Mindent megnézett
C-év, Pünkösd u. hét, P. (1Pét 4,7-13; Zs 95; Mk 11,11-26)
A pszichoterápia kezdőlépése, hogy a „beteg" önbizalmát helyreállítsák. Nagyon fontos lépés ez, hogy a személy újra képet kapjon önmagáról; s legyen energiája és bizalma nekiindulni az előtte álló belső utazásnak. Így lesz bizalma saját nyelve iránt, mely médiuma újraszülető önismeretének.
Európa is tanulja ezt a leckét: nem kihagyni az „önbizalom" helyreállítását. Úgy tűnik, mára látjuk meg, az 1990-es évek kezdetén, a kommunizmust követő rendszerváltozásokkor milyen fontos lépés maradt ki az „utódnépek" életében. Tulajdonképpen már a késő-szocializmus idejére egyfajta nemzeti depresszióba érkeztek e közösségek. Nálunk az Antall József vezette első demokratikusan választott kormányzat elfelejtette „kezelni" az évtizedek óta, komplex törések és traumákon át „nemzeti depressziót." Mert maga is e depresszió része volt. Nemcsak a forradalom, de a szimbolikus politizálás is elmaradt. A nemzeti énkép helyreállítása. Minden más, gazdasági kényszerek és privatizációs erőltetett menetek közepette fontosabb volt. S keserves árat fizettünk a közösségi ön-analízis hiányáért. Fontos volt a NATO-csatlakozás, az új ünnepek és emléknapok bevezetése, fontos volt később az Európai Únióhoz való csatlakozás; de a közösség egésze gyakorlatilag „közömbös" maradt. Pedig, mindezek fontos lépések voltak egy európai nemzeti identitás építésében. S e lépések katalizálhatták volna a nemzeti identitás újragondolását.
Nem így történt. A nemzeti depresszióból kommunikációba ‒ s ön (múlt)kérdezésbe ‒ való átlépés valós tét lett volna. Egy depressziós nemzetnek szüksége van pozitív képre önmagáról. Mely kép, ha valóban pozitív, teszi lehetővé, hogy pozitívan lássa tágabb környezetét is. Nemcsak nálunk, de a nagy keleti méhkaptár többi cellájában sem történt ez meg. Tulajdonképpen így értem meg, hogy mindaz az esztelen közösségi ön-dekonstrukció, erők szétforgácsolása, ellentétekbe szakadás, „negatív kapmányok", és az állandó „ügyek" ‒ e helyreállított nemzeti én-kép helyén történt meg velünk. Máig e „depressziómodellek" mentén élünk. Sajtó, törvényhozás, pártkommunikációk, és a kisember e tükrök között. Európa is tanulja e leckét. Most érti meg: a vallási, és társadalmi fundamentalizmusok ‒ nemcsak itt Keleten ‒ a valódi közösségi-kép helyén jelentek meg. A „Hon" is e meglátott kép helyén és helyett képtelen a kommunikációra. A pozitív önkép ‒ valójában nyelv ‒ hiányában képtelen helyzetei elemzésére. S bensőjének megosztására másokkal.
Most, a „kétharmados" választások után a nemzeti szimbolikus politizálásnak ez a tétje. Sikerül-e kilépni a depresszió spiráljából. Sikerül-e feloldani az önismeret hiányát; melynek megléte minden arcot és hangot ismerőssé tesz. Ma erre történik erőfeszítés; szimbolikus lépések. Jelentőségükön elgondolkodni kell. Valós, potenciális pozitivitásukat kiaknázni. S tenni, hogy e „képképződés" alulról, bensőnkből történjen. Mert tulajdonképpen ez a tét: önkérdéseken, ön-analízisen át; hogy ne csak velünk, de általunk történjen a „a képalkotás."
Mert a döntő, hogy mi a forrása pozitív önképünk helyreállításának. Régi panelek, depressziókorabeli fantáziaképek ‒ és nyelve ‒ elővétele, vagy kellő tisztelet e depressziókat elhordozó Közösség iránt. Milyen mélyről merítünk, és milyen mélyre akarunk látni? Ha e „forradalom", hogy most említik, kellő mélyre tekint, látni fogja: egy beteg közösség sziklanémáságával kommunikál. Minden kurzus alapkérdése ez: megvan-e benne a történelmi sebesülések ‒ a megbetegedett közösség ‒ tisztelete? A „mindent megnézni" és számba venni mentalitása? Mint a terapeuta esetében, megvan-e a meghallgatni tudás képessége e szimbolikus politizálásban? Mindent megnézni önmagunkban. „Jézus ekkor bement Jeruzsálemben a templomba; mikor mindent megnézett, és mivel már későre járt az idő, kiment Betániába a tizenkettővel." (Mk 11,11)
2010-05-28, Marlborough, Savernake Forest.
Hotmail: Trusted email with Microsoft's powerful SPAM protection. Sign up now.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése