Rouen, Ablakok
Jézus meggyógyít két vakot (a keresztény személy-program)
A-év, 1. hét, P. (Mt 9,27-31)
„Amikor Jézus továbbment onnan, nyomába szegődött két vak, és ezt kiáltotta: 'Könyörülj rajtunk, Dávid Fia!'" (Mt 9,27). A két vak magatartásával arcunkra pirít. Követik Jézust, szó szerint a „nyomában járnak". "Amikor pedig bement a házba, odamentek hozzá a vakok" (Mt 9,28). A most bekövetkező rövid párbeszéd nyilvánvalóvá teszi, mi az a láthatatlan fonál, ami Jézushoz köti őket. „'Hiszitek-e, hogy meg tudom ezt tenni?' Ezt felelték: 'Igen, Uram!'" (Mt 9,28). A két vak Krisztus-követése a legpontosabb kép a hívő emberről. Látásunk, személyiségünk centruma nem az „énen" − főleg nem az „egón" − belül van, hanem azon kívül. Az emberi élet értelmét mindig a találkozás adja. S e találkozásban a másik - Jézus Krisztus - bensőnket teszi láthatóvá.
Az ádventi várakozás és Karácsony viszonya ezt az „excentricitást" fejezi ki. A hívő személy, a hívő közösség centruma önmagán kívül van: az eljövendő Krisztusra mutat. „Ő jön hozzám, akiben azzá leszek, amivé lennem kéne és lenni szeretnék. A középpontot, énem hangsúlyát áthelyezem tünékeny, hanyatló jelenemből az általa ígért jövőbe, melyet Keresztje és Feltámadása tett bizonyossá. Ez az eljövendő a szülőföldem" (Hans Urs von Balthasar, Életünk egysége). „Erre megnyílt a szemük" (Mt 9,30). „Csak aki kiszabadul egó-ja börtönéből, az szabad. Mivel a keresztény az Istenemberben való hitben él, aki ʻszeretett engem és életét adta értem', ő a legszabadabb." „És híre ment ennek az egész vidéken" (Mt 9,31).
2000.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése