2011. május 27., péntek

Széljegyzet


Durdle Door, Parti szikla-rétegek (foto: balintbeckett)


Széljegyzet


Húsvét, 5. hét, P. (ApCsel 15,22-31; Zs 56; Jn 15,12-17)



George Pattison Istenről a technológia korában (About God in an Age of Technology) olvasom. A technika nem választható le az emberről. Benne élünk, rajta keresztül fejezzük ki magunkat. Áthatja, ahogyan önmagunkat és a világot értelmezzük és tapasztaljuk. A technika nem csak mediál a „benn" és a fizikai külvilág között, de gondolkodásunk része. Beépült az emberi identitásba. Ezért meglepő, hogy nem beszélünk a „technológiákról", amiben élünk. Pattison felveti, hogy ebben az új helyzetben sokkal, de sokkal szabadabb teológiára van szükség − e megváltozott világról beszélni. Paradox módon a teológiának épp arra a szabadságra van szüksége, amit épp a teológia ʻtagad'. Istenről, világról, megváltásról − mondja − teológiánk szabályokban, a helyzet meghatározásában gondolkodik. Archaikus módon, inkább „tiltásokban", mi ortodox és mi nem. Lehet. Magam, nem gondolkodnék a technológia és hit szembeállításában. Pattison a kettőt helyes viszonyát úgy határozza meg, hogy „különállóak és egyenlők". Mindegyik illetékes, autonóm módon a maga területén. Viszonyuk azonban nem semleges.

A napokban a katolicizmus lényegéről gondolkodtat az evangélium. „Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket" (Jn 15,12) A katolicizmust úgy fogalmaznám meg, mint kitartó gondolkodást identitásról − Istenhez és a kultúrához való viszonyunkban. A technológia és piac autonómiáját nem tagadni kell. Hanem kiegészíteni azzal a történettel, mely nélkül delíriumunkká lesz. Ez a szeretet története. A szeretetre, mindennapi szeretetünk történetére való reflektálás.

Azaz: mi az, ami összetart? Mi az ami „humán" történetté rendezi a világ bennünk összefutó dolgait? Mi az, amitől, például a technika, nem formátlanság körülöttünk? Amikor az élet külső keretei − technika, politikai, piaci, és háborús propagandák − nem homogenizálnak, azaz magukba olvasztanak. S most eszembe jut egy tegnapi adás, a BBC Women's hour műsorából egy kijelentés. „A szeretet számomra elsősorban az otthonról való gondolkodást jelenti. A szeretet: a gyökerek, az otthon-lét keresése. A stablitás reménye." Azt hiszem ez a megtartó katolicizmus legpontosabb megfogalmazása.



2011-05-27

Nincsenek megjegyzések: