Nagasaki

 

A tegnap este lehullt hirtelen eső mára egész napot kitöltő esőzéssé lett. C-nek megírtam a részvét sorait. Délelőtt elolvastam egy korai tanulmányát, "Cino da Pistoia and the Otherness of Exile". Középkori olasz költészet: a száműzetés irodalma. Catherine sorai szépek, amilyen figyelemmel csak egy nő tudja formálni az akadémiai próza sorait. A sorokban apját, Maurice Keen-t érzem. Figyelmét, tiszteletét a középkori történelem iránt. A lány soraiban az apa érdeklődése és tehetsége tovább él. Új hangon.

A középkori itáliai városállamokból száműzött polgár/arisztokrata költészete. A "Város", a bent, és a kint világa élesen elkülönülnek. A száműzött a Város rendjén kívüli idegenné lesz. Identitása válságba kerül. Dante száműzetése Firenzéből a legismertebb példa. S különös, hogy a politikai fogság szüli meg ezt a különös szerelmi költészetet. A száműzetés fájdalma nem véletlen a "megszakadt szerelem" képében nyer kifejezést. Hisz a száműzött fájdalmának tetőpontja: a szeretett, a vágyott, a csodált nőtől szakíttatik el. Sőt, száműzöttként, a fogságban, a nő szemében is idegenné válik. Veszélyes másféleséggé. Megmásul. S kiderül, a nő szerelme mögött őrző tekintéllyel áll: a kiközösítő közösség ítélete. Az egykor szerelmes nő: nem szerethet idegent. Cino da Pistoia, mint a száműzöttek mindig. Hazavágyódik. Azon az áron is, hogy örökre kivetett marad a visszafogadók között.

Az a "fogságirodalom", mint kép, nem hagy nyugodni. S nemcsak mert Balassi Bálintunk verseiben, mint mintaképeket, e megfigyelt fogságokat ott érzem. Különös.

A magyar irodalom gyakorlatilag ezekből a fogság-helyzetekből született meg. Balassi a töröktől széthasított ország végvárain él és ír. Mikes Kelemen, Rákóczi Ferenc "fogságemlékezései". Vagy reformkori születő magyar nyelvű irodalmunk. A német és latin nyelvből ébred rá a kor: nincs nyelvi hazája. Nincs egységes nemzete. Nincs Európa egészéhez, a kor eszményeihez mért ön-képe. Nincs műveltsége. S van-e nagyobb száműzetés mint a hazatérés, a "haza", megalapozása?

A magyarság örök önmagán kívül-vettetése: Balassiban kendőzetlen. Amit ebben az ostoba mában tanulni lehet tőle: a hazatérés vágyát. A szabadság örömét: mely alapot vethet későbbi, megbecsült határoknak. "Vitézek mi lehet ez széles föld felett/ szebb dolog az végeknél?/ Holott kikeletkor az sok szép madár szól,/ kivel ember ugyan él;/ Mező jó illatot, az ég szép harmatot/ ád, ki kedves mindennél." Balassi fogsága jövőnk-jelenünk hangja. A tisztulás közege ez. Ugyanaz a tápláló légkör, amelyben Vörösmarty és Kazinczy tiszta várakozása megfogalmazódik majd. "Az jó hírért névért s az szép tisztességért/ ők mindent hátra hadnak,/ Emberségről példát, vitézségről formát/mindeneknek ők adnak,/ Midőn mint jó sólymok mezőn széllel járnak,/ vagdalkoznak, futtatnak".  (Egy katonaének, In laudem confiniorum, Az csak búbánat nótájára)

Bartók elemelkedése a kor fölé: ugyanez a tisztító fogság és Haza-vágyás. S tulajdonképpen örülök is a hideg esőnek. Kijózanítja az országot a fojtó, kipányvázott indián nyárból, amiben él. Mely valódi szellemi fogságokban él, megtermékenyítő vágyai helyett.

Yuki-tól érkezik levél, Japánból. Hiába képzett orgona-művész, EU-n kívülről nem kaphat munkavízumot. Pedig, neki mára önnön Japánja a fogság, s az európai zenekultúra, amit minden ízével vágyik. Nagasakiban volt egy mesterkurzuson. Mondja, a város őrzi a szomorú emléket, de gyönyörű hely. S írja, szavaim vigasztalást jelentenek neki. Nyáron a franciaországi EU-ban hallottam koncertjét. Van mondanivalója a "száműző Európa" felé. Most írja, azt a zenét, mely visszahozhatja Európába, nem hagyhatja abba. Ezért készül és gyakorol. A Nagaszakinak életet adó lány. Mert ez ilyen világ. Már nem a férfiak, de a nők fogsága, várakozása, építi újra kort. Angyali Üdvözlet készül?

2012-09-20