2009. december 16., szerda

[homilia] Ádvent Kafkával és Izajással






Ádvent Kafkával és Izajással


C-év, 3. hét, Sze. (Iz 45,6b-8.18.21b-25; Zs 84; Lk 7,18b-23)


Hampstead ismét. Rég jártam a Pentametersben. Ennek a kicsiny szobaszínháznak hangulata van. A mennyezeten még ott vannak az egykori biliárdterem stukkói a fekete festés alatt. Állandó társulatuk van; s különös megfigyelni a színészeket különböző szerepekben. A megjelenített történetek így még emberibbek, plusz dimenzió a darabok személyességéhez. Az oda úton Hampstead-metróállomáson a liftből kilépve mikulássapkás kórus énekel. Tiszta több szólamban. Adományokat gyűjtenek. Váratlan kontraszt a Northern Line olajos metrószagával, gépzörejeivel. Az emberi hang melege, a dallam bensőnket megnyitó többszólamúsága: ébredés. Meglegyint bennünket, hogy emberi alapjaink egyszercsak ilyen intenzitással ránk köszöntenek. S nem nagyobb meglepetés, mint megérezni, hogy Izajás világa fölött ugyanígy vezetnek lépteink. Nála megnyíló liftajtókon beömlő hang: "Napkelettől napnyugatig megtudják: rajtam kívül nincs más. Én vagyok az Úr, és senki más!" (Iz 45,6)

J.B. Priestley 1932-es, első színpadi írását nézzük. Magyarul Veszélyes forduló (Dangerous Corner). Rákeresek a neten, elő is bukkan, valamelyik csilivili pesti társaság otthon is játssza. A díszletek ott bántóan modern bútorok. A darab előtt az itteni stúdióban a tulajdonos-házigazda-jegyszedő elmondja, igyekeztek a huszas-harmincas évek hangulatát megteremteni. Valóban, egyszerű díszletek, mégis hitelesen rekonstruált történelmi hangulat. Nem megfutni, nem "kivikszolni", steril fogyasztói puccba vágni azt, ami közelmúltat magunkban hordozunk. Priestley ún. "idő-darabjai" közé tartozik a munka, ahol időbeli síkokkal játszik. Igazi szellemi kaland a párbeszédekből rekonstruálni a sztorit. Egész intenzíven vonja be a nézőt a múlttal való egybeolvadásba. Belépünk az akkori történetbe; mely emberi bensőnk mélyének története. Játék, amit a színpadon látunk, de tényleg veszélyes forduló. "Az igazság veszélyes fordulója".

A történet egy szivarosdoboz kiváltotta emlék. Egy baráti társaság tagjairól apránként kiderül, mindenki aktív részese a társaság egyik tagja "öngyilkosságának". Utólag rakják össze, az öntakargatás és hárítások láncán keresztül, a valójában gyilkosság történetét. Szerelmi három és négyszögek, hazugságok, árulások kerülnek felszínre. Évek távlatából. A rejtegetett igazság kíméletlen. A megrendítő a történetben, hogy mindez közösen hordozott történetünk. Egy angol szalondrámában láthatjuk, hogyan ülepszik a nagytörténet személyes, egyéni drámákon át. S hogyan él és hat mégis a felejtett, be nem vallott múlt.

A darab nem beszél róla, legalábbis nem bibliai fogalmakban, hogy a látszataink mögött, történetünknek további, önálló élete van. Az igazság veszélyes fordulója mentén kafkai perünk folyik. Elhallgatásaink és a kegyelem párbeszédében. Nos, ez a hampsteadi éjszaka, színpad és élet érintkezése, számomra ádventi drámánkról szólt. Hisz a színház, épp, mert álom és ébrenlét, múlt és jelen határán történik meg: alapvetően igazmondás. Tudatalatti késztetés. Mindig szembenézéseinkkel határos. S ebben az értelemben, a színjáték, s a színház élménye mélyen rokon a Szentírás igaz-voltunkat, "megigazulásunkat" faggató világával. A színház: benső lehetőségeink vizsgálata. Lelkiismeretünk újra élése, játék és végítélet "a szőnyeg rojtjai alatt" eltűntetett határán. S ami a színház hallatlan érdeme, hogy elfojtások nélkül ébreszt bizalomra nagytörténetünk magja iránt. A színpad élményében (sötét, játék, elfogadás) visszacsillan valami az anyai elkésérés élményéből. Visszavezettetünk testi drájv-világunk (a kristevai "szemiotikus") és szocializált tudatunk szimbolikus rendjének határára. Amikor már nem félünk, de egyenesen kíváncsiak vagyunk, ki előtt tisztázódik "perünk". Ahol végül feladjuk tagadásainkat, és vágyjuk, bizalomban, a tisztánlátást. Nemde a színpadi teremtés archetípusa is ez, be nem vallottan, Izajásnál? "Én alkotom a világosságot, és én teremtem a sötétséget; én szerzek jólétet, s én idézem elő a balsorsot is. Én, az Úr viszem ezt végbe, mind. Harmatozzatok, egek, onnan felülről, és ti, felhők, hullassatok győzelmet! Nyíljék meg a föld és teremjen üdvösséget, és sarjadjon vele szabadulás is. Én, az Úr hozom ezt létre, mind." (Iz 45,7-8)


2009.12.16


Nincsenek megjegyzések: