Sosztakovics korai, 3. Esz-dúr Szimfóniáját, „Május 1." hallgatom (Op. 20, 1929). A könyvek, történelmi dokumentumok elhallgatnak. Tulajdonképpen a klasszikus zene is jó úton van az elhallgatás felé a korszakokkal, melyet magukba zárnak. Sosztakovics e műve mára mementó a „letűnt forradalomnak". Szemjon Kirsanov októberi forradalmat dicsérő verse a záró kórus szövege. Irónia? Őszinte tiszteletnyilvánítás egy új kor hajnala előtt?
A művészet pontosabban fogalmazta meg a korszak lehetőségeit mint maga a kor, mely megindult tehetetlensége lejtőin. A kommunizmus pusztító modellnek bizonyult, mely felemésztette önmaga teremtő erejét. Úgy fogant erőszakból, hogy bűneit soha nem tette jóvá. Még csak az igénye sem volt meg benne a morális önkorrekciónak, hogy odahajoljon áldozataihoz. Akiktől elvett, akiket elnémított, vagy örökre elhallgattatott. Egy idő után, amit adott, kevesebbnek bizonyult, mint eredendő tagadásai. A kommunizmus tragédiája az volt, hogy képtelen volt az erkölcsi önmegújulásra.
S ez a különös 3. szimfónia, a maga iróniájával és őszinteségével, ítéletünk. A kor felett, mely le és felváltotta. Amiben élünk. A kapitalizmusnak semmi oka a kommunizmus feletti győzelmet ünnepelni. S lassan a jogot is elveszíti, hogy „győzelmére" emlékezzen. Sosztakovics zenéjében van valami eredendő, „forradalmi" tisztaság, és gerinc. Benne az az erkölcsi forradalom, a történelmi újrakezdés képessége, él tovább − melyet korunk végleg elveszíteni látszik. E sosztakovicsi történelem − mint a remény történelme, melyet hordoz − ítélet a végleg kapitalistává lett Európa felett. Minden rendszer, mely erkölcsi megújulásra képtelen, bukásra ítéltetett. Az önmagát épp a napokban Nobel-békedíjjal kitüntető, véres kezű Európa öndíjazása: tagadás.
A gazdasági kényszerektől összetartott Európa nem Európa. S végtelen veszélyesnek tartom, ha e gazdasági és pénzügyi kényszerek írnak felül más logikák mentén szerveződő közösségeket. „Nemzeti önállóságot", s helyes értelemben vett szinonimáját, a morális önállóságot. A működő, szuverén nemzeti közösségek Európája, a morális alternatívák − a korrekció többletlehetőségének − Európája. S néha az a benyomásom, hogy az Orbán-rendszer önállósági törekvései, épp, mert saját alternatíváinak nem ad teret, épp ezáltal válik egy még nagyobb függés kiszolgálójává. S lesz egy, a valódi Európa helyén történő hódítás, kiszolgálójává. Mondhatni, sosztakovicsi paradoxon.
2012-12-13
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése