2012. február 23., csütörtök

A Kereszt dialektikája

.
.

Rogier van der Weyden, Levétel a keresztről (1435 k.)

B-év, Hamvazószerda u. Cs-P. (MTörv 30,15-20; Zs 1; Lk 9,22-25 és Mátyás apostol ünnepe: ApCsel 1,15-17.20-26; Zs 112; Jn 15,9-17)


A napok olvasmányai meglepően illeszkednek egymásba. Mátyás apostol ünnepének szövegével sem következik be törés. Nagyböjtben felszínre fakad a kereszténység leg-lényege. A történelemről beszélni Istenben. Amiben új a zsidó gyökerekhez képest, az az, hogy a mindennapi életről ‒ mint történelem ‒ a Háromság egy-Istenben beszél. A zsidó-keresztény vallás lényegét így még tovább kell pontosítanunk. Amikor a keresztény és a zsidó örökség összeér: moralitássá válik a történelem. Így miénk és Isten élete is.

A Kereszt, amit Jézus mint saját életében bekövetkező eseményt kinyilatkoztat, így, Isten élete közöttünk. „Az Emberfiának sokat kell szenvednie." (Lk 9,22) A Kereszt mélységes szimbólum. Hisz Isten Fia még nem halt meg, amikor ezeket mondja. Szimbólum, melyet a zsidó hit is bátran felvállalhatna ebben a jelentésében. Azaz: a Kereszt kifejezi, hogy Isten minden körülmények között beszél életéről és életünkről közöttünk. Nem hallgat el a történelemben, akkor sem, ha története Jézus Krisztus történetét ölti fel, annak, emberi szempontból tragikus végével, a Kereszten.

S ez a történelemről beszélés a nagyböjti készület szíve. Megtanulni újra beszélni a világról. Beszélni arról a Történelemről, mely önmagától elnémul Istenre. S nemcsak a Teremtőre, de önmaga emberiességére is: szeretetre, a jövő tervezésére, történeteink megosztására. Ezért a Kereszt felvétele az Istenről szóló nyelv csodája. Önmagunk megszólaltatója is. „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem." (Lk 9,23) Nagyböjt, így, némaságunk megtagadása.

Mindezt Oxfordból hazafelé írom. Richard Dawkins sztárateista és Rowan Williams anglikán érsek vitája után. A vita karaktere épp a fenti arányokért küzdést fejezi ki. Dawkins kétszer, ha nem négyszer annyit beszélt. A tudomány lendületével. A minta ugyanaz, mint nagyböjt beszélni tanulása. Ha nem beszélünk a világról, akkor a világ mondja a saját történeteit. Épp úgy, mint Dawkins. Azzal a gyarmatosító küldetéstudattal, hogy neki kell elmondania a mi történetünket. Természetesen ahogyan a vallást ő érti. A saját szájíze szerint. Ez természetesen metafora. Ám elmondja: ha nem vesszük fel Keresztet, nem szólaltatjuk meg a Történelmet mint történetünket Istenben: akkor nem lesz történetünk.

Maimonidész mondta, hogy a zsidóságnak nem a világ megértése a küldetése. Valójában a Kinyilatkoztatás vallása nem filozófiával, vagy „teológiai mindenmegértéssel" foglalkozik. Hivatása: a Kereszt ‒ a hús vér emberi élet ‒ Isten elé vitele. Megvitatni Vele dolgainkat, törvénye fényében szüntelen értékelni életünket. Ez a zsidó-kereszténység lényege és küldetése: moralitást teremteni és ápolni.

S még valami fontosat tesz hozzá Maimonidész, épp a történelem összefüggésében. Mit kéne tenni, ha a zsidó népnek (Isten újszövetségi népe is, tágabb értelemben) választania kéne az alábbi két lehetőség közül. Asszimilálódni egy mindent Megértő kultúrához és történelmi/nemzeti szabadságra jutni ‒ vagy a Törvény (moralitás) megértésében élni nemzeti/történelmi önrendelkezés nélkül. Azt mondja, hogy ha választani kellene, akkor a Törvény megértéséért még a történelmi szabadságról is le kell tudni mondani. Jézus Krisztus ugyanígy, nem a külső szabadságot választja. Hanem a Kereszt, mint a Történelem Istenbe emelésének dialektikáját. Mert nemde erről szól e felfoghatatlan, csakis a Tóra iránti hűségben felfogható sor? A Kereszt, a hit dialektikája: „Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt." (Lk 9,24)


2012-02-23

Nincsenek megjegyzések: