Kollaterális áldás

gimnázium rajz, Elégia, 1984-ből, 16 évesen

Az USA katonai szótára különös módon gazdagította világunk szókincsét. „Collateral Damage”. A kifejezés azokra a civil áldozatokra utal, akiket a csapás eredetileg nem szándékozott elérni. Justin Welby, Canterburi érsek fogalmazta meg egy dél-angliai karizmatikus találkozón: az egyház imaélete „collateral blessing”. Azaz, olyan figyelem, melyből az egész világ részesül.

S elgondolkodom, helyén való-e a párhuzam a katonai szótárral. S rövid töprengés után belátom, igen, jó választás. Hiszen a leg-agresszívabb kár-okozást hivatott ellensúlyozni a figyelem világa. Mert a kegyelem világa a figyelem világa. A figyelem kiterjeszteni tudásáé. S ma, ha van a kereszténységnek aktuális tanúságtétele, épp ez az. Szemhatárunkon kívül eső perifériákat és Krisztust összekötni tudni.

Azaz: kilépni abból a katonai nyelvből, amit modern, kollektív Narcisszosz, az önmagába beleszerető "gazdasági növekedés" kényszerít ránk. Ha nem figyelünk oda imádkozni, gondolkodni, érezni tudásunk helyes irányaira, nem tudunk kilépni a "collateral damage" világából. Ahol a kor által "nem szándékozott károkozás" épp reflektálni, együtt érezni és kinyílni tudásunk elvesztése.

Kereszténység? Az említett "collateral damage" egyik következménye, hogy már nem is értjük e szót. Pedig, (elvesztett) kereszténységünk szinonimájaként nyugodtan beszélhetnénk az "elvesztett lelki tér"-ről. Ezt mindegyikünk kell hogy értse. Annak a "benső teremnek" az elvesztése ez, ahol, ahonnan beszélve - szeretetünk történetét újra mondva - begyógyíthatnánk a kor által ("nem szándékosan") bennünk okozott kárt. S sorolhatnánk tovább e szinonima változatait. Színház, könyv, film, séta, megosztott élmény, a segítégnyújtás és együtt érzés tettei: mind-mind a belőlünk kibombázott kereszténység (tanítványság) változatai. Mert egymás, világunk, és a természet iránti figyelmünket gyakorolni kell. A Welby által említett "collateral blessing"-et. Élő belső terünk kiterjesztését.

Nem népszerű erről beszélni, de a gazdasági és fogyasztási háborúk által sebzetten élünk. Lebombázott belső város-térképekkel. A reflexió folyamatos elvesztésében. Mára szinte a végletekig lecsupaszított szótárral. Emberségünk szinonimái nélkül.

Hacsak, Pilinszky konokságával, alá nem merülünk emberi figyelmünk újra-tanulásába. Gondolatainak roppant intenzitása, most értem meg, egyenértékű a szétbombázott városok és sorsok újjá építésével. Költészete és figyelme, ott, akkor, 1945, majd 1948 iparosítása, vidéki és városi sztalinizálása után, felizzott: az alapoktól, szellemileg, újra rakni megvakult korok "építkezését". S ez a túlszárnyalhatatlan figyelem - ez Pilinszky aktualitása ma - mintegy elővételezte ezt a mostani, digitális építkezés (és collateral damage) világát. Csak hivatkozni tudom 1959-es mini-novelláját. A Mint egy fiatal anya arca a legőszintébb, szimbolikus szembenézés a romokkal, melyet a híradók csodálatos csillogó városnak, éget nyaldosó tornyoknak, vagy épp heroikus küzdelemnek neveznek. Pilinszky sorait újra olvasva összerezzennénk, mert minen belső hallás és remény születési pontját fogalmazza meg. "'Új életet kezdünk édesem' - susogja, s az élettelen, öreg arc csupa reménykedés a párnán, az áttetsző homályban. Mint egy fiatal anya arca, aki újszülött gyermekét szorítja szívére." (A mélypont ünnepélye, I. Kötet, Szépirodalmi Kiadó, Budapest 1984, p.46).

Így hullámoznak bennem Pilinszky sorai és a debreceni Strandfürdő medencéjének képei. A "strandfürdők éjszakája", a rendezvény kezdete, a gyógymedence jód-barna vizében ért. Dübörgő, bömbölő zene, a parton. A melegvizes fürdőben tizenéves fiatalok. Szilajon és nyersen. Angolul nem beszélnek, de éneklik a végtelenül egyszerű zenét. A "dalt" a dal helyén. Más paradigmájú és alapelvekből élő világból érkeznek, mint amiből generációm jött. Ami összeköti a két "rendszert", hogy egyik szótárvesztéséből nőtt ki a másik. Tehát világunk és felősségünk egy. S kérdeznám Pilinszkyt, hogy lehet-e, s hogyan tudom szeretni ezt a mostani világomat mint önmagamat?  

Valami olyasmit mondana, pedig nincs más út. Mint a város (és világ újraépítők) reménye. A "collateral damage" helyén "collateral blessinget" látni tudók látása. A keresztény imádság új (meglévő formákon innen és túl) ideje ez.

2013-18-03