Magyareltolódás; Határkatolicizmus
Gyönyörű napsütés Brüsszelben. Nyárba emlékezik az ősz. Sok-sok kép bennem; ami a nyárról itt maradt. Barátommal a történelmi belvárost járjuk be. Élvezzük a napsütésben érkező békét. Még Bécs emléke; W.A.-val a vacsora és a beszélgetés. A Stefans-dom éjszakai templom-benseje. A sötétben még tágasabbnak látszik. Belgium más. Rendezettség és az angol rusztikusság határán. Elegancia és átöltözködés a határon túliba, amire csak egy szó találó: Albion.
A kép, ami mélyen nyugtalanít, azonban más. A hajdúböszörményi zsidó temető a Hadházra vezető út mellett. Éppen kiérve a városból. A zsidó közösség a városon kívül temetkezhetett. Csak a "kintben". A sírkert rendben is van, nem is. Barátommal nézünk be, a kerítésen át. Családját, magyar vidéki zsidó, ugyanez az örvény gyilkolta le. Az itt eltemetetteknek van sírköve. Békeidőben haltak meg, a dolgok rendje szerint, "természetesen". Névvel, hellyel. A temetőkert különös, nyomasztó jel. Kiáltja magából, ugyanebben az őszeleji nyárban, az elhurcoltak hiányát. A fokozhatatlanságig magányosak ezek a sírok. Gondozatlanok, sajátos értelemben. A fű lenyírva. Szárazság a fejfák között. Mozdulatlanul hullámzó héber betűk. Nyugtalan időben kimerevedett írás. Gondozatlan a temető: mert elhagyatott. 1945 óta ezeket a sír-arcokat nem érinti családtag, rokon tekintete. Groteszk mementó, ahogy teljes jelenlétükkel élnek a temetőfalon kívüli utcák. Nincs nyugtom a képtől. S nem véletlen marad bennem. Évekkel ezelőtt, jó tíz éve, fedeztem fel a böszörményi zsidó sírkertet. Érzem: kapaszkodnak tekintetembe az ittmaradottak, és az itt nem maradhattak.
Negatív jelenlét. Emlékezni indít. S érzem, hálás jelenlét is. Mert tekintetemben maradnak, s bennem moccannak tovább a Meghallgatatlanok. Pozitív jelenlét. Erő.
2011-09-30
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése