Ikonfestés (alapozás)
Először festek ikont. Mondhatni, húsz éve után veszek kézbe ecsetet újra. S ráadásul egy egészen más műfajban. Tesztje ez a türelemnek, és iskolája (a pótvizsga szorongató érzésével) az önismeretnek. S az a legkevesebb, hogy az ember szembesül a megkopott, s nullára csökkent (egykori) technikai tudásával. Technikai tudás, mint ilyen, az ikon festésben, egyszerűen nincs. Ügyetlen kezem: az én (egó) sziklazátonya.
S valóban, az elso vonalakkor, az ikon-minta átmásolásakor, szinte elviselhetetlen a szembesülés. Sem a vonalak, sem a szem nem engedelmeskedik. Az ikon (az átmásolandó őskép-eredeti) egyszerűen szembesít: múltam, jelenem, koncentrációm teljes hiányával.
Az ikontábla csiszolása már bevezetés volt ebbe a tudomásulvételbe. Meglep, fizikálisan mennyire igénybe veszi az egész testet az alap ki-, és megmunkálása. Az egész test bevonatik. S már ez az anyaggal szembe-találkozás szemembe mondja: káoszból, egész életem kialvatlanságából érkezem. Még jóval az ikonon uralkodó fordított perspektíva megrajzolása előtt - életem megszokott, "összetartónak" hitt perspektívái épp most omlanak össze.
S az alak, kölönösen az arc átrajzolása frusztrál. Épp a legfontosabb helyen nem állnak össze kifejezővé a vonalak: az arcon és a kézen. Különösen a szemeken.
Mégis, ráhagyatkozom a másolás mechanikus rendjére. S benn, imádkozom. S a koncentráció első, lassú és verejtékes képződése megnyugtat.
S itt jut eszembe a napokban Pilinszkitől olvasott esszé, "A mű születése". Meglepően rokon a koncentrációért küzdő ikon-író lelkiségével. Mert az ikon alapozás fizikai, s később esztétikai küzdelme, döbbenetesen ugyanaz a rokon út.
Az ikon-tábla vers összefüggés, mint nyitókép. "A vers anyaga a nyelv. Mit jelent ez? Hogy a nyelv ellenében kell megvalósulnia, a nyelv konvencionális jelentése ellenében kell kimondania valamiképpen az egyszerit." És: "A vers [ikon] lényegében ellentétes anyagával, a nyelvvel, s mégis egyedül általa, vagy pontosabban ellenére tud csak megszületni."
Az elkészült ikon és a nyersanyag (tábla, festék és az ikon fényében át nem világított életünk) feszültsége az a költői figyelem, amiről Pilinszky beszél.
Önmagam és a világ távolságát megteremteni, meglátni, majd szemlélni. Ez szabadulásunk a mából. Hogy áthatoljunk ezen a mán, mint ikonunk nyersanyagán, s belássunk jövőnkbe, majd kommunikálni kezdjünk a jövővel.
2013-07-04
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése