Szót a Szóban szűrve meg (Isten lakomát rendez a Sinon II.)

Háttér és előtér
(foto: balintbeckett)

Szót a Szóban szűrve meg (Isten lakomát rendez a Sinon II.)

Londonban hóesés. Születőben, a határon. Neki- nekiindul, de nem marad meg. Így is ritka változatosság. Szürke-jellegtelen felhők.

Az ok, hogy előveszem a tíz évvel ezelőtti lapokat, rácsodálkozni a szavak jelentésváltozására bennünk, önmagamban. Egy tíz évvel korábbi világot fényképeztek be ezek a rövid elmélkedések. Akkor is, ha egyházias, benső nyelven szólnak. Nagyjából ez a liturgiához kapcsolódó élmény-világ és nyelv. Elgondolkodtat, e „katolicizmus", vagy „kegyesség" alapszavainak ereje. Tiltakozunk ellene. „Eukarisztia", „Szentháromság". Pedig a történet lényege az, hogy bebirkózzuk magunkat jelentésük legbelsejébe. Archaikus alapszavai ezek kultúránknak. Mint az „atom", amit oszthatatlannak gondoltunk, felszínük alatt beszélni kezdenek.

Tegnap James Cameron Szakadék című sci-fijét néztem meg. Egy tenger alatt, színes idegen Hatalommal találkoznak. Akiknek hatalmukban áll a világot átalakítani vagy elpusztítani. Valami ilyesmi ezekkel az „alapszavakkal" való találkozás. Idegen lények, amikkel szemben kéne tudnunk „másságunkban", radikális másságukban megállnunk. Emberek vagyunk, ezért meg kéne becsülnünk szavainkat. Nincs túl sok lehetőség az élet titkairól, és benső passióinkról beszélni, mint emberi nyelven. Emberi képekben. A nyelv végességeit vállalva. Hiszem, hogy megöröklött vallási szótárunk − és kulturális alapszavaink − mélyén feltárul az a másik világ, ami éppen úgy mi is vagyunk. A „túlvilág", vagy a „kegyelem világa", azt hiszem, csak annyiból más, hogy előttünk jár. Tükrünkként vonul előttünk. S kommunikálva, magunkat „bele-exegetizálva" e Szövegbe-Teremtésbe, kibontakozunk. Lehet, hogy passióktól-tragédiáktól nem mentesebb világba, de mindenképpen szolidárisabba. Ahol tartalom, jelentés van.

S így olvasom a tudósításokat a Wikileaks által kiszivárogtatott titkos, amerikai diplomáciai jelentésekről. Itt, az angolszász világban sokkolóak e „lefényképezett", a történelem láthatatlanságából láthatóvá tett szavak. Diplomaták (a III/III verziói univerzália), a hatalomformálók egymás közti elszólásai. Amikor meszekben, diplomáciai etiketteken kívül, „szaftosan megaszonják" amit gondolnak. Amikor nincs cenzor-én, latolgatás. Nyers, törzsi, hétköznapi − mondhatni zsigeri − beszéd. Izraeli vezetők neveznek „csótányoknak" Palesztinokat, vagy „három lábú állatoknak". Abdullah szaúdi királyról is „jelentik", hogy támogatja Washington Irán-ellenes politikáját: „Le kell vágni a kígyó fejét." A kimondott, ködbevesző szavak, vacsorákon, magánbeszélgetésekben, most hirtelen új értékkel telnek meg. Súlyuk, következményük van. Kiderül, ki adhatta tovább, dőlnek a gyanú dominói. S a Wikileaks – on keresztül bepillantást nyerhetünk, hogy dől és alakul világunk sorsa. Nagyon is emberi, esendő bandaháborúkban. Amit aztán könyvek fölé hajolva Világtörténelemként tanulunk.

E tengeráramlás, világformáló karma örvénylése alatt, mint Cameron filmjében, ott van egy letűnt világ. Egy előttünk álló világ. Ahol a szavaknak szintén Jelentésük van. „Ezen a hegyen leveszi a leplet, amely ráborult minden népre, és a takarót, amely betakart minden nemzetet." (Iz 25,7) És „Véget vet a halálnak örökre" (Iz 25,8) Véget vet szavaink sodródásának. Talán az lenne a vallás, sőt, a kultúra lényege, hogy e „Wikileaks-os" nyelvünkkel átmenjünk vallási, kulturális alapszavainkon. Szót a Szóban szűrve meg.

2010. december 1.