 |
| Michel Ciry, Antigoné |
Nehéz
történetet hordozó ember arca néz velünk szembe. Ciry képnek
címe: Antigoné. Metsző tekintete, nem agresszíven, de belénk
hatol. Egyszerre távolság e tekintet és egyszerre segítségkérés;
együttérzésünk szólítása. Félalakos portré, a kép a mellkas
magasságában véget ér. A váll épp hogy látszik. Antigoné
vállán egy, az őt hátulról támogató kézmozdulat. Szinte csak
jelképesen, hisz mindössze két ujj látszik.
*
Az
alak nehéz dilemmát hordoz. Láthatóan küzd, egy még meg nem
oldott feladattal. Tekintete kimerülés és magabiztosság határán.
A morális probléma, amit hordoz, emberi erőnk végső határán
láttat bennünket. Igazán döntő életkérdéseinket –
nem tudjuk egyedül
megoldani.
Szükségünk van a támogatásra, egy láthatatlan, Másik
tekintetre. Tisztult tekintetünkre. Az arc ebben az értelemben
zavartságot tükröz. Bármilyen jelentéktelennek tűnjék is, a
másik ember leheletnyi szolidaritása –
elemző tekintete –
képes kiemelni bennünket megváltatlan helyzetünkből. A képen
„két ujj” is képes az áthatolhatatlanból kiléptetni.
*
Az
arc neme jelentéktelen. Egyszerre férfi és női arc. A két vonás
– „anima” és „animus” – integrálandó. Antigoné Ciry
képén: nő benső erővel. S éppígy férfi is, akin a
feminine/női teljes erejével átragyog.
*
Az
arcon három domináns érzés. Függetlenség. Magabiztosság (benső
bizonyosség). Félelem. Integrációjuknak lehetünk tanúi:
egyforma erővel vannak jelen. Ebből az egybeolvadásból fakad
Antigoné arcának sokrétű olvasata. Gondok terhe alatt
„zavarodott” személy. Magabiztos személy, aki tudatában van,
kizárólag önnön energiáiból merít, s bízik sikerében. Vagy,
szinte épp ellenkezőleg: az ereje végességének tudatára ébredő
személy. Akinek szemében épp megszületik a hála a másik
(segítő) jelenléte iránt.
*
Ciry
nem véletlen választotta Antigoné alakját. Szophoklész
drámájának hősében az emberi lelkiismeret drámája
összpontosul. Elmélkedésünk e háttér előtt bomolhat ki.
*
Spirituális
olvasata e lelkiismeret „alaphelyzetének”: nem látjuk a
személyt a háttérben. Jelként csupán kezét látjuk Antigoné
vállán.
*
A
kéz a váll ívén ugyancsak elmondja, „javasolja” a
felismerést: soha sem vagyunk egyedül, még akkor sem, ha egyedül
vagyunk. Ez az emberi lét paradoxona. Egyfajta jóság, Isten,
lelkiismeretünk, a személyek, akikhez közünk van: mindig velünk
vannak. Mint Antigoné esetében fiútestvére keze. A csupán
részletben ábrázolt kéz – két ujj – jelenléte élő és
elhunyt embertársainknak. A mutató ujj, ahogy a váll ívéhez ér:
finoman felderített színű a ruha sötétje felett. Leheletfinom
kifejezése ez: az élő és holt (elvesztett) embertárs
lelkiismeretünkben mindig feltámadásban él. Teljes életet,
teljes valóban. Lehet, hogy „kezük”, e láthatatlan érintések,
egyfajta „angyalszárnyak”? Ha angyalként ábrázolnánk az
embert, ez lenne angyal-alakúságunk? A legmélyebb belső utakra
(„repülésekre”) indulva a lelkiismeret végtelen és egyszerre
véges egében? Az alak mögötti háttér különösen tömör kékje
ezt a végtelen intenzív teret villantja fel.
*
Antigoné
története a bátorság és a lelkiismeret története. Szembe mer
szállni Kreón akaratával. Arcába tudja mondani, hogy nem
birtokolja „az istenek” hatalmát, van, ami nála is erősebb. Ez
a lelkiismeret ereje. Temetetlen testvérét, Kreón tiltó rendelete
ellenére, temetetlen hagyni elfogadhatatlan. S muszáj felfigyelnünk
a tényre: a lelkiismeret itt nem a Freud által büntető-regulázó
„felettes én”. Antigoné lelkiismerete nem félelemből
cselekszik, nem a közösség íratlan szabályainak alávetettségből.
Egyedül testvére Arcának és méltóságának szolgál.
A
büntetés, engedelmesség, szabály- és szokáskövetés
kategóriáin túl.
*
E
benső hangot követve félelem és bátorság együtt léteznek.
Ciry képén az arc mutatja: Antigoné nem ismeri a jövőt. A
cölinkék sötét kocka tömbje, mint háttér, ennek az
ismeretlennek feszül. A kéz ebben a kontextusban különös
jelentésre tesz szert. Testvére háláját mondja el.
Áldozathozataláért: hisz könnyebb lett volna követnie Kreón
szavát, mint felvállalni a jövő hordozta félelmeket. Isten
szeretete, kezét vállunkon hordozni (akár holt, akár élő
Isten/egyház) ilyen, csakis a jövőben megvilágosodó kihívás.
(S tulajdonképpen, ez lehet egyik „kollektív” keresztény
olvasatunk, mint megjelenő gondolat. Ciry Antigonéja a Hagyományért
felelős ember ikonja. Bármilyen helyzetben legyen is keresztény
kultúránk és intézményes egyházunk, „kezét” hordoznunk
kell vállunkon. A teljesebb élet felé. Önmagunkból adva; mégis,
e közös vándorlásból táplálkozva. S ez igaz a nemzeti,
kulturális közösségeinkre is: mindig vállunkon hordozott
viszony.)
*
Az
arc fény-árnyék viszonya. Jobb felén az árnyék: az ismeretlen.
Az arc másik oldalának fényessége: a lelkiismeret fénye. Fontos
látnunk: egyik sincs túlsúlyban a másik felett. Épp az árnyékos
arcfélből, szigetként kicsillanó szem mutatja integrációjukat.
*
A
kéz a fény oldalán van: „Bármi is történjék, jó helyen
vagy.”
*
A
száj erőt sugall. Ha közelebbről megfigyeljük, ez a száj nem
bizonytalanságba biggyed. Szelíd száj, ám fontos szavakat képes
megfogalmazni. A homlok az, ami gondterhelt. Benső értelemben,
kettősük megismétli a megfigyelt fény-árnyék viszonyt.
Mindegyikünk hordozza a fény és árnyék történetét.
*
A
lelkiismeret emberei általában bátrak. Bátrabbak környezetüknél.
Ám csupán ritkán győztesek. Gyakran meghalnak. Alulmaradnak.
*
S
az utolsó megfigyelt részlet. A kéz a vállon a mi kezünkként is
látható. Átöleléseként a társnak. Mellé, mögé lépünk:
kísérőjévé leszünk. S egyben saját „kérdésbe tett”
(kihívás elé állított) életünk őrzői (megértői!) leszünk
a szolidaritás e gesztusában. A szolidaritás Exodusa ez. Benne
válik Antigoné képe saját portrénkká.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése