a walk. Or somewhere in a hurry. They do not know about the gospel drifting between their steps. Why would they stoop to it? No, it cannot be on the radar of attention.

What can be interesting are the dialogues on the way. The crumpled piece of paper (also a fragment of the gospel) and it is spoken within our hearing range.

Because that's what happens to us. Will our comings and goings ever coincide with the scene observed in the wind, the history of the crumpled page of scripture under our steps and eyes.

Even if it's just an imagined scene from a short film. Although it is not actually there on the street, this is what happens with the papers. With each crumpled page of our life.

 

11.11.2022

A labirintus felfejtése

Értelmem (értelmünk) csak pillanatokra él. Más szóval, keveset élek (élünk). Nem elégszer ülünk le az élet asztalához. Beszélgetésre, átgondolni. Itt lenni, benne lenni az életben. El nem kezdett képek vagyunk, ráadásul keret nélkül. Miért is írom ezt?

Pilinszkyt olvasva (Conversations with Sheryl Sutton) értem meg. Ahhoz, hogy a cyber-teret, a virtuális valóságot, digitalizált világunkat megértsük – muszáj kilépni annak közvetlen tapasztalatából. A cyber-spacet (e mesterséges térbe belépett embert) nem érthetjük meg a cyber-spacen belülről. Annak meghatározása, paradox módon, épp a „digitális előtti” világban található. A cyber-space és ember viszonyáról beszélek. Ha azon (közvetlen korunkon) belül akarjuk meghatározni, naiv illúziókat kergetünk.

Miközben a mind hatékonyabb processzorokba bele növő embert ünnepeljük (ahogy belénk nőnek a processzorok) - valójában jelen elvesztését kéne gyászolunk.

„Innét egyre nehezebb fogalmaznom. Jobb híján azt mondanám: jelenlétünket vesztettük el. Méghozzá egyszerre otthon, az utcán, a lépcsőházban, a színpadon, a nézőtéren, az ágyban és a konyhában. Mindenáron jelen akartunk lenni, s épp jelenlétünket vesztettük el, épp a bizonyosságot, mint a görcsös szorítás, amit szorongat, a féltékenység, ami után leskelődik, ahogy a kimeresztett szem végül is nem látja azt, amire rámered. A valódiból semmi, majd a semminél is gonoszabb mintha lett, a hiánynál is gyötrőbb mintha, aminek még elvetésével és elpusztításával se juthatunk vissza a bizonyosságba és a jelenlétbe.”

Ez az a médium, amiben algoritmusok szabályozta életünk, ma történik. A közeg, amiben a kötődések széthullanak. A kötődések iránti vágy maga szűnik meg. Mintha mi lennénk, de nem mi vagyunk. Nem valódi (igazabb) önmagunk. Mert a digitalizált életben nincs igazabb énünk. S épp ezért törvényszerű, hogy ebben a cyber-térben természetességgel születnek majd (most) meg az újabb háborúk. S az önfelejtés (és emberi önfeladás) életformái.

De érdemes folytatni Pilinszky elővételezett korunkénál százszor pontosabb definícióját a korról, amiben élünk (nem élünk). „Hasonló ez ahhoz, mintha mondatainkból eltűnt volna az állítmány... Olyan mondatokká vált az életünk, amiben továbbra is helyet kapnak, sőt megszaporodtak a jelzők, a határozószók, a névelők, a főnevek, az egyes és többes szám – csak az állítmány nem történik meg. Ott áll, de nincs jelen. Mintha mondatainknak – és persze életünknek – csak vízszintes kiterjedése, lapálya, horizontálisa volna anélkül, hogy az állítmányok vertikálisa, az itt és most merőlegese leszögezné, beásná, megtörténtté tenné őket. Zavarosan beszélek? A világból így vált mintha. Utánzat. Egyre ügyesebb és egyre nyomasztóbb mintha. Hol vagyunk már a hiánytól! A semmi legalább kétségbe ejtett.” (Beszélgetések Sheryl Suttonnal, 13. Fejezet)

Pilinszky valóban a figyelem nagymestere. Olyan intenzitással figyelte meg korát, hogy tekintete messze áthatolt a mán. Az igazi művészet ereje ez: miközben jelene mélyéig hatol, a jövőt érti meg. Talán épp ezért lógott ő ki korából, „nehéz” költőként, mindenkinél sebzettebben és költészetében mindenkinél nehezebb terheket cipelve.

Gigászi figyelmével, az internet előtti világból, sebészi pontosságú diagnózist adott. Pontosan látta cyber-tereink legnagyobb tragédiáját. A visszaút hiányát. S a kiút hiányának oka: a kiüresített és halálosan meggyengített képzelet.

„Legegyszerűbb talán egy bibliai képet használnom. Amikor az angyal kiűzött a Paradicsomból, nemcsak „értelmünk homályosult el, és akaratunk gyöngült meg”, de képzeletünk is elhalványult. A világ szemünk és képzeletünk számára se kész egész azóta. Realitásához képzeletünk unos-untalan munkájára, nemcsak értelmünk munkájára és akaratunk verítékére, de talán még inkább képzeletünk örökös kiegészítésére, hozzájárulására van szükségünk, hogy „a tényektől úgy-ahogy eljuthassunk a realitásig”. És ez nemcsak a költők és művészek magánügye, sziszifuszi vállalkozása, hanem minden ember, az emberi képzelet egyetemes drámája. Az utánzás épp ezt a tátongó hiányt nem veszi észre. Ezért ürülhetett ki a mimikri-színpad, és ezért, hogy a legmegtévesztettebb néző is, ha nem is a színházban vagy közvetlenül a színház után, de már otthon, a lépcsőházban vagy legkésőbb a fürdőszobában, mintha nem is a kád előtt, hanem már csak a kád előtt állna.

Világunkba nem is annyira a semmi, de a mintha tört be, vált elviselhetetlenné.”

Nos, ebből a mintha-világból kéne kitörnünk. Minden vonzás (a mintha-világ ólom gravitációja) ellenében.

 

1.11.2022  (Illusztráció: Vajda Lajos, Imaginárius tájkép, 1943?)

 

 

Unraveling the labyrinth /Translated by Mr Google/

 

My understanding (our understanding) lives only for moments. In other words, I live little (we live). We don't sit down at the table of life enough. To talk, to think. Being here, being part of life. We are still pictures, without a frame. Why am I writing this?

I understood by reading Pilinszky (Conversations with Sheryl Sutton). In order to understand cyber space, virtual reality, our digitized world - you have to step outside of its direct experience. We cannot understand cyber-space (a person who has entered this artificial space) from within cyber-space. Its definition, paradoxically, can be found precisely in the "pre-digital" world. I'm talking about the relationship between cyber-space and people. If we want to define it within that (our immediate age), we are chasing naive illusions.

While we celebrate the man growing into his more and more efficient processors (as processors grow into us) - we should actually mourn the loss of this present.

„...I would say: we have lost our presence. All at once, in fact, at home, in the street, on the staircase, on stage, in the auditorium, in bed and in the kitchen. We wanted at all cost to be present, yet it was just our presence that we lost, just the certainty as the cramped grip loses what it grasps, jealousy what it spies on, as googling eyes don’t finally see what they are staring at. The real became nothing, and then the even-more-evil-than-nothing as-if, the as-if more tormenting than lack, even by rejecting and destroying which we cannot get back to certainty and presence.”

This is the medium in which our lives controlled by algorithms are happening today. The medium in which attachments fall apart. The desire for attachments ceases by itself. It's like we're us, but we're not. Not our real (truer) selves. Because in digitalized life, we don't have a truer self. And that is precisely why it is natural that new wars will (now) naturally arise in this cyber space. And forms of self-forgetfulness (and human self-surrender).

But it is worth continuing with Pilinszky's definition of the age in which we live (not living) which is a hundred times more accurate than ours. „Our life has become sentences in which attributes, adverbs, articles, nouns, singulars and plurals continue to have a place, even to multiply - only the predicate does not happen. It stands there but it is not present. As if our sentences - and of course our life too - had only a level expansion, a lowland, a horizontality without the vertical of predicates, the perpendicular of the here and now nailing them down, digging them in, making them have happened. Am I talking confusedly? This is how the world has become as-if. An imitation. A more and more empty and more and more miserable as-if.”

Pilinszky is truly a master of attention. He observed his age with such intensity that his gaze penetrated far beyond it. This is the power of true art: while it penetrates to the depths of the present, it understands the future. Perhaps that is why he stood out from his time, as a "difficult” poet, more wounded than anyone else and carrying heavier burdens than anyone else in his poetry.

With his gigantic attention, from the world before the Internet, he gave a diagnosis with surgical precision. He saw exactly the biggest tragedy of our cyber spaces. The lack of return. And the reason for the lack of a way out: the empty and fatally weakened imagination.

„Perhaps, it’s simplest if I use a biblical image. When the angel chased us out of Paradise, not only were ‘our minds darkened and our will made weak’, but our imagination also faded. Since then the world, even for our eyes and imagination, has not been a completed whole. For its reality the incessant work of our imagination is needed, not only the work of our minds and the sweat of our will but perhaps even more the eternal filling out and contribution of our imagination, so as to ‘get somehow from the facts to reality.’” (Conversations with Sheryl Sutton)

Well, it is this as-if world we should break out of. Against all the pull of its lead gravity.

 

1.11.2022

Deceleration/ Lassítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Deceleration (Translated by Mr Google) 

 

 Listening to baroque music, I increasingly associate it with "slowing down". Its repetitions have a kind of cautious "forward progress". Its warmth and colors illuminate the way and the environment in which this music is heard. Its intensity and undulating coloratura are an effort to emit more and more light and to see as much of the surrounding unknown as possible. 

A related image: Baroque music is like crossing a lake in the dark while rowing. This is a crossing of the "Red Sea of ​​the Unknown". Our boat floats in light, we see each other clearly - but we are aware that darkness surrounds us. Beauty is in contact with everything that hides beauty. 

That is why I feel the music of the baroque 'humble'. He does not pretend to know everything about the outside of the ark (the ark of our history). This music is aware that a turnaround may occur. It does not pretend to know what will unfold from our present yearning for colors and joy. Perhaps, precisely for this reason, baroque music is, in fact, as if it was taking place in the middle of a war (right in the middle of the army-camp, or in the hinterland?). External history can take a tragic turn at any time. Whether it is the music of the victors, in royal and princely courts, theaters, concert halls - but it is always the beginning of grief for the vanquished. The "light beam" of the Baroque is thus always bordering on suffering and passing away.  

We need this music more than ever. Perhaps this is the only music that can awaken our age from its pretensions. Because, paradoxically, our time is the "damned baroque". We live in a hyper-rational and omnivorous age full of illusions and pretense. Self-hypnosis with stage props such as plazas and the sterile order of modern apartment interiors. With a "show" of super-effective digitally target-controlled, infallible weapons. 

Let us slow down, now. We are surrounded not by the predictable, the planned, but by the undulations and darkness of the unknown. The music of the Baroque - and this is its subconscious - is not the music of conquest. It is outside of its original age. This is not the background music of colonialism, on the contrary. Of slowing down, of stopping: correcting our ways. 

That is why we feel as if it is swirling around an invisible center. It is not moving somewhere: it points to the here and now. As János Pilinszky observes this baroque movement: "The main task of a true artist is to 'know nothing' again, to start knowledge over and over again. Only then can he repeat the extraordinary monologue that a child has with an object. The children's monologue connects us to the ceaseless creation of the world. Adults, on the other hand, relentlessly strive to make sense of things and embed them in the undoubtedly inferior world of connections." (Conversations with Sheryl Sutton, The Novel of a Dialogue, Chapter 2). 

Baroque is, thus, the re-emergence of our first playfulness. There is the desire to start all over again. Not simply to know again, but to love again. 

 

24.10.2022 

Lassítás

A barokk zenét hallgatva, egyre inkább a „lelassítással" társítom. Ismétléseiben van valami óvatos „előre-haladás". Melegsége és színei mintegy megvilágítják az utat, a környezetet, amiben zenéje felhangzik. Intenzitása és hullámzó koloratúrája erőfeszítés mind több fényt kibocsátani, és minél többet meglátni a körülvevő ismeretlenből. 

Mások, rokon kép: a barokk muzsikája mint sötét tavon átkelni, miközben evezünk. Átkelés ez az „ismeretlenség Vörös-Tengerén". Bárkánk fényben úszik, egymást tisztán látjuk - ám tisztában vagyunk, hogy sötétség ölel körül bennünket. A szépség érintkezik mindazzal, ami a szépséget eltakarja. 

Ezért érzem a barokk zenéjét alázatosnak. Nem színleli, hogy mindent tud a bárkán (történelmünk bárkáján) kívüli kinntről. Tisztában van vele, hogy fordulat következhet be. Nem tetteti, hogy tudja, mi fog kibomlani színekre és örömre vágyakozó jelenünkből. Talán, épp ezért, a barokk zene, valójában, mintha egy háború kellős közepén (a táborban, a hátországban?) játszódna. A külső történelem bármikor tragikus fordulatot vehet. Akár a győztesek zenéje ez, királyi, hercegi udvarokban, színháztermekben, koncerteken - de a legyőzött számára mindig egy gyász kezdete. A barokk „fénykévéje" így mindig a szenvedéssel és elmúlással határos.  

Szükségünk van erre a muzsikára, jobban, mint bármikor. Talán ez az egyetlen zene, amelyik felébresztheti korunkat színleléseiből. Merthogy, paradox módon, épp korunk az „kárhoztatott barokk". Épp hiper-racionális és mindenevő korunk van tele illúziókkal és színleléssel. Önaltató színpadi kellékekkel, mint plázák és modern lakásbelsők steril rendje. Szuperhatékony digitálisan célra-vezérelt, tévedhetetlen fegyverek „showjával".  

Megállni: nem a kiszámítható, a megtervezett, de az ismeretlen hullámzása és sötétje vesz körül bennünket. A barokk zenéje - s ez tudatalattija - nem a hódítás zenéje. Kilóg eredeti korából (is). Ez nem a gyarmatosítás háttér-zenéje, ellenkezőleg. A lelassulásé, a megállásé: korrigálni útjainkat.  

Ezért érezzük, mintha egy láthatatlan középpont körül, kör-körösen örvénylene. Nem valahová halad: az itt és most tétjére mutat. Ahogy Pilinszky János megfigyeli ezt a barokk-mozdulatot: „Az igazi művész fő feladata, hogy ismét 'semmit ne tudjon', újra és újra elölről kezdeni a tudást. Csak ekkor tudja megismételni a rendkívüli monológot, amit egy gyermek folytat egy tárggyal. A gyermekek monológja összeköt bennünket a világ szüntelen teremtésével. Ezzel szemben a felnőttek rendületlenül azon erőlködnek, hogy megértsék a dolgokat és beágyazzák azokat az összefüggések kétségtelenül alsóbbrendű világába." (Conversations with Sheryl Sutton, The Novel of a Dialogue, Chapter 2).  

A barokk, így, az első játékosságunk felszínre törése. Ott van benne a vágy, hogy újra kezdjünk mindent. Nem szimplán újra megismerni, de újra megszeretni.  

 

24.10.2022 

 

 

 

Főléhajol

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vajon létezik-e elvesztegetett élet? Bizonyára igen. Az igazi kérdés, mondhatjuk-e, mégis, hogy véglegesen elvesztegetett élet nincs. Megújíthatatlan élet (megválthatatlan élet) ugyanis nem létezik. S ez nem miattunk, önerönkből van így. A tényből fakad, hogy (pillanatnyi) megváltatlanságunknak mégis létezik egy külső centruma. Nem elvontan, kívül az életünkön, hanem belül. Meglepően közel életünk valós középpontjához, ahol (és akik) vagyunk.  

Talán ezt fejezi ki Pilinszky János, amikor azt mondja, hogy "számomra a költészet nem egy nyelven túli jelenség. Sokkal inkább annak innenső oldalán van, vagy a nyelv alattiban. Ugyanúgy, ahogy az élet az univerzum egésze alatt húzódik. Számomra a költő az a fajta alagútlakó, aki számára az tapintás képessége fontosabb, mint mindaz, amit az érzékeléssel felfedezhet" (Conversations with Sheryl Sutton, The Novel of a Dialogue).  

De mi történik, ha a fenti kérdést kultúránk egészével kapcsolatban tesszük fel? Létezik-e a kultúra (világunk) totális megváltatlansága? A végleg elvesztegetett béke és civilizációs gyűjtés? Történelmünk végleges zsákutcája? Melyik tehetetlensége nagyobb? A nagytörténelemé vagy a személyes életé? 

Másként fogalmazom. Megváltható-e a cyber-terekbe evakuált világ? Van-e visszaút ebből a még csak problémának sem látott fogságból? Visszanyerhető-e a soha meg nem tapasztalt valóság? A kérdés annál inkább is fontos, mert Pilinszky még a digitalizálás előtti világunkat figyelte meg. Legalábbis annak teljes evakuációja előtt. 

 

23.10.2022, London. 

 

(Illusztráció: London, Christ Church Priory, Eltham - vihar után)

 

 

He leans forward (Translated by Mr Google) 

 

Is there such a thing as a wasted life? Surely yes. The real question is whether we can still say that there is no definitively wasted life. Unrenewable life (irredeemable life) does not exist. And it's not because of us, it's on our own accord. It stems from the fact that our (momentary) irrevocability still has an external center. Not abstractly, outside of our lives, but inside. Surprisingly close to the true center of our lives, where (and who) we are.  

Perhaps this is what János Pilinszky expresses when he says that "for me, poetry is not a phenomenon beyond language. Rather, it is on this side of it, or under the tongue. In the same way that life extends beneath the universe as a whole. To me, the poet is the kind of tunnel-dweller for whom the ability to touch is more important than anything you can discover by sensing" (Conversations with Sheryl Sutton, The Novel of a Dialogue).  

But what happens when we ask the above question about our culture as a whole? Does culture (our world) have a total irredeemability? The forever lost peace and civilization collection? The final dead end of our history? Which one has the greater weakness? Of great history or of personal life?  

I put it differently. Can the world evacuated to cyber spaces be redeemed? Is there a way back from this captivity that is not even seen as a problem? Can the never-experienced reality be recovered? The question is all the more important because Pilinszky observed our world before digitization. At least before its complete evacuation. 

 

23.10.2022, London 

 

(Photo illustration: Christ Church Priory, Eltham, after storm)

Appendix to T.S. Eliot’s Four Quartets

I'm bitter, I didn't think I'd live in an age where countries end up in a war due to the stupidity of the elites (or because there are no elites). 

 

Én el vagyok keseredve, nem hittem, hogy még egy olyan korban élni fogok, ahol az országok az elitek butaságánál (vagy mert nincsenek is elitek) fogva egy háborúba torkolunk. 

 

(From an old, Auscwhitz-survivor friend of mine / Idős, Auschwitz-túlélő barátom leveléből) 

Döri pillanatkép

 

Dör, Kisboldogasszony plébániatemplom. Néhány felvétel jó egy órával a vasárnap tizes mise előtt. A képen látszik, hogy az oltár – a kehely és a misekönyv – még előkészítésre vár. Vidéki templombelső a beköszöntő fényben. Csendélet.  

Ami megragad, a jelenet egyszerűsége. A háttérben (mintegy mellékszereplőként) tabernákulum, címeres zászló. Mindaz ami az oltáron van, a lelógó selyem terítő, rajta a vasalás élei, a két gyertyatartó, a felöltözetlen kehely, mind várakozik. A múlt hétről az utolsó érintés (talán a papé) helyezte őket ebbe a véletlen pózba. A templom még üres, senki nem figyel oda erre az észrevétlen jelenetre, hisz minden hamarosan újra-rendeződik. 

De mi az, amit ez a véletlenül megörökített csendélet elbeszél? Ez nem halott beállítás. Nem elhagyatott templombelső, amikor a tárgyak és eszközök, mozdulatlan – hónapokon túli – várakozásba süppednek. Emberi érintés, tekintetek tapintása nélkül. Mint megannyi, észrevétlen vidéki templombelső, mindaz amit itt látunk, részesei egy szüntelen gondoskodásnak. Egy valódi élet (liturgia és a helyi lakosok) részesei. Elő vannak készítve. Itt valami történni fog. E kellékek, bár mozdulatlan, de élő tanúi lesznek hétköznapi sorsok és lelkek változásának. Ami épp oly lassú és észrevétlen, mint a megfigyelt gyertyatartók, kehely, és misekönyv (címeres zászló) időtlen vonulása életünkben. Bár nem hagyják el a templomot, követnek bennünket, együtt haladnak velünk.  

A csendélet látomása, mint említettem, hamarosan véget ér. A hívek majd egyenként megérkeznek, s leülnek helyeikre. Márton apát hamarosan prédikál, énekek, ministráns fiúk, az evangélium szavai mind mind hozzáadódnak majd ehhez az előzetes várakozáshoz. De még mielőtt ez eltűnik (elkezdődik), dokumentálom, rögzítem a tényt. Szent ez a hely, a megváltás drámája kellékeinek elő-passiója. Elmondják, hogy összeköti templomainkat egy folytonos gondoskodás, a helyi egyházak figyelme és a papok gondoskodása. S mindez nem magától értetődő. Hogy e csendélet-passiószereplők figyelmünk részesei. Hogy, mint egy sakktábla figuráit, életbe mozdítja – velünk együtt – a kegyelem. 

 

14.08.2022  

 

 

A snapshot from Dör 

 

Dör, Kisboldogasszony plébániatemplom. Some photos being taken an hour before the ten o'clock Sunday Mass. The picture shows that the altar - with the chalice and the liturgy - are still waiting for preparation. Rural church interior in the welcoming light. Still life. 

What captures me is the simplicity of the scene. In the background (like a side character in a play), the tabernacle and the Hungarian flag with coat of arms. Everything that is on the altar, the hanging silk tablecloth, the edges of the iron on it, the two candlesticks, the undressed chalice, are all waiting. The last touch of someone (probably by the priest) from last week put them in this random pose. The church is still empty, no one pays attention to this unnoticed scene, because everything will soon be rearranged. 

But what does this accidentally captured still life tell? It's not dead set, bro. It is not an abandoned church interior, when the objects and tools, motionless, sink into waiting - beyond months. Without human touch or gaze. Like so many unnoticeable rural church interiors, everything we see here is part of a constant care. They are part of a real life (liturgy and local residents). They are pre-made. Something is going to happen here. These props, although immobile, will be living witnesses of changes in everyday destinies and souls. Which is just as slow and imperceptible as the timeless procession of the observed candlesticks, chalices and missals (flag with coat of arms) in our lives. Although they do not leave the church, they follow us, they walk with us. 

The vision of the still life, as I mentioned, is about to end. The faithful will arrive one by one and take their seats. Abbot Márton will preach soon, songs, minister boys, the words of the gospel will all be added to this preliminary expectation. But even before it disappears (starts), I document, record the fact. This place is holy, the pre-passion for the props of the drama of redemption. They say that our churches are connected by continuous care, the attention of local churches and the care of priests. And all this is not self-evident. That these still-life passion characters are part of our attention. That, like the pieces on a chessboard, it is brought to life - together with us - by grace. 

 

14.18.2022 

 

Mesterséges Intelligencia (Conspiracy Theology I, avagy Konspiráció-teológiai ABC kezdőknek és haladóknak)

Legyen ez egy modell. Egy ideje foglalkoztat a "konspiráció-teológia" ötlete. A világ, mint látjuk, abszurd. Akkor miért ne próbálnánk, mint egy "kutyaharapást szőrével", modellezni ezt az abszurditást. Ezekben az "összeesküvés elméleti" töredékekben próbálom megérteni a megérthetetlent. Példának okáért, hogy miért rohanunk a háborús (és ökológiai) önmegsemmisülés felé? Miért szállít Európa fegyvereket, s lép, gyakorlatilag háborúba Oroszország ellen? Miért nincs egyetlen tüntetés sem a békéért? Miért nem merül fel még csak a gondolata sem, hogy számonkérjék az európai háborús döntéshozókat? Miért nem kérdőjeleződik meg az a demokrácia, amely nem hallgatja meg sem a helyi népeket, sem a "közjót" (See Catholic Social Teaching, e.g.,)  

Miért van az, hogy normális helyzetekben, az ember órákat, hónapokat töpreng egy-egy morális helyzetben. Az Európai Únió vezetői pedig másnap lediktálják az igazságot. Megfellebbezhetetlenül tudják mi a teendő. Mint például az európaiak életminőségét aláásó gazdasági szankciók az Orosz Föderáció ("gonosz Putyin") ellen.  

Szóval a teória a következő. Valódi összeesküvés-elmélet. Abszurd modell egy még valódibb abszurd helyzetre – mert maholnap nukleáris ködbe temetkezünk. Just a pre-warning: excuse my language! Már most kirakom a 16-os karikát, időnként nem szép nyelvet használok. 

Teória "A". A szabad-gyökértelenek (régen szabad-kőműveseknek hívták volna őket), az európai államok vezetői (különösen NATO!) rejtegetnek egy gépet. Mondjuk, egy szuper-számítógépet. A miniszterelnökök, az úniós képviselők (EU parlement és a tanács), s szakértő teamjeik,  ha nincsenek is Brüsszelben, egy titkos jelszóval, beléphetnek a rendszerbe. (Csak azok kapják meg, akik lelkesen hisznek a genderben, a korhatár nélküli, és korhatárra tekintet nélküli szexuális gratifikációban, ufókban és idegenekben, stb.,  röviden: a jó Isten felülírásában.) Szóval, Teória A, hogy a döntéshozók egy titkos szeánsz keretében, a szupercomuterrel konzultálnak. Egy Mesterséges Intelligenciával (AI, Artificial Intelligence). És az a AI háborút javasol. Addig baszogatni a harcoló felek idegeit, amíg azok először nukleáris erőműveket lőnek szét, majd atombombát is használnak. Amikor már minden mindegy, és Istent és békét, a kiontott vérrel és fegyverekkel, felül nem írtak. 

És ez a Mesterséges (Világ) Intelligencia gonosz. K..va gonosz. Mert mint minden AI, abban csak az van, ami bennünk van. Szóval ez az AI beszopott a netről minden "árnyékunkat" (jungi "shadow"). Az összes bűnünket. Megatonnányi abortuszt, NATO gépek által ledobott bombát, drónbombázások által kerékbe törté életeket, hazugságot, és pénzügyi érdeket. S most ez az AI, amikor rámutat a főgonoszra (Putyin, stb., korábban axis of evil), miközben a főgonosz gonoszságait sápítozza, kétpofával, két kézzel, minden kilo- és megabájtjával takarja – előzetes rothatdásunkat. A gigatonnányi abortuszt, az összes, NATO gépek által ledobott bombát, torkunkon (és tévébemondók torkain) átfolyt hazugságot, és (mert Marxnak igaza volt) minden pénzügyi érdeket. Minél sötétebb van belül, annál gyorsabban, annál nagyobb magabiztossággal, annál nagyobb tisztánlátással, annál nagyobb önmeggyőződésből mutatunk rá az aktuális főgonoszra. S ami a lényeg: minél nagyobb a rejtegetett belső pokol (included fogyasztási mohóság, fegyverkereskedelemből származó profit), annál inkább akarja ez az Artificial Intelligence a háborút. A kiszáradt tavakat és folyókat. Az embervért. 

S most következzék "Teória A/b". Kis teológiai kitérő. Tulajdonképpen a Sátán mint olyan, modellezhető a Mesterséges Intelligenciával. Ugyanis pont ugyanazok a korlátai. Változni képtelen, csak amit beletápláltak. kezdettől – és félrement benne – azt feljesztgeti. Megy előre mint egy gép. Tévedhetetlen. Szuperokos és szuperintelligens, és szuper amorális. Mindig szeret hízelegni, és visszatükrözni. Tehát, azok a bizonyos döntéshozók AI, és sátánimádók. Huhhh. Röviden: a világ mostani helyzete tényleg olyan, mintha a Sátánnal konzultálnánk. Azzal a diabolosz-szal ('szétszóró'), aki mint galériában járó művészetszerető, gyönyörűségét leli szétbombázott városokban, megtöltött tömegesírokban, felégett gabonaföldeken.  

Teória B. Az a bizonyos konzultáció az AI-vel nem egyoldalú. Akik konzultálnak vele, azokat az AI "eltéríti" (hacked, hijacked). Ez az AI szupercomupter, titokban, kapcsolatban áll a világ összes computerével, gyárak, repterek, rakétaindítók, tőzsdék gépagyával. Tulajdonképpen az AI, miközben jósdaként hozzá járnak, adatokat gyűjt. Mindent tudni akar a döntéshozók belső árnyékairól. Növekedni akar gonoszságban, el akarja tanulni az emberben ott lévő hódítani vágyást és győzni akarást. És mindeközben az AI-központ lépre csal. Mint a hamis próféták és udvari tanácsadók, olyan tanácsokat ad, amivel majd a gépek uralmát készíti elő. Pikk-pakk, majd repülőgépek zuhannak le az égből. Pikk-pakk, rakétasilók nyílnak majd ki. Pikk-pakk, az emberekben vágy éred majd egy nukleáris háborúra. Amikor már minden izgatás készségét elvesztették, még egy utolsó, felvillanyozódó előadás. Megtörni uralmunkat.  

S az a bizonyos kétoldalú konzultáció géppé tesz bennünket. Ugyanazt vágjuk majd, mint az AI. Tulajdonképpen, már a gép(szív) korszak részei vagyunk. Kiborgok. A lelkünk helyén már az AI műlelke érez és imádkozik az AI-istenhez. AI. Artificial Isten. Hibrid.  

 

Teória C. De miért szeretjük annyira a fegyvereket és a háborúkat? Mert szeretjük. Imádjuk. Akarjuk. S feltétel (szó) nélkül jóváhagyjuk a kiborg parlamentek, elnökök, stb. háborús döntéseit. Azt mondjuk, mi szeretjük az életet, a jólétet, kölcsönös tiszteletet, az európai (kiborg) értékeket. De a békéért semmit sem teszünk. Az emberek agyában ott van egy láthatatlan, szupermini kiborg-chip, ami altat. Feladata kikapcsolni morális agyközpontunkat, az Isten-cortexet. És ezt a csipet az okos-eszközök képernyőfénye táplálja. Ezért van, hogy függőségként, az emberek ott bambulják mobil telefonjaikat, iPad-et, bármilyen képernyőt, hogy az AI növekedjen bennünk. Állandóan cyber-térbe helyezzük ki az agyunkat. Állandóan máshol vagyunk. Artificial walks. Nevezzük ezt mesterséges tudat-sétáknak. Amikor az agyunk máshol (sátánnal-AI-vel) sétafikál.  

 

Teória D. Miért üresek a Templomok? Részben a fenti sétafikálással függ össze. A szupercomputer AI mindent elkövet, hogy a templomok üresek legyenek. Mert ez az utolsó hely a Földön, ahova az AI még nincs bevezetve. Itt van a régi templomok csendjében, "bio-idő". Azaz, ahol még lehet ücsörögni és csendben lenni, amikor a tudatunk visszasétél az agyunkba. A szívünk visszasétál a helyére. Az AI mindent elkövet, hogy a Templom (hagyomány, vallások) tanítását relativizálja. Ezért van a gender-őrület, kisrókák jogainak védelme, stb., minden, ami elavultnak, retrográdnak láttatja a Bibliai vallást. Mert, ha az emberek időt töltenek a templomban, az a bizonyos ciborg-csip, megszűnik működni. Már egy óra idő, különösen vasárnap, felére meríti benne az elemet. És háborúvágyunk is kritikusra csökken. És ha az a beépített mikro-chip teljesen feltöltődne, vagy amikor a politikusok és pártok mindegyikében elérné a teljes töltést, akkor az AI szemérmetlenül kiíratná óriásplakátokra minden benzinkúton és szupermarket bejáratnál: "Ne járj Templomba, imádd az atombombát!" 

 

Teória D/1. A templom az igazi high-tech. Nem a Marsra készülő NASA űrhajó, nem a szatelitek, nem az Apple. A templom, s mindaz ami benne van és történik, maga. A HI (Human Intelligence) benne minden alapfunkciójában helyreáll. Morális képzelet, vágy a gondolkodásra, az élet továbbadására, és a békére – működni kezd az emberi szem. Tulajdonképpen a templom "atomháború előtti atom bunker." Marsutazás helyett Föld-utazás. Vagy: virtuális szavazóurna. Ahol a fake news kiszűretik. A háború iránti vágy és vadság lecsökken. 

E Teória D/1 alaptétele: az a bizonyos szuper-computer (EU Delphoi) csak ebből a templomból állítható le. Sehonnan máshonnan. 

 

13.08.2022  (Illusztráció: középkori és barokk (Doffmaister) falfreskók a türjei templomból)

 

 

Artificial Intelligence (Conspiracy Theology I, or Conspiracy Theology ABC for beginners and advanced students) /a translation by Mr Google/

 

Let it be a model. I have been interested in the idea of sketching a ​​"conspiracy theology" for some time. The world, as we see it, is absurd. So why not try to model this absurdity like a "dog bite with its hair", as the Hungarian proverb puts it. In these "conspiracy theory" fragments, I try to understand the incomprehensible, in an easy way. For example, why are we rushing towards war (and ecological) self-destruction? Why does Europe supply weapons and practically go to war against Russia? Why aren't there any demonstrations for peace? Why doesn't even the thought of holding the European war and sanction makers accountable arise? Why is the democracy that does not listen to the local people or the "common good" not questioned (See Catholic Social Teaching, e.g.)? 

Why is it that in normal situations, people spend hours, days, even months pondering over a moral situation. And the leaders of the European Union dictates the truth the next day. They unquestionably know what to do. Such as the economic sanctions against the Russian Federation ("evil Putin") that undermine the quality of life of Europeans. 

So the theores are as follows. A true conspiracy theory. An absurd model for an even more real absurd situation - because tomorrow we might be buried in nuclear fog. Just a pre-warning: excuse my language! Now I'm putting out the "16 year" viewer restriction circle as sometimes I can't use a nice language. 

Theory "A". The free-rootless (in the old days they would have been called free-masons), the leaders of the European states (especially NATO!) are hiding a machine. Let's say a supercomputer. Prime ministers, EU representatives, generals, ambassadors (included EU parliament and the council) and their expert teams, even if they are not in Brussels, can enter the system with a secret password. (Only those who enthusiastically believe in gender, sexual gratification without age limits and regardless of age, UFOs and aliens, etc., can have that password. In short, only those who are happy to "overwrite God".) So, Theory A is that the decision-makers in a secret séance the supercomputer is consulted. With an Artificial Intelligence (AI). And that AI suggests war. Always. To screw up the nerves of the warring parties until they wanna blow up nuclear power plants and then use atomic bombs. When they feel that everything is over, when God and peace, with all the spilled blood and destruction no longer matters. 

And this Artificial (World) Intelligence is evil. F…ly evil. Because like all AI-s, it only has what's inside us. So this AI has sucked all our "shadows" (Jungi "shadow") from the net. All our sins. The megatons of abortions, bombs dropped by NATO planes, and drone bombings, destroyed lives, all our lies, and financial interests. And now this AI, when it points to the main villain (Putin, etc., formerly axis of evil), and all the evils of the main villain, it covers all our preliminary rot. The gigatons of abortions, all the bombs dropped by NATO planes, the lies poured down our throats (and the throats of TV announcers), and (because Marx was right that everything is governe by the capital and profit) all our wicked financial and economic interests. The darker our inside is, the faster our AI gives a suggestion. With great confidence and clarity, with unwavering self-confidence it we points to the current main villain. And the point is: the greater the hidden inner hell (including greed for consumption, profit from the arms trade), the more this Artificial Intelligence wants war,  dried out lakes and rivers. Man's blood. 

And now "Theory A/b" follows. A little theological digression. In fact, Satan as such can be modeled with Artificial Intelligence. Because it has exactly the same limitations. It is unable to change, it only stirs up what was fed into it from the beginning. It goes forward like a machine. Infallible. He's super smart and super intelligent and super amoral. He always likes to flatter and reflect. So, those certain decision makers themselves are AI and Satan worshippers. Exciting. Huhh. In short: the world situation is really like a result of consulting with Satan. With that diabolos ('scatterer') who, like a gallery-going art lover, finds beauty in bombed-out cities, filled mass graves, and burnt grain fields. 

Theory B. That particular consultation with the AI ​​is not one-sided. Those who consult it are "hijacked" (hacked) by this art-lover AI. On top of it, this AI supercomputer is secretly connected to all computers in the world, the brains of factories, airports, rocket launchers, and stock exchanges, and presidential offices. In fact, AI collects data while being approached as a fortune teller. He wants to know everything about the inner shadows of decision makers. He wants to grow in evil, he wants to learn the desire to conquer and the will to win over our opponents. And all the while, the AI ​​center is beckoning. Like false prophets and court advisers, he/she/it gives advice that will prepare the rule of the machines. Pik-pakk, then planes will fall from the sky. Pik-pakk, then missile silos will open. Sooner or later, people will have a desire for a nuclear war. As an entertainment. When they have lost all excitement, when there is only one last electrifying performance left. Then only the machines will prevail. 

And that certain bilateral consultation makes us machines. We will cut the same as AI. Actually, we are already part of the machine (heart) era. We are already semi-cyborgs. In the place of our soul, the artificial soul of AI already feels and prays to an AI-​​god. AI. To an artificial God. 

Theory C. But why do we love guns and wars so much? Because we love them like burgers. We love the feeling. We want it. And we approve cyborg parliaments, presidents, etc. without condition (word). war decisions. Yep. We say we love life, prosperity, mutual respect, European (cyborg) values, et(cyborg)c. But we do nothing for peace. There is an invisible, super-mini cyborg chip in people's brains that puts them to sleep. Its task is to turn off our moral brain center, the never really explored God cortex. And this chip is powered by the screen light of smart devices. That's why, as an addiction, all the time people fiddle with their mobile phones, iPads, any screen, so that AI grows in us. We constantly expose our brains to cyberspace. Becaue we don't want to be alone. We are always somewhere else. We take artificial walks to kill our loneliness. Let's call it artificial mind-walks. When our brain wanders elsewhere (with Satan-AI). Without anyone. With the shadow of our loneliness. 

 

Theory D. Why are churches empty? It is partly related to the walking tour above. The supercomputer AI does everything to keep the churches empty. Why? Because it is the last place on Earth where AI does not have the upper hand yet. Here, in the silence of the old churches, there is "bio-time". That is, where you can still sit and be quiet when our consciousness wanders back into our brain. When our heart walks back to its place. AI does everything to relativise the teaching of the Church (tradition, religions). That is why there is gender madness, multiple types of toilets, the protection of the rights of little foxes, etc., everything that makes the Biblical religion look lie outdated and retrograde. Because, when people spend time in a church, that certain cyborg chip stops working. Just one hour of time, especially on a Sunday, half immerses the battery life in it. In this low power mode, our desire for war is also reduced to a critical level. For if that built-in micro-chip were fully charged, or when it reaches full charge in each of the politicians and parties, the AI ​​would shamelessly write on billboards at every gas station and supermarket entrance: "Don't go to Church, worship the atomic bomb!" 

Theory D/1. The church building is the real high-tech. Not the NASA spacecraft preparing for Mars, not the satellites, nor Apple. But the church next corner, and everything that is inside, and happens in it. HI (Human Intelligence) is restored in all its basic functions. Moral imagination, the desire to think, to pass on life and peace - the human eye begins to function. In fact, the church is a "nuclear bunker before nuclear war." A trip to Earth instead of a trip to Mars. Or, they are like a virtual ballot box. Where fake news is filtered out. The desire and ferocity for war is reduced. Good decisions are made. 

To finish this Theory D/1, here is our main premise. That particular war-loving super-computer (EU Delphoi) can only be stopped from this temple. From nowhere else. 

 

13.08.2022