Angyal a szó küszöbén. Angyal a száj mögött

Éhes. Az angyal a száj mögött. A történelem angyala. A történelem éhes. A történetem.

éhes

angyal a száj mögött

a történelem angyala

a történelem éhes

a történetem

Nincsenek okos gondolataim. Nem akarok írni, sem gondolkodni. Vágyam van csupán írni és gondolkodni. Megérteni. Elhordozni a történetem súlyát. Melyben ott nehezedem én magam, belső történetem. És a külső történet.

*

Régen írtam. Régen írni akartam, megérteni akartam. Súlyok nélkül; még súlyossá válás előtt.

*

Eltelt hét, vagy tizenegynéhány év. És közben öregedni kezdtem. Arra ébredtem, hogy nem értem a világomat. A világom, különös érzés, nem világom többé. Erőtlenség. Egyfajta szédülés − a kettős időben? Sajátomban, s különösen, a külső történelemben. De meg lehet-e figyelni ezt az imbolygást? A középpontjait veszített történelmet?

*

Hosszú ideig nem írtam. Nem gondolkodtam. S most már nem tudok írni. Vágyom a megértésre, de úgy érzem, nem tudom érinteni korábban jól birtokolt valóságom. A függőlegesek és vízszintesek csak látszólag vannak a függőlegesek és vízszintesek helyén. Menekülnék ebből a cyber-világból.

*

Újra vízszintesezni és függőlegesezni mindent. Minden régi mértékem velem van. Mégis mérték nélkül vagyok.

*

Nehéz eldöntenem. A világ változott meg „ilyenné” vagy a változás, amit érzek, az én mulasztásaim következménye? Vagy a változás egyszerűen természetes következménye annak, hogy nem anyanyelvem országában élek. Egyfajta törvényszerű vákuum. Egy levágott ág („nyelv”) vagy átültetett növény története? Vagy egyszerre minden?

*

Az angyal éhes. Fáradt és éhes. Éhesen enni kér. Vágyat és megértést kér. Ez angyal-természetünk? Még a kérdéseket megformálni is fárasztó. Az angyal és ember, amit korábban két külön, bár mindig is közeli világnak éreztem, valójába egy? Időm múltával érzem az angyal éhségét és saját belső éhségem a vágyra és megértésre egynek? Egyáltalán, van-e még bennem erő megfigyelni? Lesz-e?

*

Lehet-e? Az angyal lénye bennem, szüntelen szó-éhségben, ez a ‘lehet-e’. Első gondolatunk: lehet-e? Ez a lehetőség, minden ‘megérthető világ’ első, első előtti lépése − mint küzdelem, visszhangzik bennem. Lehet-e egyáltalán belépni (visszalépni?!) újra a Történelembe?

Furcsa kérdés ez a történelem angyalától. Mert a történelem (a saját történet) bukott angyalaként érzek. Lehet-e? Lehet-e kilépni a körénk és belénk nőtt cyber-világból? Dualista meghasonlások nélkül?

A lehet-e? nem jelképes kérdés. E lehet-e hosszú ideje egy lényemmel. Tényleg éhezem. Ez érzékenyít arra, hogy felismerjem a történelem angyalának éhségét.

*

Ez az éhség − mint minden éhség − érzékenyít. Közösséget teremt az éhezővel. (Bármint is ítéljünk, tévesen, karmáinkba tekeredve úgy tűnik, van eligazodásunk. A történelem angyala mindegyikünkben éhezik. S ez a mindennapjainkat meghaladó-egybefűző éhség az ami, utolsó esélyként, összeköt bennünket. Bármilyen nevet hordozzunk is a történelemben.) 

2017 nyár