2009. július 25., szombat

[homilia] Evangéliumi mozdulattá



Londoni részlet (2008)


Evangéliumi mozdulattá


B-év, 17. hét, V. (2Kir 4,42-44; Zs 144; Ef 4,1-6; Jn 6,1-15)


Az öt árpakenyér és a két hal megszaporításának története. Az étel beállt többletének a csodája. Azt hiszem, az az "Exodus-többlet", amit a napokban próbálok megfogalmazni. "Amikor Jézus körültekintett és látta, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, így szólt Fülöpnek: 'Honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek?'" (Jn 6,5) A történelem "csodája", e többlet megjelenése. Pontosabban, annak a történetünkhöz szükséges többletnek a felajánlása - melyet minden megtorpant nemzedék vár. Az ötezer ember megvendégelése, s ezt kéne látnunk, megoldhatatlan szellemi hiányaink határán következik be. Az, hogy Jézus közelében találjuk a "megéhezőket", mutatja, hogy mint közösség hiányaink (hiányosságaink) határmezsgyéjén élünk. Mint mikor gyertya ég, s közepében, a tűzforró viasz áramlása röpít ki az égett kanócdarabkákat az olvadás határaiig; körkörösen. E hiány: a hiányzó válasz, tartalmi többlet a folytatáshoz. Egy megpillantott összkép: mely választ ad a lehúzó csapdahelyzetekre, erőtlenségekre. Az integráció és a növekedés, az erők összefogásának a hiánya. Ettől az "Exodus-éhségtől" szenvedünk. Márai modorossága pillanatok alatt kitisztul, amikor 1944-ben megfigyeli ugyanezt az evangéliumi helyzetünket; az ostromlott, "éhező" Budapesten. "Megírni az emberiség igazi történetét: mint lesz néhány tucat világháborún vagy népvándorláson át a sok erőfeszítésből egy kép, egy kínai váza vagy egy Bach-fúga?" (Napló)

Ez a hajszálnyi többlet, ami átváltoztatja növekedésbe a dolgok menetét, azonban, nem akar megszületni. Apák tékozolt felelősségén, anyák érzésein át sem tud megszületni ma ez az "eső". Az éhség és a belső láz az magunk fölé növésre pedig ott ég kibicsakló értelmünkben. A héten a harmadik alkalom, hogy szembesülök magára zárt magyar történetünkkel. Megüti fülem, mint teljes erőből adott, tántorító pofon: "mindennek a zsidók az okai." S a kánikulai ájulásban hallgatom, amint tarsolylemezes-táskával oldalán osztja az észt a távozó - s helyeslő - fürdővendégeknek egy fiatal apa. Nos, ez izgat, mindenek előtt ez. Ahogyan kiájultunk az evangéliumból és értelemből. Amilyen iszonytató hiányok fölött járunk. Plázák, plazmatévék, mobiltelefonok, és erőfeszítés nélküli történelmi nosztalgiák delíriumában; ahogyan süllyedünk, egymás arcát, hangját, és kezét vesztve. Amikor soha nem a lényegről beszélünk - legbensőbb Szövetségünk felmondásáról -, hanem mindig csak bűnbakokról, ellenségképben; s közben mind mélyebben kiégve.

Így olvasom Orbán Viktor tanulmányát a Magyar Nemzetben, az új jobboldali korszakról. S jut eszembe a bevezetőben említett "Exodus-hiány". Az írás komoly, erőtől duzzad. Ám vajon számol-e a magyarságon belüli kóros tagadással, freudi "nemmel", amivel valami fontosat, a leglényegesebbet tagadjuk. Nem tudom néven nevezni e hiányt. Pedig van neve; tudom. Ezt érzem, s így hallgatom, a tegnapi Bikini koncertet Tihanyban, a szabadtéri színpadon. Ez évtizedek óta az a népzene, amely, bár definiálni nem tudja, mégis beleállít az Exodus-krízis legközepébe. Lojzi zenéje vágyakat mond ki és zuhanást; éppúgy, mint a koncert előtti beszélgetés. Szeretem ezt az önmagából építkező, érző embert, az ő kedvéért jöttem át komppal. Benne ég abban a helyzetben, amire keresem a választ; eggyé válik ennek az országnak a seblázával és reményeivel. Igen; a muzsikus az, aki szintén közelébe megy az evangéliumi csodának. Miközben komponál, s próbálja kimondani, amit érez a változó helyzetekből. Nyelvet találni arra, ami feszíti; hacsak egy milliméterrel is kilépve - mert nevet ad nekik - a kényszerekből. Megírom majd Lojzinak, hogy a jövőre tervezett új album, bizony, evangéliumi mozdulattá kell, hogy legyen. ,"Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek; ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit kívántak."(Jn 6,11)


2009-07-25





1 megjegyzés:

sat. írta...

"Az Én mértéki mindig a, amivel szembe' Én lehet, a 'mérték' Isten" /Jézus
Kiekegaard: A halálos betegség, Göncöl '93, 94. old.

lehetek jó, /can i be good /kann ich gut bin,
ha Istent-tagadó? /if i'm an .. /wenn ich bin ein Atheist?
s emberek /& are Magyarphobe /und sind ungarfeindliche
a magyargyűlölők? /haters - humans? /Gehässigen - Menschen?

s bár a 'mérték' nélkül elveszünk
azér' Te mégse
gyűlölködj!
hisz tisztába'
vagy vele,
hogy mire számíthatsz,
mit várhatsz tőlük,
hogy mily
másokra nem figyelő,
mennyire fél szegény,
egy helyit féltő
nemzet/fajközpontú
kastély-múzeumőr

forrás: www.sztandit.blogspot.com