2023. november 21., kedd

Égő bokor, égő világ 2

Időt lopok az időtől. Addig lopom, míg ide nem látszik alóla a posztmodern ember. Amíg egyszer csak ott áll a meztelen igazság. Azaz: hazugság, hogy „a posztmodern ember" milyen ártatlan, milyen kis védtelenke. Csupa icipicike, cukika, sajnálnivalóka. Hogy szegénykémet mennyire összenyomták és kizsigerelték a Nagy Narratívák, Korszakok. Hogy szegénykém-önmagunk úgy áll ott a törmelékes pálya szélén, mint egy időntúli szabaddobás. Történelem ártatlan, didergő, elveszett báránykája. 

 

Nos, nem. Ez a mi mostani, posztmodern gúnyába bújtatott (elbújó) önmagunk nem ártatlan. Nem gyenge, nem széteső, nem szánalomra és segítségre méltó. Nem, de nem ám. Az igazság ezzel szemben az, hogy a posztmodern ember maga a báránybőrbe bújt farkas, a báránybőrbe bújt modernitás. Maszkja és a maszk alatti ugyanaz: erőszak, háború, agresszió. Ez bárányka utánzat, ez a terepszínű békegalamb, pomó ember, ez csinálja azt a (...) ukrajnai háborút, izraeli és palesztinai vérengzést. Posztmodern báránykánk adja el a fegyvereket, drágítja az olajt, a gázt, öli magzatát. Szóval, ne sajnáljuk őt. Ez a posztmodern bárányka sírja tele a híreket, hogy milyen elnyomott, milyen kirekesztett, milyen boldogtalan és boldogságra jogosul.  

 

Nem, de nem ám. A posztmodern ember: posztmodern gúnyába bújt verőlegény. Motorosfűrészes gyilkos, aki motorosfűrész chipjeit, AI fűrészeit brummogtatja. Rakétákat küld a Holdba, hogy ott értékes posztmodern-nemesfény-bányákat nyisson, hogy ott bombát robbantson, rakétasilókat telepítsen. Golgotát csinál a Holdon is, Marson is, naprendszeren kívül is.  

 

Amíg meg nem tér, amíg vissza nem lopja önmagát önmagától, én nem sajnálom, hanem szaladok előle. Szerinted meg fog? 

 

21.11.2023 

 

Burning Bush, Burning World 2 

 

I steal time from time. I steal until the postmodern human is revealed beneath it. Until suddenly, there stands the naked truth. That is to say, the lie that the "postmodern human" is so innocent, so little defenseless. All tiny, sweet, pitiful. How much they've been compressed and drained by the Grand Narratives, Ages. How our little selves stand there on the debris-strewn track like a timeless javelin throw. The innocent, shivering, lost lamb of history. 

 

Well, no. Our present, postmodern self, cloaked (hidden) in mockery, is not innocent. Not weak, not falling apart, not deserving of pity and assistance. No, absolutely not. The truth, on the contrary, is that the postmodern human is the wolf in sheep's clothing, the modernity disguised in sheepskin. Its mask and what's underneath the mask are the same: violence, war, aggression. This lamb imitation, this camouflage peace dove, this pomaded human, is the one orchestrating the (...) war in Ukraine, the Israeli and Palestinian bloodshed. Our postmodern lamb sells weapons, inflates the prices of oil and gas, kills its own offspring. So, let's not pity them. This postmodern lamb fills the news with cries of oppression, exclusion, unhappiness, and entitlement to happiness. 

 

No, absolutely not. The postmodern human: a thug disguised in postmodern mockery. A chainsaw killer revving up the chips of chainsaw AI. Sending rockets to the moon to open valuable postmodern noble-metal mines, to detonate bombs there, to install rocket silos. It creates a Golgotha on the Moon, on Mars, beyond the solar system. 

 

Until it repents, until it steals itself back from itself, I won't pity but run away from it. Do you think it will? 

 

21.11.2023 


 

Nincsenek megjegyzések: