A Kenyértörés mint keret
C-év, Püsnkösd (ApCsel 2,1-11; Zs 103; 1Kor 12,3b-7.12-13; Jn 20,19-23)
Pünkösd. Kiárad a Lélek. Különös kontraszt ez a két templombenső hangulatával. Saint Kathrines, és Great Bedwyn. A templomok csendje mindig nyugtalanító pünkösd előtt. A templomaink üressége és csöndje közötti kontraszt. A templom az öröm, és a meggyászolt öröm háza kell, hogy legyen. Épp úgy, mint otthonaink. Élettel, vagy az élet emlékezetével tele. Az ember örömébe vagy csendjébe való érkezésekkel tele. Pünkösd a támogató és növelő szolidaritás ünnepe. Hisz a benne kapott küldetés mindig az élet növelésére szól. Mely szolidaritásunk növekedése, és ápolása.
Pünkösdnek szerepe van posztmodern társadalmunkban. Bátorítani újra egymás közelébe menni. Átlépni az üres harsogásokon, a szeretetünket lecserélő képeken; és harcokon. Mert Pünkösd lényege ez: kilépni félelmeinktől nehezült világunkból, és belépni teljesebb világunkba. "Amikor beesteledett, azon a napon, a hét első napján, ott ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: 'Békesség néktek!'.Ahogy engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket." (Jn 20,19-21)
Pünkösd mindig esély, hogy átéljük a kereszténység kezdeteit. Amikor a történeti kereszténység még nem vált külön a tanítványságtól. Pünkösd így megsejteti a történelmi egyházakkal azt az állapotot, amikor a hatalomról leválik az egyház. Átéljük, egy pillanatra, azt a felszabadulást, amikor "levétetik" mindaz a passzivitás, ami e "történelmiségből" fakadt. Pünkösdben átéljük, hogy az egyház itt születik. Közöttünk és belőlünk, s általunk. Azaz: tényleg az Eukarisztia teremti az egyházat; s e Kenyér és Bor tartja életben tanítványságunkat. Pünkösd megérteti: nincs e kenyér és bor vételén "túli", e heti étkezéseken túlérő tanítványság. Kenyértöréstől kenyértörésig; szó szerint az Eukarisztiából él az egyház. Amíg Eukarisztia van: addig van tanítványság; s addig van megnyitott Evangélium.
S Pünkösdnek még egy fontos tanítása van. Ítéletünk, ítélkezésünk a világról sem nyúlhat túlra az Eukarisztián. Mert az eukarisztia keretezi hetünket: a benne lévő megbocsátás. Abban a pillanatban, hogy kardot törünk világunk tényei, személyei és folyamatai fölött, kilépve a megbocsátás kötelességéből: a világi hatalommal élő egyház veszélye valóság. Ennek fényében kell meglátnunk: az ítélkező kereszténység nem esik egybe a keresztény hanggal. A kultúrharcos "keresztény" hang mindig gyanús. Ki kell belőle (belőlünk) szűrni, mi az, ami a hiteles béke hangja, s mi nem pünkösdi küldetés. "Békesség néktek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket.Vegyétek a Szentlelket!"
2010-05-21
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése