2010. december 28., kedd

Aprószentek, visszaút az albumban



Vidéki est (foto: balintbeckett)

Aprószentek, visszaút az albumban


Még tart az ünnep; nemcsak hangulatában. Megfigyelem, most, néhány nappal karácsony után kezdünk gondolkodni az ünnepről. Híradások, rádió. Ma reggel értékes gondolatra ébredek. Idős hang beszél, a békéről. Elmondja, a béke nem a háború és konfliktusok hiánya. Sokkal több annál. Ahogyan a természethez, ünnepekhez, napi találkozásokhoz viszonyulunk. Különösen a természettel való kötelék gondolata ragad meg.

Reggel megfigyelem a kápolna „betlehemjét". A jászolt. Érdekes. Keleti szobrok, kövek, sok-sok virág. És szín. Derű. Látszik, hogy nők, nővérek díszítették. Gonddal, mint egy kertet. Modellje ez életünknek.

Ezek elé a színek elé képzelem idősebb Brueghel Aprószentek, „Betlehemi gyermekgyilkosság" képét. Amikor a félelem marad a világ uraiban. Mint Heródes. Viszonyaink, egyensúlyaink elvesztésének szimbóluma.

Ám sokkal inkább élő bennem az ünnepi látogatás képe idős barátomnál Wiltshire-ben. Gyönyörű havas táj. Éjszaka Holdfény. Békés kipillantani az ablakon. Éjjel fel is kelek, néhány éjszakai felvételt készítek. Aznap este vacsora; majd ajándékozás. Itt huszonhatodikán, „boxing day". Másnap; sok felvételt készítek a gyerekekről. Edward egy éves, James három. Edwardról sok jó képet tudok készíteni. James-ről talán, ha kettőt. Bele van zsongva a sínes vasútba. Apukájával rendületlenül építik. Lehetetlen a tekintetét a kamerának megkapni.

Ismét másnap; s az a másnap már tegnap előtt. A gyerekek keresztszülei vannak még velünk. A „drawing roomban" mise, a családnál. Tündöklő tiszta, fényes délelőtt. A szőnyegen még ott a vasút. Szerte a tegnap este megkapott ajándékok. Könyvek, parfümök, fényképek. Különös egysége a „misének", épp Szent család ünnepén. Tudom, a karácsony nem idill; de az emberi szálak valóságát most semmi nem tudja felülírni. Igyekszem is magamba inni minden részletet. Edward vad cumizását. Rügyezni kezdő értelmét. Jacke kutya melankolikus nyugalmát. Az az oktalan állatka magányosnak érezte magát karácsonykor. Felfogta, az ajándékbontás leköti gazdái és barátai figyelmét; és ő nem ember. Megfigyelem a tüzet is. A tűzhely tényleg az estek szíve. S élvezem Tim angolját, nyugdíjas, de még két évig aktív jogász.

Visszatérve az ajándékok és a játékvasút képéhez a fényben. Itt vannak körülöttünk és bennünk, a hétköznapokban is. Valami − ez az életünk rendje − láthatatlan réteg megakadályozza, hogy ezekbe az ünnepekbe gyakrabban közelítsünk. Pedig, épp úgy, mint gyermekeink foganására és születésére, van rá esély. Újra felépíteni, meggyökereztetni karácsony titkát. A mindennapi újjászületést; és a gyakoribb ünnepét. Idős barátomtól nagy tanítás erre a gyönyörűen megterített asztal. Talán sikerül egy-két képet feltennem a napokban. Ha ez Savernake-forestbeli látogatás velem marad még kis ideig. Van rá esély.


2010. december 28.


Nincsenek megjegyzések: