Politológiai margójegyzet

(.) Édes Néném,

úgy látom, ennek a masszának, ami most van valami egészen új és más paradigma mentén lehetne valós kritikáját adni. Az én ideálom egy olyasfajta politológiai megközelítés, ami képes valóban dekonstruálni és egyszerre tartalmilag pozitívan tematizálni a politikum terét. A Fidesz-KDNP nek érdemes lenne szembesülnie (szembesíteni az eliteket) általában azzal, mennyire megtört a kortárs alany. Egyszerűen elnémult a társadalmi kommunikáció, mert alapképességünkben sérültünk, hogy azonosuljunk a másikkal, hinni tudjunk a másságban. Ezzel a posztmodern kiégéssel szemben veszélyes és ön-elszigetelő az a modernista "erőprogram" amit a Fidesz szimbolikus politizálása képvisel. Félő, hogy a traumák és a róluk való beszéd igénye még mélyebben elfojtásra kerül. Nagyon negatívnak és leromlottnak érzem az ország, és a politikai kommunikáció "lelki terét."

Egyszerűen nincs pozitív, heterogén gondolkodásra minta. S ebben a tekintetben az "ellenzék" sem válik le a kormánypártok testéről, ugyanabban a beszédtérben mozog. Hogyan tud létrejönni így a kormányzatnak egy erős, valós ellenzéke? Hisz ez az egyszintű kritika, amit a mostani ellenzék felmutat, ez amolyan médiaellenzékiség. Amolyan oknyomozói adok-kapok. S így a média (már amennyiben mer kritikus lenni egy három-harmados országban) és az ellenzéki beszédmód nem válnak külön. Ugyanazon a síneken tolatnak. Horizontálisan.

Lehet, naiv vagyok, de egy működő ellenzék (de működő) kormánypárt mélységben, a társadalommal is kéne, hogy kommunikáljon. Sőt: tanuljon a közösség valós helyzeteiből és szükségeiből. Mulatságos és szomorú nézni, hogy az Egyesült Királyságban például, hogyan imitálják a társadalom felé ezt, a közösségben egyébként valósan meglévő igényt. David Cameron "Big Society" kampányszlogenje, hogy a helyi közösségek szervezzék meg magukat, helyi problémákra, látványosan elhalt és visszhangtalan maradt a kampányban. Definiálhatatlan, pedig az egyik fő hívó szó volt. Kint, a benyomásom ez, rég nincs meg az a humán-értelmiség, ami "szolidáris" tőkeként, nálunk még elvileg fellelhető lenne. (Pl. a Hankiss-féle Reformszövetség). A közélet bulvárosodása ebben döntő, Angliában is. Egy féle, "egyszólamú" dekonstruktív nyelv létezik, a médiából a közéleti (korrupcióra) rátelepült oknyomózó-média nyelv. Érték-alapú, kulturális mintákat prioritássá tévő, azaz pozitív dekonstrukció nem létezik.

S nem tudom eldönteni, hogy az a politikai pr tanácsadás, amiből a pártok merítenek, nemde inkább a megrendelő hangok "dublettje"? Nem valós "másik" hang, valós alternatívákat megnyitó független hang, "hozzáadott érték". Hanem, mint Samuel Beckett darabjaiban a szereplők ál-dialógusai. A politikai, forrástalan "ego" meghosszabbításai ezek az monológok. Csak illúzióját teremtik meg, hogy létezik rajtam kívül a valódi, tényleges Másik. (Ellenzék, társadalmi alközösségek.) Úgy látom, ennek a fajta belterjességnek a következménye, hogy egy-egy hatalomra jutott párt előáll valami a valóságtól teljesen idegen, nyelvileg inkompatibilis "nagynarratívákkal." A szimbolikus politizálás, amit a Fidesz-KDNP megkezdett, akkor lehet hatékony, ha a "befejezetlen gyászokat" (unfinished mouring) a közösség egészében elősegíti. Én különbséget tennék a "nemzetegyesítés" és az általam preferált "nemzeti integráció" között. Utóbbi meg kell, hogy előzze, gyógyító közbeszédek, diskurzusok formájában az előbbit.

Ehhez, persze, az elitnek rá kéne "tartalmilag" készülni. Úgymond, műveltségben, szocio-kultúrális érzékenységben felkészülni. A kampánypénzek töredékéből egy-egy új-generációs fiatalt elküldhetnének Európa legjobb egyetemeire egy-két éves MA-re. Hogy kiszocializálódjanak ebből az itteni törzsi nyelvből, a saját-tabu védés reflexeiből. Nem teszik. A helyén látszik, "virágzik" a Semjén-effektus. Semmilyen más nyelven nem olvas. Nagyra is nő a magabiztosság, első mozdulatlan Mozgatónk. Amit, provincialitásnak nevezünk.

2010-06-17, Rodostó-külső