A BBC Radio3 9 órás műsort szentel Bachnak. 9 óra fő műsoridő a normalitásnak. Bach muzsikája „ikonja" annak, ami Húsvétban történik velünk. Az örömhír az, hogy nem esünk egybe azzal, amik a Feltámadás ünnepe előtt voltunk. Bach zenéje ebben a dinamikában simítja végig az embert. Megmerítkezve az ő ember-látomásában, érzékeljük, hogy megújultan, átalakultan lépünk ki e zenéből. B-moll miséjének Sanctus-tétele.
A Feltámadás tudósítások: feldolgozhatatlan élményről tudósítanak. A benyomásom az, hogy a lényeg nem is a „felfoghatatlan" találkozásokon van a Feltámadottal. A lényeges az, ami ebben a „zenén belül" történik. Emberi természetünk átalakulása az, amit valójában ünnepelünk. Az első szemtanúkat, a tanítványokat, mind egyfajta erjedésben látjuk. Mások a Feltámadás előtt; és után.
Húsvét: emberi természetünk józanodása. Változásunkra eszmélünk. A mai olvasmányban (Mt 28,8-15) az angyal látomását a sírnál azonnal követi a feltámadott Jézussal való találkozás. Angyali – emberi – isteni természetek találkoznak. S a liturgia ezen természetek határaira állít.
Nem, nem a dolgok és valós életünk „elspiritualizálása" ez. Az angyali – emberi – isteni természetek határain megállni: épp a való világunkra való helyes rátekintés születése. Justin Welby, canterbury érsek húsvéti beszédét örömteli realizmus hatja át. A keresztény húsvét: realitás érzékünk és történelmi realizmusunk születése és feladata. Az érsek ébresztőt fúj, valódi közéleti jelenlétre és tudatosságra szólít. Arra, hogy végre lépjünk ki a „hős vezető kultúrájából", amivé a jelenkori nyugati demokráciák degenerálódtak.
S persze, a „hős pártvezérek" etikátlanul rájátszanak a „public" irreális, valós önismeretet feladó, elvárásaival. Túlzó reményeket táplálunk egyénekkel (politikusokkal, politikával) szemben. Ez az önző és önbecsapásra épülő várakozás szükségszerűen kudarccal végződik. A törvényszerűen bekövetkező „csalódás" kiábránduláshoz vezet a politikusokból, állami intézményekből, a nevelési rendszeren át a környezetvédelemig bezárólag.
Irreális látomások, jelszavak és elvárások repkednek. Egy politika párt vagy csoportosulás új vezetőt választ, és három hónap sem telik el, mindent betakar a kritika és csalódás. Az európai gazdaság a jelenkor legmélyebb gazdasági visszaesését és adósság-válságát éli el. S a „dekadens demokrácia", a kezdettől hazug ígéretet teszi, újra és újra, hogy öt éven belül „a mi pártunk" mindent tökéletesen orvosol és rendbe tesz, törvényszerű, hogy felsül. A rendszer szinte hergeli önmagát idétlen bizalomhiányaiba: ha „azonnal" nincs eredmény, minden totális kudarc.
Húsvét − a keresztény józanodás hangját kell, hogy dekadenciánkba kiáltsa. Emberek és közösségek, ébresztő. Fogjuk végre fel, hogy „vezetőink" és „intézményeink" nem tudják megoldani a válságot. Irreális várakozásokat ne támasszunk: emberi erők és intézmények, szükségszerűen elégtelenek. Önnön messiási ígéreteikhez nem fognak tudni felérni: ez valós természetünk valós ténye.
A nyugati demokráciák egyetlen esélye a megújulásra, hogy kiszállunk hamis messiási ígérgető és számon kérő játékainkból. S helyette − angyali, isteni, és emberi természetek határán megállva, mely megállásra Húsvét eszméltet − megkíséreljük a valós ön- és történelem ismeretet. S az esztelenül elpazarolt remény és közbizalom helyett: a szolidaritásba, mint alapba, invesztálunk. Európa és a világ végtelen küzdelmes − és fájdalmas − önjózanodás előtt áll. Mindennek fényében, húsvét örömhíre, fajsúlyos örömhír.
Egyfajta kollektív és eszkatologikus gnoti seauton! Emberi – angyali – isteni természet realizmusában és határkijelöléseiben: „demokrácia, ismered meg önmagad!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése