Michel Ciry, Keresztelkedés (L'Eglise de Varengeville-sur-Mer)
Minőséget építeni
B-év, 16. hét, H. (Kiv 14,5-18; Kiv 15,1-6; Mt 12,38-42)
Márai Naplóit a benne feltáruló kibontakozást megfigyelve érdemes olvasni. Sajátos kontrasztként, 1943-tól fokozatosan tartalommal telnek meg e feljegyzések. Téttel. Az író "polgári" világa pillanatok alatt szertefoszlik. Döbbenetes megnyílással válaszol a szétesésre, s a berendezkedő kommunista diktatúrára érkező, "új rendjére". Márai világvesztése, számomra, az életmű legértékesebb része. Maradandó kilátópont a hiányokra, melyet a magyar társadalom időtlenül hordoz. Sőt, rálátás ez, az európai műveltségre tett utalásai miatt, a magyar kultúra hiányaira. Az író modorosságát fokozatosan levetkőző, 1943 és 1949 közötti feljegyzések, mintegy késői honfoglalás kísérletek. A határokon - az önmagunk szabta korlátokon - belül történik ez a valójában honvesztés-honfoglalás. Zrínyi Török áfium ellen való orvossága óta kevés ilyen őszinte írásunk van. Illúziók és nosztalgiák nélkül néz szembe egy önmagába zárkózott nemzet történelmi sebbe, tragédiába testesülő középszerűségével. Mely középszer egyenes következménye a viszonyítási horizontok tagadásának és elutasításának. Naplója sajátos műfaj. Monológ határhelyzetben. Az írói én történelmi szabad asszociációik lenyomata. Senkihez sem szól tényegesen, ettől egyetemes szembesülés. Felismerése: a kiégett és elfecsérelt múlt éppoly meddő, mint az ismeretlen, önmagát kikényszerítő jövő gyökértelensége. Ebben a monológban, a partra vetettség végzetszerűségében, mégis tisztán látszik a "Rendszer", mely zászlók színétől és alkotmányok változásától függetlenül reinkarnálódott. Az arcunk mögötti arctalanság, melyet tagadunk, bukik Máraiban felszínre. Késő-kádári, véget érni nem akaró tajtékunkban (mert ez a jelen) tisztán kivehető a minőség, mint igazodás elvesztése. Ebben a tágabb értelemben igenis kéne, muszáj lenne újra Trianonról beszélni. Hatását és befogadás-történetét újra-értékelni. Előbb, mint a "Magyarország a magyaroké" plakátarcai megtennék. "Mi történt itt, huszonöt éven át? Egy érdekszövetkezet, a feudális nagybirtok védelmében, Trianon ügye alatt prolongált huszonöt éven egy rendszert, mely finom és kevésbé finom terrorral elnyomott, elsikkasztott mindent, ami minőségi törekvés volt. Mindenki zsidó volt vagy zsidógyanús, vagy zsidófeleséges, vagy dekadens angol- és franciabarát, szabadkőműves és kommunista, akit joggal lehetett gyanúsítani, hogy minőséget akar. Az érdekszövetség nem akart minőséget; Kolozsvárról és Kassáról kiabáltak, hogy itthon ne változzon semmi, s nem mondhatta el senki, hogy Kolozsvárt és Kassát csak úgy lehet visszaszerezni, ha itthon olyan minőséget építünk fel, melynek vonzereje van a környező államok népeire és az elszakított magyarságra is. A csehek, szerbek, a románok minden írójukkal, festőjükkel, szobrászukkal büszkén szaladtak a világ elé, lelkendezve mutatták tehetségeiket. A mi külföldi követségeinken úgy fogadták a bekopogtató, vándor magyar írót, művészt, szellemi embert, mint a szolgabíró fogadja a raportra berendelt zsellért. "
Budapest ostroma, az ország önfelélése - a Márai-napló - mintha nem ért volna véget. Ennek a nemzedéknek nem is adatik más jel. Nem adathat más, mint az erők, a még megmaradt szellemi igazodások lebontása. A zsákmány (hatalom) bódulatában - és a minőség tagadásában - önmagát felélt bal-, és jobboldalak. Ami van, mindig a valami helyett. A forrásoknak a múlttal szembeni tartozásból születő integrációja helyett mindig a lehetőség felélése. A baloldaliság, a liberalizmus maradékát is sikerült "lebontani". Múltba hullásuk nem azért fájdalmas, mert ez a politikai garnitúra eltűnik. Hanem a gyökértelenségük mögött még mélyebbre fojtott múlt miatt. Nemcsak zászlók közepe hiányozhat, de hazudott szövetségek üres helye is. "Akkor újra megszólították néhányan az írástudók és a farizeusok közül: 'Mester, jelt akarunk látni tőled.' Ő pedig így válaszolt nekik: 'Ez a gonosz és parázna nemzedék jelt követel, de nem adatik neki más jel, csak a Jónás próféta jele. Mert ahogyan Jónás három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is a föld belsejében három nap és három éjjel.'" (Mt 12,38-40)
A hiányzó nemzeti szolidaritás miért nem fáj, egyszerre? Márai kerülgeti a témát, nem nevezi így, de zuhanásunk ténylegesen "szakrális vákuum". A látható történelem legbensőbb sejtmagjáig tanít figyelni a krízis, amit tagadunk. A terapeutikus viszony hiányára a Szöveggel; a dialógusra, mely felnyitná az egyébként jó hírre hangolt szemhatárokat. Ez az evangéliumi hang tétje. Hagyni magunkat újra olvasni egy gyógyító Írás által. Mely paradox módon épp úgy érkezik, mint a Márai által dokumentált rendszervesztés. Megműveletlen kegyelem, talán ez az egyik neve. "Keresni [kell] egy tantermet, egyfajta elemi iskolát nyitni, ahol új magyar nemzedékeknek megmagyarázzák szellemi emberek az alapfogalmakat: a haza, a nemzet, az állam, a társadalom és a világhoz való emberi, nemzeti viszony alapfogalmait."
2009-07-20
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése