Képszakadás

 

Horváth János (1930-2021) grafikája

 

 

 

 

 

 

 

 

  

Mint a tengerpart visszatérő hullámai, a kérdés ismétlődik bennem. Mi a szerepem abban, hogy az ukrajnai háború bekövetkezett? S kívül maradhat-e bármelyikünk belőle?  

S különös látomás fog el, míg e választ kutatom. Elképzelem II. Rákóczi Ferencet vagy Petőfit, akár Balassi Bálintot. Tegyük fel, hogy az ember évszázadokat élne. Mit válaszolnának ők, hegyláncnyi tapasztalattal a vállukon, „arcuk mögött"? Milyen választ adunk mi, akik (különösen ebben a digitalizált cyber- és képernyők regimentírozta világban) gyakorlatilag történelmi tudat nélkül élünk? S mit ők, akik, kikapcsolhatatlanul annak az óriási, örvénylő-hullámzó-feszülő hálónak az eleven részei, amit történelemnek nevezünk? 

Ha a világtörténelem egyetlen, egymásba szervesülő élet lenne - a válasz egyértelmű. Ugyanazt az életet éljük, ugyanannak a testnek a tagjai vagyunk. Felelősségünk megkérdőjelezhetetlen.  

Az, hogy nem látjuk felelősségünket, nem mentség, hogy „vakok vagyunk". Hogy nem vagyunk örökkön élő Rákóczik, Zrínyik, Radnótik, stb. Mégpedig azért nem, mert a hivatásunk, hogy ápoljuk ezt a bizonyos folytonosság élményt, és felelősséget. Ettől az élménytértől nem vagyunk megfosztva. Sőt. Kereszténységünk része, hogy a napi Eukarisztián („mise") keresztül éljük ezt az egységet. S lássuk benne a mindenki máséval összefüggő szerepünket. Mert „Krisztus teste", az a bizonyos parányi ostya vagy úrvacsorai kenyér, a történelem teste is.  

S muszáj bűneimre gondolnom. Nincs következmények nélküli önzés. Ami bűn és mulasztás az életünkben: az mind-mind torkolat. Ahol életünk titokzatos folyója, minden hordalékával, beleömlik abba a kavargó karma-tengerbe, aminek (mostani) neve „ukrajnai háború".  

Istenem, bárcsak vissza tudnám fordítani azt a folyót, tisztulásra, hordalékostól. De nem lehet. A háború (ez a túl-szennyezett tenger) már történik. Morális és személyes csatavesztés? 

Meglehet. De mi történik, lehet-e közöm a béke megteremtésében? Talán nem, hisz békekötéseink nem a morális nagyszerűség döntései. Sokkal inkább a háború kifulladása. 

Ám mégis, ha az a béke megtörténik: igenis lehet személyes szerepünk e béke megőrzésében. Ám csakis éber szemmel. Másként, (történelem)tudatosan élve.  

Az Eukarisztia képe (kolostorok, plébánia-templomok, és otthonaink benső élete) mégis a válasz. Krisztus teste - a történelem teste. Történelmünk Teste. Ebbe a testbe való tudatos belépés, történelmi és morális tudatunk napi újjá teremtése, igen, ez a kulcs. A történelem hálószemeit, amely képes felfogni a jót, felelősségünk hálóját, csakis így tudjuk az ár fölé emelni.  

S talán, maga a csillagos ég (ha még van rá szemünk és időnk túllépni a város-történelem fényszennyezésén) ennek emlékeztetője. A csillag csillogása: felelősségünk és igenünk világa, nyitó kérdésünkre. 

 

29.03.2022 

Councourse-idők

A concourse-on (NW9) a verekedés a semmiből pattant ki. Annie-t, a mozgássérült nénihez kerekeztem oda, hogy van. Polite exchange of words. Kilenc, tizenkettő feketébe öltözött fiatal. Most of them fekete. Kettő egymásnak esett. Hallani ahogy a csonton csattannak az ütések. Az egyik a földre kerül. A másik üti majd fojtja. A többi nézi. Ordítok, torokszakadtából. Hey, you, bystanderds! Go and stop your friend! Az üvöltés felébreszti őket. Odaszaladnak, próbálják őket le- és szétválasztani. A történet végét nem tudom, rohantam a rendőrséget hívni, majd a közeli rendőrősre. Szerencsémre a járőr kocsiban voltak.  

Ez itt, gyakorlatilag, mindennapi stressz. A világ végén, ahol az ördög minden nap jót szórakozik, s eleget ehet.  

Közelről látni, ahogy a gyilkosság megszületik. Előlép az emberből.  

Egy az egyeben modellje a belőlünk ki (egy lépéssel előre) lépett háborúnak. These are not happy times.  

És micsoda kontraszt a természet rendjével. A dongók, valami miatt (nyilván okul van rá), naponta szürkületkor jönnek a virágzó fára. Szarkák utolsó gally gyűjtő repülése készülő fészkükhöz. A virágok utoljára mutatják meg színüket.  

Talán a festés, a festmények világa érkezett újra el. Annak az ideje, ami nem mondható ki logikus érvelésben. Most, a festmények kora után. 

Miért nem írok? Miért nem festek? Miért vagyok képtelen figyelni? 

 

28.03.2022 

Záruló olló

 

A háború (felfoghatatlansága) először a szavakat öli meg. Majd a vágyat a megértésre. Valami nem normális. Nem a világban, hanem ahogyan a világban vagyunk. Ahogyan vagyunk.  

Mi ez egyáltalán? Hogyan lehetséges, hogy államok, mintegy varázsütésre, azonnal döntenek. Szankciók. Totális háború gazdasági eszközökkel. De kinek van joga erről dönteni? A hatalmon lévőknek? De kik vannak hatalmon? Felkészültek-e? Mi a kapcsolatuk a valósággal? Az emberekkel? Az élettel?  

A háború először a szavakat öli meg. Már kitörése pillanata előtt jóval, magát az embert tünteti el. Hogy aztán zombik módjára csak fekete-fehérben lássunk s meneteljünk az aktuális háborús propagandára.  

Számomra félelmetes, rémísztő ez a világ (ez „a birodalmi lépegető"). Amikor semmibe néző arcú emberek (hatalmasok) milli-szekund gyorsasággal tudják (tudatják), és diktálják az igazságot. De ki kérdezett bennünket, engem?  

A legelőször megölt szavak (melyek megálljt tudnának parancsolni ennek a virtuális őrületnek) hiányában nincs többé valóság érzékelés. A rábeszélőgépek egyszerűen nem fogják fel: a halál, az utolsó még megőrizhető béke, szélén táncolunk. 

Valaki akarja a harmadik világháborút. Valakik már eldöntötték, hogy atomháború árán is, de menetelni kell előre. A semmibe néző arcú (hatalmas) emberek és nők. Valakiknek ez nagyon megéri. 

Ferenc Pápa mondta ki, sommásan, amikor megtudta, hogy az ukrajnai háborúra adott reakció: 2 százalékát a GDP-nek fegyverre költeni. „Őrültség". Igaza van. 

A fegyver nem véd meg. A fegyver nem garantál békét. A Nyugat (USA) teletömte a régiót fegyverekkel, elsőként Ukrajnát. S most a fegyvergyártó nagyhatalmak fegyvert adnak el ismét. Ez a háborús bűntett. Ez az emberiség elleni bűntett. 

Mert ez a háború nem az Orosz invázióval kezdődött. Hanem a fegyverek (és az azokat megrendelő „bábkormányok" párhuzamos) érkezésével.  

A közjót felülírni senkinek nincs joga. És most épp ez történik, felfoghatatlan méretekben. Ez a globális terror. A demokrácia totális felszámolása. Több, mint emberkísérlet. 

A Covid-19 megszorítása ezt a célt szolgálta: megtörni az emberek akaratát és tisztánlátását. Mert ezt a háborút, valakik jó előre kitervelték. Tehették: felelősség és számonkérhetőség nincs többé. Csak egy gigantikus, záruló olló. 

 

25.03.2022