Fehér Toll

Fehér Toll

C-év, Urunk Mennybementele u. H. (ApCsel 19,1-8; Zs 67,2-7; Jn 16,29-33)

Nyelvek. A honvágy felemészt. A visszavágy abba a nyelvbe, ahol otthon vagy. Ahol kifejezheted magad. És az a nyelv az anyanyelved, amiben a legmélyebben kieshetsz saját történetedből. Gyönyörű idő ma a kertben. "Fehér toll", a macska egeret fog. Nyalja a kimúlt párát, "pácolja". Közben mint labdát dobálja. Majd kert nyulat fog. Tiszta vér a lába. Igazi indián-macska, hadiösvényen. A nyúlfiók még él. Kimentem karmai közül, eliszkol. Két másodperc, és Fehér toll aranyhal-rövid memóriájával már a füvet nézi maga előtt. A macskák nem szenvednek a honvágytól.

Itt kinn a kertben Moltmann "Megfeszített Istenét" olvasom. Kristeva "szemiotikus" kereszt elemzéséhez gyűjtök anyagot. A tét, "felnyitni" a Keresztet. Visszatéríteni rá emberségünk, a "beszélő lény" drámáját. Azon emberségünket, Krisztus emberségeként "együttlátásban", amit elnyomott az "elérhetetlen istenség" ki, vagy túl hangsúlyozása. Azt remélem, ha a PhD tézist sikerül kibontanom, hogy, Kristeva személy-modelljét használva, sikerül lefordítani a "Krisztusban szenvedő Istent/Atyát". Úgy, hogy ha felismerjük, milyen mélyen szolidaritást vállal a "beszélő lénnyel", nyelvünk és szeretetünk genezisével az Isten: talán jobban el tudjuk képzelni Istent magunkban. Mert ott van, miként bennünk emlékeink.

Béla (volt zenekarvezető) ma átküldte a karácsonyra tervezett honlapját. "Szia Bálint, olvastam a végleges írást a Varga antológiában, fasza lett, mint ahogy remélem az is, amit itt találsz, (mert még mindig igaza: jobb későn, mint soha....) http://madame.altpop.hu" Erről van szó. Erről szól a PhD tézisem. Nem elmondani, nem kinyilatkoztatni hús-vér kortárs kultúránknak, mi az Isten; hanem meghallgatni, mi számára. Ott lenni, látni magunkban a keresztet, magunkat a kereszten, zenekarostól; legyen bár Petuhova is a neve. P. Nagy István is hív, az antológia könyvhéti bemutatójára, egy író olvasó találkozóra, június elején. Ha tudok, elmegyek. A honvágy honvágyán túlra. Vissza, abba az avantgardba, nyelvi kalandba, ahogyan éltünk és szöktünk ott, 1984-ben. Tizenéves kamaszként.

Amíg a "beszélő lény", az avantgard nem tér vissza a keresztre, addig marad a szakadék a kortárs kultúra és a kortárs egyház között. Átküldöm Lovasinak is a lapcímet, Lojzinak is. Nem a zenét, az tényleg katasztrófazene, de a szövegeket ajánlom figyelmükbe. Miről énekelt egy tinédzserzenekar Komár László, Fenyő Miklós Hungáriája, vagy épp Delhusa Dzsoni guruló gördeszkákja "kortársaiként". Azt hiszem Lojziék Feróval akkor adták ki a Ki csinál ma szódát. A Tíz megabájtnyi ország szám, az volt a kedvencem. Itt nincs internet, lehet, a legkezdetibb felvétel-koncert ez, még a legéretlenebb, legkatasztrófazenével. (A képeken én eszem a Sztálin-könyvet.)

Eszembe jut e gyönyörű napfényes délutánon honvágyam mélymedre. Első kisiskolás emlékem. Előkészítőben, öt évesen, hatalmas tornyot építünk. Amolyan kísérleti osztály volt. Óvoda után benn már az általános alsó tagozata alatt. Már számolgattunk, betűfélék is voltak. De ez, a kockából várépítés, ezt élveztük igazán. Szép nagy lett a torony. Olyan nagy, hogy még igazgató bácsit, meg a tanárnéniket is behívták, hogy "hát, ekkora és ilyen szép tornyot, ilyen jól megrakott alapokkal még ebben az iskolában nem is épített senki." Hú, de büszkék voltunk. Pozitív élmény. Biztatás, mint a Petuhovában. Fontosak ezek a kamaszkori, boldog naplólapok. Görcsök, kényszerek nélkül. Utána, az életben, egyházon belül, talán Várszegi Asztriktól kaptam ilyen "szabad" biztatást. A folyosón mentem a monostorban, talán épp a nagyebédlő szintjén. Nem, eggyel felette. "Nem úgy mégy, mint a többiek. Szabadság, magabiztosság van a járásodban." Nézek rá. "Ilyen növendékek kellenek." Persze, Asztrik nagy pedagógus, talán tízévekre kivett belőlem görcsöket, ami ezzel a pályával jár. Hát, ez is egyfajta honvágy. Negyvenkét évesen.

S itt, ez az evangéliumi honvágy; ugyanarra a szabadságra, görcsmentes életre és nyelvre. "Ekkor így szóltak hozzá tanítványai: 'Íme, most nyíltan beszélsz, és nem példázatot mondasz. Most már tudjuk, hogy tudsz mindent, és nincs szükséged arra, hogy valaki kérdezzen téged: ezért elhisszük, hogy az Istentől jöttél.'" (Jn 16,29-30) Különös, de időnként azt érzem, akkor és ott, "petuhovás" és "asztrikos" pillanatokban, jobban jelen volt az evangéliumi szabadság, mint szűkkeblű tükörképünkben, a mában. Hamarosan Pünkösd. Piros lángnyelvek. Ma este vacsora Marlboroughban, idős barátommal, megünnepelni második unokája születtét. Nézem a kertet. Nézem "Fehér Tollat." Piros nyúlvér fehér szőrén. Honvágy nélkül.

2010-05-17. Wiltshire, Marlborough.