2009. július 23., csütörtök

Nyelvünk hozzámérése (angyal órával)



Angyal órával (St Kathrines, Marlborough 2008 január)

Nyelvünk hozzámérése (angyal órával)


B-év, 16. hét, P. (Kiv 20,1-17; Zs 18B; Mt 13,18-23)


A szakképzésről írt cikkem lektora a Mester és Tanítványból, kedvesen megküldi a korrektúrát. Egy soromat nem érti. Nézem a kiválóan javított szöveget, s nem csoda. Anglia után, francia nyelvleckék között tényleg valami anglicizmus-féle. Persze, összetett a gondolat is. Azt próbálom kifejezni, hogy a (szak)vizsgában a világ bennünk mondja ki önmagát. Bennünket mond ki a "mestervizsgában", egy jobb és szebb világgá. Másik levelet is kapok, benne baráti szó vezet. Inkább hallgassak, gyűjtsem magamba az élményeket itthon, környezetemben, és figyeljek (a közösség apátválasztás előtt). Mert "nagyon nehéz ma itthon". Érzem magam is; különösen az én freudi-evangéliumi gondolkodásommal. S valóban érzem, nehéz a visszailleszkedés. Mert bármennyire embert kiszipolyozó legyen is a nyugat kapitalizmusa; az emberek közötti kommunikációs kultúra mégis élő. Ellentétben azzal a roncsolással, amit a kommunizmus végbevitt. Tulajdonképpen, a késő-kádári konszolidáció csupán betetőzte azt a bizalmi válságot, ami az emberek között tönkrement. A bizalomban megnyílni nem tudó személy és közösség: nem fogja tudni magát hozzámérni lehetséges több önmagához. (A sajtószabadság, igaza van Márainak, a "másik életében való vájkálás szabadságává" lett. A benső szabadság, teszem hozzá.) A megújulás, elsősorban így nyelvi kérdés. Nyelvünk hozzámérése ahhoz a potenciálhoz, ami benne rejtőzik. Ez az a többlet tartalom, és többlet figyelem, ami átadható.

Számomra elmondani (kimondani) a bennünk lévő szüntelen útra-kelést: nyelvi nehézség. Küzdök a nyelvvel, anyanyelvemmel. Exodus-ról beszélni; egy sajátos "intertextualitásról". Amikor magával ragad bennünket a Lélek; az általa adott "forma": elsősorban azért, hogy nyelvünk képes legyen letapogatni a valóságot. Világunk helyesebb, teljesebb folytatását bennünk. (...) S közben, érzem, freudi vágyak munkálnak "nyelv alatti testemben". S igaza van Kristevának, hogy a tradíciók és hagyományos identitások kiégése után: újra egy freudi világot öröklünk meg. Nem intézményes kényszerekből, vallás vagy társadalom, hanem immár önmagunkból. Persze, szüksége van-e honi katolicizmusunknak egy freudi tudatra, mely erre a belőlünk született freudi testre reflektál? Aligha. Pedig, ami feladatként a vallási és még működő közösségekre vár, egy pozitív freudi kritikája annak a formátlanságnak, amiben vagyunk. Egyházként: annak a csapdahelyzetnek a leírása, amit tagadunk. Miközben szószékek mögött, kiürülő plébániahivatalokban állva halnak meg az egyházmegyék. Tagadhatjuk a szétesést; a nyelvi elszegényedést, amiben élünk, természetesen. A Megtestesülés, a kereszténység központi titka - e határhelyzetben úgy érzem - elsősorban annak komolyan vétele, hogy Ő megszületni akar közöttünk. Mégpedig új nyelvben. A valóság megfogalmazását akarja az Érkező tanulni-tanítani. Komolyan venni a szexust, mely mára maga alá gyűrte bennünk az eroszt, és a gondolatot. A nyelvi megszületés és megújulás drámája így teljes. Egyházakban; de elsősorban kultúránkban: a felejtés és a megértés lehetséges katlanjaiban. S míg évek óta "szószéktől elszakadtan" dadogok, s küzdök önmagam előtt is a leegyszerűsödésért, olvasom a józanító statisztikát. 2000-ben a fiatalok 27 százaléka vallotta nem hívőnek megát, addig ma 2009-ben 35 százalék nem hisz semmiben. Ennyien hulltunk ki az összekötő Nyelv lehetőségéből. Vallásos és világi oldalon; idehaza. Nos, ez a tétje az Exodus-minőség születésének "nyelvünkben." A lassú erjedésé gondolkodásunkban: figyelmünk termékennyé változhat. Milyennek látszunk az ígéretnek abból a földjéből? Ez az "exodus" előtti és utáni önmagunk, amit az evangélium kontrasztja feltár. Addig marad az érinteni, a szólítani nem tudás. A tét: létezik a másik világ, a termékenyebb világunk. Éppoly valós, mint az Exodus-nyelvért való, ténylegesen becketti küzdelem. "Akinél pedig sziklás talajra hullott, az hallja az igét, és azonnal örömmel fogadja, de nem gyökerezik meg benne." (Mt 13,21) "Akinél pedig jó földbe hullott, az hallja és érti az igét, és terem: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit." (Mt 13,21)


2009-07-23






Nincsenek megjegyzések: