2013. augusztus 22., csütörtök

Antigoné (gyorsvázlat a lelkiismeretről)



Michel Ciry, Antigoné
























Nehéz történetet hordozó ember arca néz velünk szembe. Ciry képnek címe: Antigoné. Metsző tekintete, nem agresszíven, de belénk hatol. Egyszerre távolság e tekintet és egyszerre segítségkérés; együttérzésünk szólítása. Félalakos portré, a kép a mellkas magasságában véget ér. A váll épp hogy látszik. Antigoné vállán egy, az őt hátulról támogató kézmozdulat. Szinte csak jelképesen, hisz mindössze két ujj látszik.
*
Az alak nehéz dilemmát hordoz. Láthatóan küzd, egy még meg nem oldott feladattal. Tekintete kimerülés és magabiztosság határán. A morális probléma, amit hordoz, emberi erőnk végső határán láttat bennünket. Igazán döntő életkérdéseinket nem tudjuk egyedül megoldani. Szükségünk van a támogatásra, egy láthatatlan, Másik tekintetre. Tisztult tekintetünkre. Az arc ebben az értelemben zavartságot tükröz. Bármilyen jelentéktelennek tűnjék is, a másik ember leheletnyi szolidaritása elemző tekintete – képes kiemelni bennünket megváltatlan helyzetünkből. A képen „két ujj” is képes az áthatolhatatlanból kiléptetni.
*
Az arc neme jelentéktelen. Egyszerre férfi és női arc. A két vonás – „anima” és „animus” – integrálandó. Antigoné Ciry képén: nő benső erővel. S éppígy férfi is, akin a feminine/női teljes erejével átragyog.
*
Az arcon három domináns érzés. Függetlenség. Magabiztosság (benső bizonyosség). Félelem. Integrációjuknak lehetünk tanúi: egyforma erővel vannak jelen. Ebből az egybeolvadásból fakad Antigoné arcának sokrétű olvasata. Gondok terhe alatt „zavarodott” személy. Magabiztos személy, aki tudatában van, kizárólag önnön energiáiból merít, s bízik sikerében. Vagy, szinte épp ellenkezőleg: az ereje végességének tudatára ébredő személy. Akinek szemében épp megszületik a hála a másik (segítő) jelenléte iránt.
*
Ciry nem véletlen választotta Antigoné alakját. Szophoklész drámájának hősében az emberi lelkiismeret drámája összpontosul. Elmélkedésünk e háttér előtt bomolhat ki.
*
Spirituális olvasata e lelkiismeret „alaphelyzetének”: nem látjuk a személyt a háttérben. Jelként csupán kezét látjuk Antigoné vállán.
*
A kéz a váll ívén ugyancsak elmondja, „javasolja” a felismerést: soha sem vagyunk egyedül, még akkor sem, ha egyedül vagyunk. Ez az emberi lét paradoxona. Egyfajta jóság, Isten, lelkiismeretünk, a személyek, akikhez közünk van: mindig velünk vannak. Mint Antigoné esetében fiútestvére keze. A csupán részletben ábrázolt kéz – két ujj – jelenléte élő és elhunyt embertársainknak. A mutató ujj, ahogy a váll ívéhez ér: finoman felderített színű a ruha sötétje felett. Leheletfinom kifejezése ez: az élő és holt (elvesztett) embertárs lelkiismeretünkben mindig feltámadásban él. Teljes életet, teljes valóban. Lehet, hogy „kezük”, e láthatatlan érintések, egyfajta „angyalszárnyak”? Ha angyalként ábrázolnánk az embert, ez lenne angyal-alakúságunk? A legmélyebb belső utakra („repülésekre”) indulva a lelkiismeret végtelen és egyszerre véges egében? Az alak mögötti háttér különösen tömör kékje ezt a végtelen intenzív teret villantja fel.
*
Antigoné története a bátorság és a lelkiismeret története. Szembe mer szállni Kreón akaratával. Arcába tudja mondani, hogy nem birtokolja „az istenek” hatalmát, van, ami nála is erősebb. Ez a lelkiismeret ereje. Temetetlen testvérét, Kreón tiltó rendelete ellenére, temetetlen hagyni elfogadhatatlan. S muszáj felfigyelnünk a tényre: a lelkiismeret itt nem a Freud által büntető-regulázó „felettes én”. Antigoné lelkiismerete nem félelemből cselekszik, nem a közösség íratlan szabályainak alávetettségből. Egyedül testvére Arcának és méltóságának szolgál. A büntetés, engedelmesség, szabály- és szokáskövetés kategóriáin túl.
*
E benső hangot követve félelem és bátorság együtt léteznek. Ciry képén az arc mutatja: Antigoné nem ismeri a jövőt. A cölinkék sötét kocka tömbje, mint háttér, ennek az ismeretlennek feszül. A kéz ebben a kontextusban különös jelentésre tesz szert. Testvére háláját mondja el. Áldozathozataláért: hisz könnyebb lett volna követnie Kreón szavát, mint felvállalni a jövő hordozta félelmeket. Isten szeretete, kezét vállunkon hordozni (akár holt, akár élő Isten/egyház) ilyen, csakis a jövőben megvilágosodó kihívás. (S tulajdonképpen, ez lehet egyik „kollektív” keresztény olvasatunk, mint megjelenő gondolat. Ciry Antigonéja a Hagyományért felelős ember ikonja. Bármilyen helyzetben legyen is keresztény kultúránk és intézményes egyházunk, „kezét” hordoznunk kell vállunkon. A teljesebb élet felé. Önmagunkból adva; mégis, e közös vándorlásból táplálkozva. S ez igaz a nemzeti, kulturális közösségeinkre is: mindig vállunkon hordozott viszony.)
*
Az arc fény-árnyék viszonya. Jobb felén az árnyék: az ismeretlen. Az arc másik oldalának fényessége: a lelkiismeret fénye. Fontos látnunk: egyik sincs túlsúlyban a másik felett. Épp az árnyékos arcfélből, szigetként kicsillanó szem mutatja integrációjukat.
*
A kéz a fény oldalán van: „Bármi is történjék, jó helyen vagy.”
*
A száj erőt sugall. Ha közelebbről megfigyeljük, ez a száj nem bizonytalanságba biggyed. Szelíd száj, ám fontos szavakat képes megfogalmazni. A homlok az, ami gondterhelt. Benső értelemben, kettősük megismétli a megfigyelt fény-árnyék viszonyt. Mindegyikünk hordozza a fény és árnyék történetét.
*
A lelkiismeret emberei általában bátrak. Bátrabbak környezetüknél. Ám csupán ritkán győztesek. Gyakran meghalnak. Alulmaradnak.
*
S az utolsó megfigyelt részlet. A kéz a vállon a mi kezünkként is látható. Átöleléseként a társnak. Mellé, mögé lépünk: kísérőjévé leszünk. S egyben saját „kérdésbe tett” (kihívás elé állított) életünk őrzői (megértői!) leszünk a szolidaritás e gesztusában. A szolidaritás Exodusa ez. Benne válik Antigoné képe saját portrénkká.  

Nincsenek megjegyzések: