Tihany, Passió
Egy hang szól: Kiálts!
A-év, ádvent, 2. hét, K. (Iz 40,1-11; Mt 18,12-14)
Örömhír a fogságban. Ez Izajás fejezetének fejléce, s valóban mindent összefoglal. Történetileg akkor íródott, amikor Jeruzsálemet elfoglalták és a nép a babilóniai fogságban van. "Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! - mondja Istenetek. Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek neki, hogy letelt rabsága" (Iz 40,1-2.) Valóban "Izrael vigasztalásának könyve" a 40-45. fejezetek. Az egyistenhit, a Magasságbeli ismeretének öröme védelmezi és táplálja a népet. Reményt és irányt ad. Közösséget, összetartozást teremt. "Egy hang szólt: Kiálts! Én kérdeztem: Mit kiáltsak?.Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk igéje örökké megmarad. Kiálts, ne félj! Mondd Júda városainak: Itt van Istenetek!" (Iz 40,6.8.9).
A történelem sejtmagja a remény, miként szívedé is. Camus Közöny-ét olvasom. Nem csak az 1942-ben íródott regényt nyitod meg, de kordokumentumot is egyben. Mozdulatlan, kimért világba érkezel. De teljes mozdulatlanságában ott örvénylik az egész "európai" történelem. A mulasztások, tartozások, félelmek, elhidegülések - az isteni Név-vesztés - története. A "kegyelem" (meg- és kinyílások) hiányában megjelenik a közöny az élet, az áldozatok, a másik iránt. Nincs elmélyedés, nincsenek mélységek, kiürül, lecsupaszodik az emberi nyelv. "A spirituszlámpa mögött néhány kenyérdarab. Úgy tűnt nekem, elmúlt egy újabb vasárnap. Igazán semmi sem változott". A Camus pontosan megfigyeli: az emberek közti erőterek vészesen meggyengültek. Nincs semmi meglepő, hogy 1945-re betetőzik a világégés. "Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Készítsetek egyenes utat a kietlenben Istenünknek!" (Iz 40,3).
2010
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése