Megmutatott rét

Hamarosan folytatódik a Londoni napló. Eltelt a nyár. Megpróbálom kiírni magamból az itthon töltött heteket. Nagy lélegzetvételek, sok-sok elszámolás magunkban tízig, százig, ezerig szükséges, hogy a szeretet objektivitásában szólhassunk arról, ami most van. Hamarosan megelenik a Népszabadságban a Vive la République című korábbi bejegyzés, még márciusból. Régi-új történet.

Napokbeli, vezetés-közebeni ismételt élményem. Egy nehéz helyzetben lévő közösség-ország életében vajon miért öntik ránk a szerkesztők a horrorisztikus híreket? Gyilkosságok, vonatbalesetek, bárbeli lövöldözések - idegen országokból és itthonról. Kinek igénye ez? Ki, mi mozgatja a hírszerkesztőket, hogy ez kell? Nem csoda, ha már reggel úgy kelnek fel az emberek, lépnek be a liftbe, indulnak el lépcsőházba, hogy na, ma az első dolgom az lesz, hogy elharapom a szomszéd vagy az első szembejővő torkát. Mozgalmat kéne indítani az erőszakmentes hírekért.

Két dolgot szüntetnék, illetve "tiltanék" be az országban. A fizetett parkolást, s kerékbilincsezést, és a gyilkosságokról szóló napi híreket.
A polgári mentalitás e külső és belső szabadságból születik. Egy másfajta ember- és polgárképet tételez fel mindkettő. Ahhoz képest, ami most van.