Elmaradt naplójegyzetek

Bikini, Class FM koncert, Balatonfüred júl. 26,
SunCity, Annagora Aquapark

Itthon. A szó "pontja" mögött sok-sok sorjázó élmény. Írni szerettem volna, de, valami - az itthon lét - miatt elmaradt. Egy pontig mindez természetes. Egy ponton túl, azonban, megörökítésük önfegyelem kérdése is. S ugyanez az önfegyelem vonatkozik minden más, a pszichénken kívül eső "táj" lejegyzésére.

A napokban Hannah Arendt bevezető ismertetőjét olvastam Walter Benjaminról (1892-1940), Illuminations című esszégyűjteményéből. Megérint a jellemzés: Benjamin a részletek megörökításében hitt. A világ, egy korszak, legapróbb töredékeiben tükröződik legjobban.

Minél forrongóbb, minél megfoghatatlanabb a kor, annál közelebb kéne hajolnunk részleteihez. Ezek a mikro-összefüggések ajándákozhatják vissza az elveszett egész élményét.

Ilyen parányi összefüggés, itt, a debreceni Szőke Cukrászdában megfigyelt részlet. Tegnap voltam itt először. Hamarabb véget ért az orvosi vizsgálat. (Kezdődő reuma épp az ujj-izületekben, amivel az ecsetet és a karcolótűt fogom.) Jeges teát kértem. A hosszú felsorolásból, hogy milyet, a citromosat választottam. S ma, amikor húgom van anya kéztörésével vizsgálaton, visszajövők. Másnap. A pincérnő kedvesen kérdez: citromosat? Nos, a tegnapi citromos teára emlékezés: remény. Hogy ezeken a mikro-figyelmeken és vágyakon alapszik figyelmetlen világunk.

Július 24-én, szinte szokás szerint, ha a közelben lépnek fel, Balatonfüredi koncertjükön találkozom Lojzival. Mint mindig, sietésben, főleg ők. De egy baráti ölelésért, Zamárdiból, a tihanyi komppal, örömmel átmegyek. (Anya kéztörése rövidebbre vágja nyaralásunkat, így, egy másik baráti a látogatás az apátságba, elmarad. Hiába, az életünkből ki- és elmraradó részletek ugyanolyan fontosak, mint bekövetkező találkozásaink.)

Lojziék a Class FM promóciós sorozatában léptek fel, rövidített műsorral. A koncert után szinte mentegetőzve jegyzi meg, hogy itt a slágereket kellett játszani. A gondolatibb dalok kimaradtak. Volt osztálytársa, feltétlen és kissé figyelmetlen rajongója a zenekarnak, azonnal rákontráz. "Ááá, figyelj, ne aggódj, ez a szemelvények kora. A történelem tanításban is most ez az ami működik." Nem értek vele egyet. Bár szeretem Lojziék dalait, de a sok sláger együtt, valódi koncertként nem működik.

S a napokban ezen elgondolkodom. Mi lehet az a zenei hangzás, amire ma - regimentírozott rohanásaink között - felkapnánk a fejünket. Akkor is, ha a napok rutinjai (s soha meg nem figyelt töredékei) között szembe kell mennünk slágereket kikövetelő ízlésünkkel. (S maga a "sláger" is, nemde, a világ egy részletének, egy pozitív érzésnek és vágynak a megfigyelésében gyökerezik?)

Gondolataim Lojzival is megosztom, elképzelt közönségeként. Az elmúlt évek "megasztárjai" és egyéb vetélkedő győzteseiből színpadra (piacra formált) előadók ontják a slágereket. Sőt, mintha csak slágereket akarnának írni. A végeredmény, a regimentírozott ürességnek a folytatása, amiből szabadulni vágyunk. (Egy füredi fellépő, nem tudom ki ő, de népszerű slágernév, zöldségeket beszél a színpadról. Jópofizik a slágeréhes közönséggel, patronizál. "Már akkor sem érvényes amit mondok, amikor megkomponálom." Épületes hülyeség vagy posztmodern őszinteség?) Ami ma megszólítana, éppen nem a sláger. Hanem az annak kereteit szétfeszítő igényesség. Miért? Mert elkoptatott arcunk világában, vágyjuk, hogy elveszett, meg nem figyelt, kellő figyelemmel nem ápolt gazdagságunkat a dal visszatükrözze. Ezért vágyom olyan új dalokra, melyek mernek részleteket és finomságokat kibontani. "Komplex", hangszeres betétekben gazdagabb zenét. A tartalomról már nem is beszélve. A rágógumi ízre egyszerűsített ember ("már nincsenek fiatalok csak munkaerő") ideje lejárt.

2013-07-20