Zsugortartások

.

.

B-év, 2. hét, K. (1Sám 16,1-13; Zs 88,20-28; Mk 2,23-28)

Sámuel könyvében Dávid prófétává választásának jelenete összefoglalja az ószövetségi prófétai hagyományt. Isten előtt a szív áldozata értékesebb, mint a rituális áldozat. A történelem áttetszővé válik: az emberi választásokat korrigálja egy benső Tisztánlátás. „Ne tekints a megjelenésére, se termetes növésére, mert én megvetem őt. Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van."„Hátra van még a legkisebb - felelte õ -, de õ éppen a juhokat őrzi." „Sámuel pedig fogta az olajos szarut, és felkente őt testvérei jelenlétében. Akkor az ÚR lelke szállt Dávidra, és attól kezdve vele is maradt." (1 Sám 16,7.11.13.)

Nem, nem távoli történet ez. Minden korban ugyanabban a kihívásban járunk. Hogyan válhatnak áttetszővé a törvények, melyekben és melyek által élünk. Meglátjuk-e, hogy a Törvények célja az ember szolgálata: emberi virágzásunké. Az inga egyik oldala: a mindig megpillantott emberi szükség. Amikor törvényekről, szabályokról szólva: egymásról szólunk és egymáshoz beszélünk. Negatív irányba kilengése: amikor saját érdekünket kommunikáljuk, és nem közös igazságunkat.

Nem ellenség a posztmodern világ. Sokkal inkább kihívás és próba áttetszővé válásunkra. Mondják, a posztmodern a széttöredezett történelem. Amikor, Ady Endre gyönyörű soraival, „Minden Egész eltörött, Minden láng csak részekben lobban, Minden szerelem darabokban". (Kocsiút az éjszakában) Korunk áttetszővé válásunk próbája: a kegyelemben. Igen, próbánk a kegyelemre. A posztmodern szétgurulás, amiben élünk, alkalom a történelem érzékének, mint Egésznek úra-élesztésére. S ezen keresztül a történelem Istene érzékének helyreállítására. Hisz, a történelmet Egészben látni, mindig „Üdvtörténet". Azaz, történetünknek alapzata van; s benne magunknak felelősségünk.

Az evangéliumi jelenet megmutatja, hogy létezik ez az egybefogó tekintet. Lepillanthatunk a múltban az okokig. Ez történik Jézus polémiájában, mikor a Törvény − s benne önmagunk − áttetszővé válását sürgeti: „Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor szükséget szenvedett, õ is, meg azok is, akik vele voltak?" „Bement az Isten házába Abjátár főpap idején, és megette a szent kenyereket, amelyeket nem szabad megenni másnak, csak a papoknak; és azoknak is adott, akik vele voltak." Majd hozzátette: „A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért; tehát az Emberfia ura a szombatnak is." (Mk 2,25-27.)

Elképzelem, vajon más formát öltene-e világunk, ha globális válságaink közepette az Egész érzékével döntenénk. Hajlandó lenne e az ember, a politikai közösségek, világhatalmi vezetők függetlenül élni a „jelen manipulációitól"? Mert nem is látjuk, mennyire a posztmodernné lett történelem rövid-pórázának fogságában "mozgunk és vagyunk". A kor félelmei igazgatnak bennünket. Átfut rajtunk a kor a maga izgalmaival. Akadálytalanul. "Egész-telenül."

S nézzük meg, egész közelről. Hogyan torzulnak zsugortartásba korábbi „Törvényből" született civilizációk. S hogyan produkáljuk groteszk testtartásainkat. Történelmi kancsalsággal: a sajtószabadságot követelő Európa, szemrebbenés nélkül szolgáltatta ki a Wikileaks kiszivárogatás vezetőjét. Pedig nem történt más, mint hirtelen, egy pillanatra áttetszővé vált zsugortartásunk.

Elképzelem, hogy ott a tőzsdéken, a hangzavarban − milyen döntések születnének az Egész előtti elkötelezettségünkben. Ha hirtelen a számok mögött láthatóvá válna a döntések nyomán bezárt gyár; s az őslakosságok kifosztott reményei. S a kérdés: mi, ki ad távolságot zsugor-önmagunkra? Ha egyszer nem azt néznénk, „ami a szem előtt van", monitorjainkat, de ami a történelem Szívében van.

2012-01-17