Üvegtáblák két oldalán

Ajánlott irodalom: Cseh Tamás-feldolgozások
Péterfy Bori és a Love Band-től

Üvegtáblák két oldalán

C-év, Húsvét 5. hét, H. (1Kor 15,1-8; Zs 18A; Jn 14,6-14)

A helyzetünk törékenységére kéne megtanulnunk odafigyelni. Mi történt, mi történik, s mi van a ma emberében. Legbelül. Tudatunk, és szeretetünk leg-eredeténél; ahogy a családból, szülők szeretetéből „kibábozódva" ide érkezünk. A „kultúrharcba." Mint sorjázó hullámok a partra, egy nyelvét kereső tengerből. Mert ezek vagyunk, „isa por es homu vogymuk". Csupa posztmodern törékenység. A magyar kultúrharc tengere alatt. Nos, ezeken a meg nem hallgatott feszítő mélylélegzeteken múlik majd minden. A kilépés a kultúrharc-hermeneutikából. Mely mozdulatlan ködként megüli vakságunkat a felszín alá. Fenn, a hivatalos magyar mában a kölcsönös félelem igazgat mindent; s vizionálnak az oldalak mini-apokalipszisokat. A birodalmi lépegetők (s újságírásuk) belebetegedtek ebbe a negatív iszapbirkózásba. És ahol nincs a-priori bizalom, ott nincs meg a lehajlás alázata és realizmusa a „földszinthez". A felszínhez, és a felszín alatti magyar mállás világához. Ezek a viták a felszínt abszolutizálják. A kultúrharcokat.

S miután igény, úgy látszik, van rá, ezek a kulturkampfok be is következnek majd. Ahogyan Lengyel László vizionálja a Népszabadságban: „A második hideg polgárháborús front a kultúrharc, az életforma-összecsapás kibontakozása. Orbán tudatosan vagy figyelmetlenségből, de „vadakat" engedett be az oktatás és a kultúra irányítói közé, akik pillanatokon belül, a liberális és baloldali szellemi elittel szemben komcsizó és zsidózó bosszúkampányba kezdhetnek. Kultúrharcos módon nemcsak a nemzetközileg ismert és elismert szereplőket igyekeznek majd megalázni és megtörni, hanem belevágnak az óvodán, az általános és középiskolán, illetve az egyetemeken keresztül egy konzervatív ellentámadásba. Nem haboznak majd egy rendcsináló életforma-szabályozást is megkísérelni."

Egy ideje nem hiszek ezekben a dualizmusokban. A másiktól való félelmekben nem hiszek; különösen a félelemkeltésben nem. Egyik oldalon sem. Abban igen, hogy ha ezek a jobb- és baloldali kulturális szuperegók végre érintenék, önnön valóságukként a felszín alatti mállást, valami lepattanna a szemekről. Akkor gondolkodó szemek lennénk. Töprengő szemek; rendkívül nehezen megoldható helyzetek felett. A helyzetet tanuló szemek. Akkor odamennénk magyar tengerpartunkra; és hallgatnánk mállásunk tajtékát. Mert a tét, a kultúrharcok helyén, hogy milyen választ adunk e benső szenvedéstörténetekhez. S a nagy, kamerák előtt kultúrharcba beálló oldalaknak, előbb meg kéne hallgatniuk a kisikló generációk „népzenéjét". Ahogy hajójuk hajónk oldalához siklik.

Így hallgatom-olvasom Péterfy Bori és zenekarát. Vagy épp füvező diákunk egy facebook bejegyzését. A mondatot nem tudja formáltan végigírni. De szeretettel ír. Hiányzó betűk, mondatvégek. Mélységes szeretetvágy. Mállásunk útjelzői. Posztmodern törékenységünk kerítésoldalának támaszkodik az ország egyik fele. Godotra várva. Aki fenti, nyakkendős, kultúrharcos világunkból nem jön el. Így figyelem alvilágomban a szeretetéhség mind szűkülőbb, kizúmolt mozdulatait. Péterfy Bori zenéje, úgy tűnik, mind keserűbb. Mind mélyebbről felszínre induló lélegzetek. A szeretet kilélegzései, buborékok a felszín felé. Ott, ahol kultúrharcos szimbolikus Rendünk, és ellenrendjeik laknak. Ópiumdala megrendítő. De felismerem benne diákjaink életét; egyházi és állami iskolákban. Ahogy masírozunk ellentétes irányokba felszínen, és felszín alatt. „Most nincsen más csak a csönd van/ Darázsderekú felhőkből/ Lassú eső hull/ Ez a szerelem véget ért." (Péterfy Bori és a Love Band)

Nos, ha szimbolikus Rendünk megértené „alvilága" szeretethiányát (a gyermektől elrabolt szülőket; az egymástól elrabolt szeretőket, apákat-anyákat) − akkor talán nem „konzervatív ellentámadást" vizionálnánk „általános és középiskolákban, illetve egyetemeken". Hanem elgondolkodnánk, hogy mit is adhat egy értékőrző nevelés. Formátlanságunkat, szeretet-hiányunkat kanonizálja fogyasztói kultúránk. Attól virágzik és prosperál, hogy nem virágzik a szív. Hogy szeretetünk genezise, az otthon, töredékben marad. S eme fél-világba zártságunknak igenis avantgárdja lehet az apák és anyák felelőssége; „konzervativizmusa", ha úgy tetszik. Ehhez azonban kell, hogy a most helyzetbe kerülő oktatáspolitika kilépni tudjon saját fejéből. És előre szabott kultúrharcaiból. „A nemzeti együttműködés rendszere", nem hiszem, még Lengyel László szemszögéből sem, hogy eleve rossz elgondolás. Mindössze arra hívnám fel a figyelmet, hogy az új kormányzatnak nem elég a felszínek világát „szerveznie." Nem élhet azzal az öncsalással, hogy a tudatalatti nyelve ugyanazt a szintaxist követi, mint kulturális szuperegónk. Nem elégséges a kultúrharcok nyelve. A fél ország − s a felnövekvő generáció − tartozik e templomok, oktatáspolitikák, sőt, nemzetpolitikák alatti világhoz.

S nem hinném, ebben a helyzetben korszerűtlen az evangélium. Hisz csúcspontjain épp e világok átjárásába vezet be bennünket. Érinteni, kézbe venni az Isten Fiát, az Atyát, „kinyúlva a mátrixból", ami fogva tart. Ez a mozdulat érdekel. S helyén egy furcsa látomás. Végtelen üveglapon magyar hangyák egyik, másik oldalon. „Jézus így válaszolt: ʻÉn vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam. Ha ismernétek engem, ismernétek az én Atyámat is: mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok őt'. Fülöp így szólt hozzá: ʻUram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk!'" (Jn 14,6-8)

2010-05-03

Ópium

Írások égnek némán

Máglyán hal meg az értelem

Azt a hajnalt sose feledem

Mikor megborzolt az a szél

Most nincsen más csak a csönd van

Darázsderekú felhőkből

Lassú eső hull

Ez a szerelem véget ért

Ópium hozz álmokat

Lepkeszárnyú délibáb

Minden egyes pillanat

A boldogság

Lezárt szemhéjam vászon

A belső film hosszú álom

Nem ébredek már fel

Többé soha talán

Őrlángra tettél engem

Elhagytál megértettem

Ösztön csak a szerelem

Gyengeség villamosság

Ópium hozz álmokat

Lepkeszárnyú délibáb

Minden egyes pillanat

A boldogság ágyra jár

A ködben tompa földfény

Dereng. Gyilkos örvény

Ránt el ragad messze

Nevünket ne keresse

Többé senki a fába

Kivéstem ha járna

Bárki eztán arra

Ki vagyunk már kaparva

Ópium hozz álmokat

Lepkeszárnyú délibáb

Minden egyes pillanat

A boldogság ágyra jár

Ópium hozz álmokat

Lepkeszárnyú délibáb

Minden egyes pillanat

A boldogság ágyra jár