Savernake Forest (foto: balintbeckett)
Ünnepelni tanulni
A-év, ádvent 3. hét, V. (Iz Iz 35,1-6a.10; Zs 145; Jak 5,7-10; Mt 11,2-11)
Honvágy. De ez csak a felszín. A honvágy mélyebb jelentése mindig a társ hiánya. A szellemi társ, szellemi társak és közösség hiánya. Életemben jelen vannak fontos személyek. Kiemelkedő tudású emberek. Az élet furcsa útjai ezeket a munkakapcsolatokat számolták fel, redukálják levelezésre. A tehetség, az alkotni tudás akkor fejlődik, ha formálódik. Ha hatások érik. Ha meríthet kiváló teljesítményekből. Nem panaszkodom. A honvágyról azonban kötelességünk eltöprengeni, a fenti értelemben. Odahaza, levelezésemben is kerestem ezeket a szellemi kapcsolatokat és barátságokat. S különös, az évek múltával, mind gyakrabban a "tételes katolicizmuson" kívül találtam meg ezt. S furcsa dialektika, "tételes katolikus közegem", életem döntéshozóit, mind korlátozóbbnak. S egy idő után nem marad más, mint a csendes, "írásos" lázadás a középszer ellen. Mindegyikünk életében a legsebzőbb tapasztalat az elárultatás. Amikor szeretetünket, szerelmünket, hűségünket, lelkesedésünket, munkánkat árulják el.
Németh Alajos "Lojzi" a márciusra készülő új albumuk kapcsán mondja, nagyon nehéz mostanság zenészként megragadni, milyen mondanivalóra érzékeny a kor. Azóta is ezen gondolkodom. Azt hiszem, a hétköznapok elárultatás-történeteit kéne megénekelni. Nem "fegyvert s vitézt", hanem "vitézi" alászállásainkat árulásainkba. S az emberekben a nyomában beköszöntött, belül hordozott magányra. A Népszabadság cikket kér, s küldi korrektúrára. Nem én raktam a cím fölé a "titulusom", x.y. a szombathelyi premontrei gimnázium volt igazgatója. Volt. A cikkben eredetileg egy vidéki gimnáziumot említek. Név nélkül. Szakmai cikk, az érettségi rendszer és humán tantárgyak viszonyáról. Nem is tudom, miért érdekelte őket. Hisz bíbelődős, tényekkel teli írás. Második felében utalás arra, milyen rendszert, irányt gondoltam ki egy "vidéki gimnáziumnak." A történet nagy része mára múlt idő. Az iskola katolikus panelek mentén él és araszol tovább. Fejlődik; de másként. Nem történt semmi rendkívüli, ami volt, az folytatódik tovább. Mégis, számomra a történet korán kikényszerített honvágytörténet. Szerettem csinálni. Alkotni. Adni. Két-három évvel előbbre gondolkodni a jelenlegi helyzetnél. Annál, ami van.
Mert a van, szintén honvágyhelyzet. Fájni tud a jelen, hogy nem ott tart, ahol tartani tudna vagy tartania kéne. Azt hiszem, fájna otthon az ország. Főleg azért, mert nemcsak a dolgok, de legfőbbképp az érzések nincsenek a helyükön. S valahol mások helyett is fáj, hogy a döntéshozóknak nincs honvágyuk. Nincs ki-vágyódásuk önmagukból őket építő, kihívások elé állító találkozásba.
Figyelem a napilapok címeit és képeit. Egy vonallal előbbre léptek az előző kurzus, akkor még ellenzéki, "verbális verőlegényei". Nevek nem fontosak, csak a jelenség. Akik kiszolgálták az ország érzéseit kisiklató párt-píárokat, most ők fényképezik még mélyebben bele magukat a korba. A hon-ba. Vágyak nélkül. A másikban gyökerező honvágy nélkül.
Ádvent küldetés, szembenézni a honvággyal. Egy kicsit osztozni Isten honvágyában, többé-tenni akarásában. Figyelmesen járom a világot. Talán az a küldetés, hogy nem visszatérni a hon-vágytalanságba. Barátaim mondják, lehet, vissza kell menni. Haza; akkor is, ha az ember néhány évet előre kilóg a "tételes katolicizmusokból". Lehet. Ám az is lehet, hogy a haza-találás az elszakadás. Kint maradni. Új, talán más életet kezdeni. Míg teljesen le nem csupaszít Isten és az élet; és minden régi vágyunk átalakul. Megtisztulni nosztalgiáinktól, mellyel tele van mind a személyes, mind a kollektív szív. Lehet, az anyanyelv szépségeiben és mélységében az elmerülés az anyanyelvi kultúrából ki-szakadás. Szem születése ez is; mely talán mélyebben hatol az otthoni tájba. A felszínek mögé; elárultatások gyökér-sűrűjén át. S valahol komolynak megmaradni. Nem lebecsülni, nem leegyszerűsíteni a valóságot. Hanem ünnepelni tanulni.
S így olvasom egyik barátom levelét. Hétköznapi passiótörténetek egyike; egyedül nevelt lánnyal. "Itt, hol hideg, hol meleg van, nem lehet követni az időjárást és rengeteg a víz. "Vízkorszak". Nagyon sok a munka, és az ünnepek közeledte egyre inkább csak kimerültté tesz mindkettőnket. Sok a munka, de meg kell vallani, egyre könnyebben megy, mintha most kezdene beérni a kezdeti évek nehézségei. Az ünnepi hangulat bennem valahogy mégsem indul meg, eddig minden évben sikerült benn a munkahelyemen, az idősek otthonában és itthon is meghittséget, jó érzést teremteni, most ezt még nem érzem...de remélem megjön, mert jó érzéssel töltött el, amikor nehéz leírni, olyan "földöntúlivá" alakult a hangulat, egyenlőre ez még csak a külsőségekben sikerült. Hiába próbálom visszatartani az időt, és a korszellem ellen dolgozni, már nem megy. Vagy az én "szívemből" hiányzik valami, nem tudom..." No azt hiszem, egyszer "Lojzinak" megírom, hogy ezeket az érzéseket és hétköznapi honvágyakat kéne megénekelni. Hangot adni az ádventnek. Hogy helyükre kerüljenek az ország érzései, mint a gyertyalángok a koszorún.
2010-12-12
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése