2010. október 13., szerda

Természettudományok és felelősség



A vörösiszap szintje egy elárasztott szobában



Természettudományok és felelősség


Nem is találkozhatna közvetlenebbül természettudomány és az etika, mint e hetekben. A kimentett chilei bányászok első nyilatkozatait hallgatom. Az ajkai tározónál történt iszapkatasztrófa, idehaza. Szintén mindegyikünket érintett. Figyelmes hálóvá vált az ország a szolidaritásban és segítségnyújtásban. Egy diák levele előttem, iskolánkból. Egy gombócnyi maradt a kuvaszából. Felidézi a napok feszült izgalmát. "A Mosoni Dunát megvédték, de a Torna patak és a Marcal folyó halott.. Sümegtől csak igazoltatással jöhetek haza. a Devecser tábla áthúzva... házak, udvarok romokban. és csend. nagyon nagy csend."

Törvényszerű, egy emberéleteket követelő katasztrófa után felvetődik a természettudományok alkalmazásának kérdése. A legalacsonyabb fórumtól a legmagasabbakig beszélünk róla. A tényről: a tudománnyal való élés felelősség. Szinte minden percünk technológiákba ágyazódik. S úgy tűnik, elidegenülten e folyamatoktól, nem figyeltünk rájuk eléggé. Pedig, nem kéne katasztrófáknak bekövetkezni ahhoz, hogy ügyeljünk rá, miben "élünk, mozgunk, és vagyunk."

A történtek az iskolai természettudományos képzést is új fénybe helyezik. Az általános és a középiskola azok a helyek, ahol "technológiáinkat" be kéne ágyazni a felelősség világába. Nem hiszek abban, hogy a természettudományos órák számát "eszközszerűen" kéne emelni. (Max Horkheimer kifejezésére utalok az "instrumentális ész" kifejezés kapcsán, Felvilágosodás-kritikájából.) Különösen abban nem, hogy a természettudományos képzést épp a humán tárgyak rovására hozzuk helyzetbe. Pedig e tantárgyak emelt szintű érettségi pontvivő tárgyként helyzetbe kerültek. Az új szabályozásban ezek komoly többletpontok az elért felvételi pontszámhoz. A művészeti tárgyak "mint érettségi tárgy" szerepe az új rendszerben drasztikusan leértékelődik. Mert nem hatékony pontvivők. Emelt szintű megfelelőjük nincsen. S ennek valahol fontos társadalmi üzenete van.

Mint ahogy vannak más logikák is. Évekkel ezelőtt, természettudományos specializációkban gondolkodtunk iskolánkban. Sakkozás volt ez az óraszámokkal. Oda jutottunk, más mozgástér nem lévén, hogy meglépjük a merész lépést. Az idegen nyelvi órákat harmadik évfolyamtól nem heti öt, hanem három órában tanítottuk. Akkor, amikor a fakultációk plusz két órái is belépnek. Ez is diszkrimináció? Nem hiszem. Inkább valami olyasféle integrációs minta, amit a fenti adminisztratív történetben hiányolok. Két év alatt, egy motivált diáknak el kell jutnia középfokú nyelvvizsgaszintre, de legalább a tizenegyedik osztály tavaszáig. Itt egyébként nyelvvizsga felkészítést ajánlott az iskola, szakkör keretében. Egyszerűen éltünk a mostanság felkapott "Nagy Társadalom" eszméjével. Helyi megoldásokat találni, helyi szükségletekre, helyi lehetőségekre. Két új blokkot terveztünk. Az egyik, a 11. évfolyamon, a "természettudományok története" nevet kapta. A biológia illetve a fizika emelt óraszámú képzés keretében. A "tantárgy" arról kívánt szólni, hogyan ágyazódnak be a természettudományok az európai szellemtörténetbe. Etikai összefüggésben. Azoknak a diákoknak, akik egyébként emelt szintű érettségit megcélozva, műszaki pályára készülnek.

Emlékszem a biológia specializáción tervezett önálló blokkra is, a már említett módon megemelt óraszám keretén belül. A heti öt! órából egy szólt volna "Ökológiai felelősségünkről a Földközösség életében". Felmerült az is, egyházi iskola lévén, hogy a 12. évfolyamon, az egyik hittanóráját nyugodtan "ökoteológiává" lehetne alakítani. Így tizenkettedik évfolyamon, amikor a legérettebb a fiatal, minden végzősünk "világnézetet" kap az Élet iránti felelősségről. Ökológiai gondolkodásmódot. S ez a tágabb horizont integrálta volna a négy éves curriculumból a "humanitásokat" és "természettudományokat." Ebben a szellemben hangsúlyoztam igazgatóként az érettségiken: e vizsgálatok jóval több és nemesebb kaland, mint pontgyűjtés. Bennük azt fejezzük ki, hogy világunk tartozik valakihez. A "Teremtés". Mégpedig hozzánk. Akikre bízva van. Emberi figyelmünk övezi.

Az ökológiai érzékenység "evangéliuma" és a természettudományok közvetlenebbül is összeérhetnek. Mégpedig a gyakorlatban. Egy vidéki egyházi középiskola, 2008-ban, élve az akkori tantervi szabályozás lehetőségével, sikerrel akkreditált egy érettségi tantárgyat. "Az ikonfestés elmélete és gyakorlatát." Elsőként, és egyedülálló módon az országban. Az MSZP-SZDSZ kormányzat oktatáspolitikája idején, de ez csak a dolgok szexepilje. Vagy épp normalitása. Az akkreditációs kérelem indoklásában külön kiemeltük, hogy nem az iskolai hittan duplikálásáról van szó. Az ajánlást Várszegi Asztrik, pannonhalmi főapát írta. Kulturális földrajzra, a kulturális közvetítés fontosságára érzékenyen. A kimenet? Diákjaink a művészeti specializáció keretében találkoztak az "élővilág ikonjával." Persze, az is izgalmas szellemi kaland volt, hogy az ún. nyelvi előkészítős évfolyamok, akik egy évvel többet töltenek a középiskolában, a művészeti óra keretében szintén megismerkedtek az ikonfestéssel.

A tantárgy célkitűzése alapján nemcsak közép-kelet Európa kulturális földrajzát ismerték meg jobban; az ortodox népek kultúráját. Politika, történelmi törésvonalak mentén. Nemcsak alapvető művészettörténeti ismeretet kaptak. Az ikon-alapozás és a festés technikájának mély ökológiai üzenete van. Az ikon szerves anyagokkal dolgozik, a kozmosz elemeivel. Alapanyagaiban növény-, állat-, ásvány-, és emberi világ egyaránt képviselteti magát. Az ikontábla levkasz alapozásában ott van a lenvászon, a hagyomány szerint Jézus Krisztus arcának lenyomatával. Kifejezve: minden ikon Krisztus ikonja. Arclenyomatát őrzi. Az emberi imago-ra figyelmeztet. Ahogyan Emmanuel Levinas írja az emberi arcról, ez legmeztelenebb testrészünk. Védtelensége agressziót vált ki. De épp így megfogalmazza a legalapvetőbb parancsolatot is: ne ölj! Válj szolidáris, toleráns személlyé.

Hívő vagy nem hívő állásponttól függetlenül, mély kulturális metafora ez. Iskolai tantárgyaink összefüggésében is. A természettudományos tárgyak fejlesztése a "humántárgyak" párhuzamos emelését is kell, hogy jelentse. Integrációjukat. Az új NAT (Nemzeti Alaptanterv) tartalmi szabályozása valóban fontos. Közös kulturális kánon nélkül nincs közös látomás a közös jövőről; közös érzékenység a Hazáról. Közhely, valóban csak tartalmas tudás létezik. Ám vajon az új NAT készítői felismerik-e, hogy nemcsak tudásról, de a tudás-érzékenységről is kell beszélnünk? S e tudás-tartalom része a tanuló szükségeinek meghallgatása. A tágabb közösségek szükségének meghallása. S talán épp ez az "érzékenység" kívánná meg a szélesebb társadalmi kommunikációt. Nemde ezen érdekkörök harmonizálása a legtágabb értelemben vett "ökológiai érzékenység"? Mert nem elég, mint ahogyan a minisztérium indokol, kétszázvalahány kiváló pedagógus szakembert összezárni, hogy az Alaptantervet megalkossák. Záros határidőn belül. S ha jól értettem, mert jól akartam érteni, "a liberális" reformpedagógusok, legalábbis érintőlegesen, de ezt a "tudásérzékenységet" szorgalmazták. Még ha talán túlzón is, a tanuló, mint individuum szükségeire koncentráltak. Az új NAT-nak a kört bővíteni kell, s nem "ellenkurzust" indítani. A közösség szükségeit teljesebben meghallgatni, előttünk álló lehetőség.

Az új szabályozás nem párosulhat rugalmatlansággal. A tudásterületek egymáshoz való viszonyát kívánatos megteremteni. Az iskolai tudás és világunk érintkezését. Ez a benső háló-kapcsolat alapozza meg, hogy kilépjünk az ökológiai passzivitásból. Ahol mindenki csak vár. S mind nagyobb ökológiai lábnyomot hagy maga után. Ez az integráció tétje. Az aktív, előre gondolkozó, a "Táj" szükségeivel nem pusztán együtt élő, de azok előtt járó polgár. Nagy teszt ez oktatáspolitikusaink számára. Mert ők vannak mérlegen. Kérdés, s immár évek óta, van e megfelelő műveltség, "tantárgy-ökológiai érzékenység" a mai döntéshozókban? Kilátni a mindenkori hatalom sáncain kívülre. Megérteni, hogy a tantárgyi tudástartalom nem lehet azonos az öt, tíz, vagy húsz év előtti tudással. Kell a kánon-bővülés. Mint ahogyan, s legfőképpen, a kilépés a "felülről együttműködések" késő-kádári logikájából, végre.


2010-10-13, London

Nincsenek megjegyzések: