Logo-terápia? Cseresznyevirágzás, mint ikon.

Cseresznyefa virágzás, Japán (foto: Yuki Ihara)

Logo-terápia? Cseresznyevirágzás, mint ikon.

Húsvét nyolcada − a Feltámadás egy héten át történő ünnepelése − nem véletlen „hosszú". Tévedés azt gondolni, hogy az ünnep magja a „felfoghatatlannal való barátkozás". Mintha a tanítványok „álomszerű" állapotát, értelmük és érzékelésük megbillent egyensúlyát a „megmagyarázhatatlannal" való szembesülés okozná. Azaz, hogy emberi értelmünk újra és újra nekimegy és ízlelgeti a tényt: a Feltámadás valami „túl jó hogy igaz legyen"… Ez húsvét külsődleges nézete.

A hangsúly belülről átélni azt a valóban Átváltozást. Bár az evangéliumok rögzítik a furcsaságot, hogy a tanítványok mintha „tündérmesébe" kerültek volna, amiből nem találják a kijáratot, megfejtést. Ám az álomszerű jelenetekben fontos felfedezni: az élet precíz tényeit rögzítik. Ételt, félelmet, konkrét neveket és helyszíneket.

Húsvét: folyamat. Mégpedig a legfontosabb átalakulás, amin a felnőtt psziché és a tágabb közösség átmehet. Ez az „új" isteni Jelenlét, a találkozások – eltűnések nyugtot nem hagyó dialektikus ismétlődésében − az érintettek életét áttetszővé igyekszik tenni, önmagunk előtt. A feltámadott Mester egyszerűen megteremti azokat a feltételeket, hogy a tanítványok megértsék az életüket. A hosszan tartó húsvéti jelenések célja, elsősorban, hogy élet történetünk ismét nyitottá váljon. Mint a pszichoanalízisben, bármennyire sántítson is a hasonlat. Valójában egyfajta logo-analízist végez a Mester… Élet-értelem elemzést; eme Logosz irányait felszínre, tudatosba, hozva.

Egyénileg és kultúraként: húsvét, mint áttetszővé válásunk, megkerülhetetlen. Egyszerűen muszáj, hogy életünk súlya: megemeltessen. Muszáj, hogy történetünk kibogozhatatlan és megvált(hat)atlan ok-okozat szövevényét, kiemeljük eredendő nehézkedéséből.

Így következik be a szó szerinti csoda. Annak elfogadása, hogy az erkölcsi kudarc nem determinálja azt, hogy kik vagyunk és mivé válhatunk.

S még egy érdekes tényre érdemes felfigyelnünk az első tudósításokban. Ez az átváltozás kollektív folyamat is. Jézus nem jelent meg minden kortársának személyesen, és mégis, kortársai érezni kezdik, s végül, saját tapasztalatukként fogadják el a Feltámadottat. Voltaképp az egyház liturgikus közössége ezt az átalakító, kollektív erőteret ünnepli, és tapasztalja meg. S a feladatot, hogy az Eukarisztia ünnepe, húsvét idő- és tér feletti középpontja.

S húsvét tapasztalatán belül még valami fontosat megértünk. Mérlegre került életünk, érték. S éppígy érték minden, történelmünket sejtként alkotó egyéni élet „rákérdezettsége". Húsvét − mint az önreflexió születésének folyamata − egymásra nyitja a különálló életeket. S megértjük ezen egyéni életek értékét. A történelem, hogy megválthatóvá legyen, hogy átalakuljon jobb önmagába: megkívánja egymás, s a másik története tiszteletét. A kollektív történelem soha nem fog tisztulni, békésebbé válni, a közös történetmondás nélkül. Ahol igény van az egymással való kiengesztelődésre és újra-kezdések bizalmára.

(S csak zárójelbe merem tenni az „örömtelen hírt". A magyarság mint politikai kultúra és az együttélés kultúrája, valami végtelen veszélyes és önpusztító útra lépett; „Logo-terápiája" tagadásában.

S ezt az örömhír-hiányt ellensúlyozandó, el-elnézem, Y. Ihara napokban Japánból küldött cseresznyefa virágzás-képeit. Túlságosan hozzá szoktunk kultúránkon belül a „húsvéthoz". Szinte reménytelen, hogy a Feltámadás vallási interpretációja, friss, megszólító kontrasztban szólaljon meg. Pláne itt, „a digitális növekedés" világában. Y. képei, amolyan segéd-nyelv. Húsvét élménye és üzenete szemlélhető. Minden kultúrában. Csak befogadó nyelvünk nincs a misztériumra és egymásra. Ám ez a nyelv, a Japán cseresznyefa virágzás bizonyítja, létezik − és küldetik.)

2013-04-05