Exodus és monstrancia
A-év, ádvent 3. hét, V. (Iz Iz 35,1-6a.10; Zs 145; Jak 5,7-10; Mt 11,2-11)
"Menjetek, és mondjátok el Jánosnak, amiket hallottatok és láttatok: vakok látnak és sánták járnak, leprások tisztulnak meg, és süketek hallanak, halottak támadnak fel, és szegényeknek hirdettetik az evangélium, és boldogok, akik nem botránkoznak meg énbennem" (Mt 11,4-6). Ez Isten Jelenléte. Szentsége nem valami "időn túli" desztillátum. Ellenkezőleg: hús-vér tett és szeretet. Furcsa módon, talán a felvilágosodástól kezdve, Isten szentségét beszorítottuk "a templomudvarra". S az Eukarisztia tisztelete is a "szentélyre", magánimákra szorítkozott. Maximum körmeneteink rajzoltak bátortalan kört a templom köré. Izajás szakasza, Keresztelő Szent János tanúságtétele, s Jézus válasza azonban félreérthetetlenné teszik: Isten szentsége nem szorítkozhat a templomra. Az ő háza az "útravaló" ki- és megosztásának eseménye. Az oltár a szent hely, ahol megfigyelhetjük Megváltó Istenünk áldozatát és szeretetét. Ahonnan a megfigyelt "mintával" útra indulunk; a saját áldozathozatalunkra. Isten szentsége mindig útra induló és útra indító szentség: az emberi életben akar lakozni. A felmutatott Ostyában soha sem látjuk meg "az Úr dicsőségét, Istenünk méltóságát" (Iz 35,1), ha előbb nem éltük áldozatát Isten mindennapjaiban. A keresztény élet így "jánosi" élet, a Keresztelővel vagyunk közösségben: "Íme, elküldöm előtted követemet, aki elkészíti előtted az utat" (Mt 11,10). A monstranciát bizonyos értelemben nem is lenne szabad kihelyeznünk az oltárra. Csakis "mozognia" szabadna. Egyetlen szinonimája ugyanis az Exodus; az átalakító együtt-lakozás.
2000.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése